4.rész Találkozás a vámpír herceggel?!

Emina




Na jó. Vissza a jelenbe. Szóval most már tudjátok a múltam egy részét. Hogy most hol is vagyok? Egy ismeretlen helyen, azon belül egy szobában. Hogy még jobban körül írjam a helyzetem egy ismeretlen lány - aki csak így meg említem nagyon hasonlít rám - ölelt át hangosan zokogva. Nem ismerem, de mintha már vagy ezer éve barátok lennénk.
- Ö hm....izé. Nem mintha bunkónak akarnék tűnni, de elengednél? - kérdeztem kínosan mosolyogva.
- Igen természetesen, kisasszony. Elnézést.- Kezdte bűnbánó hangon miközben a földet fixírozta.
- Hé, ne aggódj semmi baj. Mellesleg nem kell "kisasszony"-nak szólítanod. - mosolyodtam el kedvesen - Hisz majdnem egyidősek vagyunk. - A "nevenincslánynak" hálás mosoly  terült el szép arcán.
- Semmit sem változtál Emina. - mondta. Na várj mi?
- Várj mi ismerjük egymást?
- Mi? Nem én ... nem hinném. - Ó dehogynem most árultad el magad. - Nekem mennem kell! - Kifutott az ajtón. Na nem! Végre valaki aki talán ismeri az igazi szüleimet, erre elfut. Ezzel a gondolattal utána iramodtam. Kifutottam és egy hosszú folyosóra értem. Nem különösebben érdekelt a díszítése, ezért csak futottam az általam jónak gondolt irányba. Futottam mintha csak az életem múlt volna rajta. Egész addig még végül egy lépcsőfordulóhoz nem értem. Nem nagyon figyeltem ott se, ezért neki is mentem valakinek. A lendülettől egy jó nagyot taknyoltam volna, ha az illető el nem kapott volna a derekamnál és rántott vissza álló helyzetbe.
- Nem tudnál jobban vigyázni? - mordult rám valaki.
- Már nem azért, de ha látod hogy valaki jön le a lépcsőn arrébb kéne menni nem? - húztam ki magam és közben felmértem az előttem állót. Nálam vagy másfél fejjel magasabb és ahogy látom sokkal izmosabb is. Fekete farmert viselt, sötétkék pólóval, és egy fekete bőr dzsekivel. A fejemet egész hátra kellet döntenem, hogy lássam az arcát. Szépen ívelt ajkak, élénk zöld szemek, holló fekete haja pedig tökéletesen beállítva. Mit ne mondjak egész helyes. Tipikus rossz fiú, aki után döglenek a csajok.
Miután már egy ideje elég feltűnően figyeltem, csak egy önelégült vigyor terült el arcán. Majd Ő is kicsit sem leplezve végig nézett rajtam.
- Hát ha még jöttél volna?! Félre állok. De te őrült módjára rohantál, tehát várható volt hogy elszambázol.  - hangja szinte csöpögött a gúnytól.
- Nem is döglöttem el! - kezdett felmenni bennem a pumpa és ez nem tetszett.
- Csak majdnem. - most már szabályosan vigyorgott.Nagyon felmérgesített ezzel.
- Állj félre! - erőltettem nyugodtságot a hangomra. Több kevesebb sikerrel.
- Ha meg mondod a neved félre állok!- aha most azt hiszed nyertél, mi?
- Akkor itt fogsz dekkolni egész este mert én meg nem mondom a nevem!- néztem kihívóan gyönyörű zöld szemeibe. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy létezik ilyen szép szem.
- Türelmes vagyok. - miközben beszélt neki dőlt a lépcső korlátjának és kíváncsian várta reakciómat.
- Én meg ráérek. - fontam össze a karjaim magam előtt de végig a szemébe néztem.
- Ach Toushiro vagyok.(Akk Toshiro) - mutatkozott be és jelentőség teljesen rám nézett jelezve ezzel, hogy rajtam a sor.
- Oké. Örülök neki. - bólintottam egyet jelezve, hogy értem. - Tényleg! Nem láttál erre futni egy hosszú, zöld hajú lányt?
- De, lehet. - ravaszul nézet szemeimbe, mire én felvontam a szemöldököm, és egy lépést előre léptem.
- Talán nem? - kérdeztem könnyedén.
- Ha el árulod a neved, megmondom. - a mondat végére pimaszul rám kacsintott
-Addig úgysem hagysz békén nem igaz? - kérdeztem reménytelenül.
Bólintott egyet és Ő is tett felém egy lépést. De vajon miért érdekli annyira a nevem? Na jó. Ez hülye kérdés volt. Persze engem is érdekelne, ha idegent látnék a házamban.
- Emina Crossvel.(Emina Krosszvel) - mondtam és mosolyogva nyújtottam felé a kezem annak reményébe, hogy válaszol a kérdésemre. Toushiro laza félmosollyal az arcán közeledett felém, addig amíg teljesen elém nem állt.
