11.fejezet Kémia óra, baleset, avagy "Ki vagy te?"

 Sziasztok, kedves olvasók :D
Mint látjátok, nem haltam meg, és itt is van a folytatás ;)
Jó olvasást :D

By:Emina ^w^

 ^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^


Akira

Utálom a sulit. Az összeset. Na nem mintha azért, mert nem lennének barátaim. Nem, pont ellenkezőleg. Itt is könnyűszerrel beilleszkednék, és még népszerű is lennék. Pontosabban leszek. Most is itt állok egy iskolának nevezett börtön kapuja előtt, ahol az ablakokon benézve egy csomó diákot látok. Némelyik leizzadva görnyed a padja felett, valaki érdeklődést színlelve bámul ki a fejéből, nagy többsége alszik. Ahogy végig pásztázom szemeimmel az épületet, megakadok egy lányon. Hosszú zöld haja, és nagy lila szemei vannak. Ő is engem néz, és ahogy elnézem éppen nagyon gondolkodik valamin, vagy valakin. Rámosolyogtam egy kacsintás kíséretében. Visszamosolygott engem pedig önelégültség töltött el. Ezt a lányt túl könnyű lesz behálózni. Ahogy visszanéztem, már nem volt ott. Na mindegy, ha ide jár biztosan fogunk még találkozni. Gondoltam magamban, majd az udvaron kezdtem kutatni vörös hajú kedvesem után. Bár most valószínűleg órán van. Amint ezt végig futtattam magamban, megláttam Eminát amint azt a vérszopót húzgálja maga után. Ezt nem hiszem el! Nem vett észre ezért oda akartam menni, amikor a látó körömbe került egy zöld hajkorona. Igen, az előbbi lány volt az. Közelebbről megnézve hasonlít Eminára. Akkor biztos a zöldike a hírhedt ikernővér, Ikoya.
 
-Szia. - mosolygott bájosan, mikor elém ért.
- Hello, ki vagy? - kérdeztem, mert én tudom hogy ki ő, de ő engem nem ismer.
- Emina ikertestvére vagyok, Ikoya. - nyújtotta a kezét, mire kezet ráztunk. - Te pedig a pasija, ha nem tévedek. - De. Mégis ismer.
- Igen, az vagyok. Akirának hívnak. - mondtam, majd rá néztem. Olyan furcsa volt a pillantása...Teljesen elvarázsolt.
- Lenne egy ajánlatom.  - mondta, nekem pedig kíváncsian felszaladt a szemöldököm a homlokom közepére.
- Milyen ajánlat? - kérdeztem karba tett kézzel és láttam, hogy Ikoyának ravaszul megcsillant gyönyörű lila írisze. 

 - Gondolom már észrevetted, hogy Toushiro úrfi, és a húgom eléggé...."összemelegedtek".
- Mire gondolsz? - tettetem a hülyét. Természetesen láttam, és eléggé zavar. Múltkor is majdnem meg csókolta az a nyomoronc.
- Ugyan már! Biztosan hallottad már a hírt a kényszerházasságról. - mondta, mire bólintottam. - És.........nem akarod kicsit..........féltékennyé tenni,esetleg?
- Mi hasznom lenne ebből? - kérdeztem, mire összeráncolta a szemöldökét. - Oké, féltékeny lesz Emina, de akkor nem lenne többet annak az idiótának a közelébe? - tapintottam rá a lényegre.
- Ha nem egyezel bele, elmondom Eminának, hogy vérfarkas vagy. - mondta győzedelmes félmosollyal, és hidegen a szemembe nézve.
- Honnan tudsz te erről?! - ragadtam meg ruhájának gallérját, és felhúztam  hogy egy szintre kerüljön az arcunk. A zöld hajú ijedten nézett a kezemre, közben próbálta kiszabadítani magát. Természetesen nem sikerült neki. Akármilyen ravasz ez a lány, az erősebb még mindig én vagyok.
- A vámpírok megérzik, akárcsak a farkasok. De ami leginkább megmutatta, az a szemed volt. - Mondta remegő hangon.
- Ah, értem. Viszont ha elmered mondani neki, biztosíthatlak hogy nem úszod meg élve. - fenyegettem sárgába váltott szemekkel.

Ikoya tekintetéből eltűnt a félelem, ijedtség. Megbabonázva nézett a szemeimbe, mire lazult a szorításom.
- Gyönyörűek a szemeid. -mondta szinte áhítattal a hangjában. Zavaromba elengedtem, és hátráltam pár lépést. Rápillantottam, és láttam hogy elvörösödött. Soha nem mondta nekem még senki a szemeimre, hogy gyönyörű. Mindig vadnak, ijesztőnek, fenyegetőnek stb.-nek hívták az emberek akik csak látták.
Lehajtottam a fejemet, nem akartam a szemébe nézni. Sőt! Egyáltalán nem akartam a közelében lenni.
- Nem kellene már vissza menned?! - kérdeztem hidegen.
- De, kéne. A tanár még azt hiszi, hogy lehúztam magam a wc-n. - halvány mosolyra húztam a szám, ahogy ezzel a gyenge kis poénnal próbálta javítani az így is zavart hangulatot. - akkor, szia.
Mondta, majd elindult. Amikor már majdnem belépett a kétszárnyú üvegajtón, utána szóltam.
- Hé, Ikoya! - kiabáltam, mire ő hátra fordult - Ami viszont az alkut illeti.........Rendben!
csibészes mosollyal az arcán bólintott, majd határozott léptekkel haladt a terme felé.
 

Emina

Ezt nem hiszem el! Ez az idióta tényleg beűlt az órámra! Ráadásul majdnem húsz percet késtünk! Éppen az udvaron mentünk át ami önmagában is rohadt nagy, de Shiro még megállt bámészkodni! Nem tudom, és nem is érdekelt hogy mi volt az amit annyira nézett.
Mr.Higins a kémia tanár idegbeteg fejjel fogadott, miután látta mennyit késtem. A nevét is csak onnan tudom, hogy az ajtójára ez volt kiírva :
 
Mr.Higins kémia órája. Ne merj késni!
 