Hirtelen karjait körém fonta, és elkezdett hátra felé tolni, amikor hirtelen megéreztem a hátam mögött a korlátot. Mindkét kezét a mögöttem levő akadályra rakta, ezzel elzárva előlem az összes menekülési utat. Zavartan néztem szemeibe, ami most furcsán csillogott. Egyáltalán nem értettem, hogy miért csinálja ezt hiszen most találkoztunk először. Tudtommal idegenek nem viselkednek így egymással! Akkor meg miért? Amíg én ezen elmélkedtem, közben Toushiro a fülemhez hajolt és még jobban oda szorított a korlátnak. Az arcom színét szerintem még egy rák is kölcsönkérhette volna.
- Hiányoztál édes. - suttogta, és furcsa borzongás futott végig a nyakamtól egész a gerincem aljáig.
- Honnan ismersz te engem?  - Toushiro nem válaszolt semmit, csak el hajolt a fülemtől és a szemembe nézett, amihez eléggé le kellett hajolnia.
- Pedig engem nehéz elfelejteni. - vágta rá, és ahogy látom élvezi a helyzetet. Na én annál kevésbé.
- Pedig nekem sikerült. - feleseltem azonnal, közben próbáltam kiszabadulni, de neki ez nem tetszett ezért erősebben szorította azt a szerencsétlen korlátot. Komolyan mondom azt hittem elfog törni. Ahogy beszéltem egyre közelebb hajolt.
-Pedig nem kellet volna. - suttogta a szavakat az ajkaim közé. Hirtelen tapasztotta száját az enyémre. Durván, és szenvedélyesen csókolt meg amitől még jobban elpirultam. Ennek ellenére nem viszonoztam. Hiszen nem is ismerem. Ez viszont kezdte egyre jobban bosszantani, és próbált rávenni. Én viszont megmakacsoltam magam.
Szerintem belátta, hogy ez nem fog összejönni mert el szakadt a számtól de nem engedett el. Azonban nekem nem tetszett ez a helyzet.
- Mit a francot képzelsz te magadról?! - keltem ki magamból fel nézve rá. Önelégülten vigyorgott ami még jobban idegesített. Azzal a lendülettel löktem rajta egyet, és a nem várt mozdulatra, hátra tántorodott. - Ki vagy te nekem? Nem is ismerlek! - mozdult a kezem, és durr egy pofon. Oldalra billent a feje, majd dühösen felém fordította arcát. - Ne hogy még te legyél mérges! - kiabáltam rá, majd durr még egy pofon a másik oldalára is.
- Egy dolgot tanulj meg! - elé léptem, és dühösen meredtünk egymás szemébe. A szemei most ijesztően megvillantak, de jelen pillanatban nem érdekelt. - Engem ne csókolgass csak úgy kedved szerint!
- Tudod te egyáltalán, hogy ki vagyok? - kérdezte dühtől remegő hangon.
Gondolom egy elkényeztetett tini aki mindig mindent megkap.
- Tévedsz! - mi? De hát ezt nem mondtam ki. Vagy igen?
- Hát igen. Nem ne aggódj nem mondtad ki. - kikerekedett szemekkel bámultam az előttem gúnyosan vigyorgó emberre. Minden haragom elszállt. Most az érdekel, miért hallotta a gondolatokat a fejemben. De akkor azt is hallotta, hogy helyesnek tartom?!
- De akkor meg .... hogy?
- Úgy kedves Emina. - megborzongtam a nevem hallatán. - Ez úgy lehetséges, hogy én egy vámpír vagyok.
- Sőt. A vámpírok hercege áll most előtted. - mosolygott gunyorosan.
- És te !- itt rám mutatott - a híres vámpírvadásznak, vagyis Elizabeth Crossvelnek egyenes ági leszármazottja vagy. És ráadásul a menyasszonyom.
Hát pofám leszakad. Még hogy én, egy teljesen átlagos lány, egy vámpír herceg előre elrendelt menyasszonya legyek?! Ez egyszerűen lehetetlen. Még hogy vámpírok léteznek? Nem is tudom melyik akasztott ki jobban. De nem! Ez csak egy álom. Egy rémálom. Ha most felébredek, megint a saját ágyamban fogok ébredni, arra gondolván milyen hülyeséget álmodtam megint össze.
- Nem ez nem igaz. Ez lehetetlen. - szólaltam meg rekedtes hangon. Ez hazugság.
- Sajnos ez nem hazugság, és nem álom. Ez a valóság. - közölte nemes egyszerűséggel, mintha ez olyan természetes lenne. Hát kösz nekem nagyon nem az.
Hirtelen megszédültem, ezért hátráltam pár lépést, hogy megkapaszkodjak a korlátba. Egy pillanatra elsötétült a látásom, aztán újra kitisztult. Ez megismétlődött egypárszor, aztán izzadni kezdtem. Végül elvesztettem az egyensúlyomat, és zuhanni kezdtem. Hallottam egy tompa hangot, de nem tudtam kivenni ki, vagy mi volt az. Aztán már csak azt éreztem, hogy valami puhára estem, majd végleg elsötétült minden, és mintha valami lehúzott volna a legmélyére.