Már láttam előre, hogy nem leszek kibékülve ezzel az emberrel.
- Crossvel kisasszony. Maga mégis hol kujtorgott? - kérdezte összeszűkült szemekkel, miközben beléptünk. A mögöttem álló Toushirot még nem vette észre. Most komolyan. Hogy nem tudott észrevenni egy majdnem kétméteres embert?! Már éppen kezdtem volna a magyarázkodást, amikor kedvenc férjjelöltem megelőzött.
- Velem volt, azért késett. - tette a vállaimra a kezét Toushiro, akit most már a tanár is felfedezett. Mr.Higins zavartan nézett fel a nála jóval magasabb Toushirora. A tanár úr nagyot sóhajtott, engem a helyemre tessékelt, Shirot pedig kérdőre vonta.
- Ha szabad kérdeznem miért is nem a saját óráján vesz részt, Toushiro úrfi? - kérdezte nagyot nyelve a tanár. Akkora hatalma lenne, hogy még a tanárok is félnek tőle? Kérdeztem magamtól, de természetesen a választ megkaptam.
- Nagyobb mint amit el tudsz képzelni, Ena-chan~ - megugrottam a hirtelen jött hang miatt, aminek következtében a székem majdnem felborult. Gondolom mondanom sem kell, hogy az egész osztály engem nézett. Pontosabban csak a fele, a csoport  bontásnak hála. A mellettem lévő széken, aminek üresnek kellet volna lennie, most a Hópihe terpeszkedett, és szenvtelenül mosolygott a fekete hajú égimeszelőre.
- Miért nem ülsz a saját helyeden, Leo? - kérdeztem felé fordulva közömbös arccal.
Közben Toushiro viszonylag nyugodtan lerendezte a tanárral ezt az órára beülős cuccot, majd leült Leo helyére. A mellette ülő szőke lány egyből olvadozni kezdett, majd kicsit sem feltűnően elkezdte dobálni a haját, ami teljesen "véletlenül" pont Shiro arcába csapódott. Mivel Leo eredeti helye az én padom mellett volt egy másfél méterrel, pont láttam mindent.
- Talán nem ülhetek a kedvenc osztálytársam mellett, Vöröske? - kérdezte őszinte mosollyal az arcán, egészen közel hajolva. Érdekes módon egyáltalán nem voltam zavarba a közelében.
- Attól függ hogy ki a kedvenced, Hópihe. - válaszoltam játékosan megbökve az oldalát, a nem régi civakodásunkra utalva.
- Hát természetesen te, Cica. - mondta  csibészesen mosolyogva, mire halkan felnevettem. A szemem sarkából láttam ahogy Toushiro éppen idegrángást kapott,és a "Cica" szónál hirtelen felénk kapta a fejét. Összeszűkült szemekkel nézett Leora. Van egy olyan érzésem, hogy ha Toushiro ölni tudott volna a szemével, a Hópihe már biztosan a túlvilágról küldte volna át a hülyeségeit.
 A szőke cicababa folyamat,megállás nélkül nyomult a fekete hajúra. Ezt úgy képzeljétek el, hogy az ismeretlen szöszke teljesen véletlenül leejtette a radírját, de úgy hogy pont Toushiro mellett ért földet az a szerencsétlen gumi darab. Shiro már éppen hajolt volna le érte, hogy tovább gyilkolhassa képzeletben a mellettem ülő fehérkét, azonban megakadályozta ebben az, hogy a szőke áthajolt az ölén, és mosolyogva várta Shiro reakcióját. Hazudnék, ha azt mondanám hogy nem zavart. De azon az ígéreten kívül semmi közünk a másikhoz. Vagy igen? Nem tudom....Na de visszatérve. A mellettem ülővel kíváncsian vártuk a következő jelenetet, nem törődve azzal, hogy Mr.Higins tanítani próbált. Igen csak próbált, hiszen az osztály fele, akit ide osztottak be, mind őket nézte. Toushiro kifejezéstelen arccal lenézett a lányra, megfogta a vállait, majd vissza nyomta a székre. A túlsminkelt lány meglepődve nézett a mellette ülőre mire az a füléhez hajolt és súgott neki valamit, miközben végig a szemembe nézett. Ez most egy konkrét utalás arra, hogy rólam beszél?! El akartam fordulni, de nem tudtam. Mintha a szemeim odatapadtak volna. A lány először elpirult majd picit elhajolva Toushirotól rám nézett, aztán vissza fordulva bólintott. Shiro elégedett mosollyal dőlt hátra a szék támlájára. Észrevette a még mindig a földön heverő radírt, felvette és nemes egyszerűséggel fejbe dobta Leot. Természetesen a fehérke sem maradt nyugton, felvette ugyan azt a radírt, majd vissza dobta Shirot, ami pont a homloka közepén találta el.
Én, gondolva hogy ebből az órából már úgy sem lesz semmi, feléjük fordulva néztem végig a komoly "harcukat". A kémia amúgy sem tartozott a kedvenceim közé. Amikor meg untam azt, hogy csak nézem őket apró darabkákat tépkedtem ki a radíromból, és azzal dobáltam tele Hópihe haját. Amikor megérezte ártatlan fejet vágva néztem rá. Shiro a háttérben röhögött, és én akkor kapcsoltam hogy tudat alatt neki segítettem. Mire felfedeztem ezt kicsöngettek, és nem tudtam megdobálni Toushirot.
 
Toushiro
 
Az udvaron mentünk keresztül és Emina a karomnál fogva ráncigált, azon sápítozva hogy elkésünk. Személy szerint szívesebben maradtam volna vele kettesben. A kapunál azonban megláttam utálatom tárgyait, egymással beszélgetni. Név szerint Emina imádott ikernővérét Ikoyát, és a nyálas képű pasiját, Akirát. Szerintem egyáltalán nem illenek össze. Eminának olyanra van szüksége, aki erős,megvédi,bátor, van tekintélye, vicces, a stílusuk is hasonló, és még jóképű is. Valamilyen oknál fogva rögtön eszembe jutott saját magam.
 
Közben elértünk a kémia terem elé, aminek az ajtajára egy idegesítő tanári figyelmeztetést aggattak. Hm.... Mr. Higins. Emlékszem rá, tavaly minket is tanított.
Beléptünk a terembe, aminek azonnal megcsapott a vegyszer szaga. A tömzsi tanár úr azonnal faggatni kezdte szerencsétlen vöröskét a késése miatt. Tavaly sem nagyon bírtam ezt a tanárt, és ahogy láttam még nem fedezett fel. Pedig elég nyilván való hogy a lányok nem a kopasz fejétől jöttek izgalomba.
- Velem volt, azért késett. - tettem keskeny vállaira a kezemet. Mr. Higinset láthatóan irritálta az, hogy magasabb vagyok nála. Így jobban megnézve Emina is magasabb lehetett pár centivel. Őt a helyére küldte, és én is mentem volna utána. 
- Ha szabad kérdeznem miért is nem a saját óráján vesz részt, Toushiro úrfi? - állított meg nagyot nyelve Mr.Higins.
 
"Idegesítő ember"
 
Gondoltam magamban, és már válaszoltam volna hogy lekoptassam a tanárt. Azonban kaptam rá egy nem várt választ.
 
"Toushiro, Toushiro....Miért hazudsz magadnak? De tudod én is így gondolom. Azonban egy bizonyos Vöröske mindkettőnknek kivétel, ahogy elnézem."
 
Amint befejezte a SAJÁT gondolatát az ÉN fejembe Emina hirtelen megugrott, mire az egész osztály - velem együtt - rá nézett. Most viszont az ellenségem terpeszkedett mellette szenvtelen vigyorral a képén.
 - Tudja Mr.Higins túlzott tanulási vágyam van. - meg gyilkolási egy bizonyos fehér hajú idióta miatt.
- Ó, ennek igazán örülök Toushiro úrfi, tudja manapság a diákok nem nagyon tanulnak, ez miatt pedig - kezdte volna a hihetetlenül "izgalmas" véleményét a mai generációról csillogó szemekkel, azonban közbe vágtam.
- Igen pont ezért javaslom, Mr.Higins hogy az órára tartogassa a hangját és ne az unalmas véleményére. Köszönöm. - Mr.Higins tátott szájjal hallgatta a beszólásomat, engem pedig rohadtul nem érdekelt, hisz szólni úgysem mert. Idegesen huppantam le fő ellenségem helyére, és Emináék felé figyeltem, hogy halljak minden egyes mondatot. A dolgomat eléggé megnehezítette a mellettem ülő, magát menőnek nevező csaj haja.
- Megtennéd, hogy arrébb pakolod magad a hajaddal együtt? - kérdeztem cseppet sem kedvesen  a szőkét, amikor már tényleg elkezdett irritálni. Természetesen nem hagyta abba. Mosolyogva felém fordult rebegtetve a kilométeres műszempilláit.
- Csak nem idegesítelek, drága? - kérdezte magas hangon amitől annak ellenére hogy suttogott, megfájdult tőle a fejem. Kifejezéstelen arccal néztem rá, mire összehúzta magát és végre kimászott az aurámból.
- Hát természetesen te, Cica. - hallottam hirtelen a Vöröskéék padja felől ezt a mondatot, mire feléjük kaptam a fejem. Emina nevet, és rám néz egy pillanatra nekem pedig összeszűkülnek a szemeim. Miért vannak ezek ilyen jóba? Miért vannak ilyen közel egymáshoz? Egyáltalán miért ülnek egymás mellett, amikor annak a baromnak nem is ott van a helye?
 
"Leo, kérlek tegyél nekem egy szívességet, és halj meg."
 
Miután átadtam a "jókívánságomat" egy fehér valamit láttam elrepülni a szemem előtt. Lehajoltam, és láttam hogy egy radír. Biztos a mellettem ülőé. Sóhajtva hajoltam le az említett tárgyhoz, de valami megakadályozott ebben. Pontosabban valaki. Ez a valaki pedig az ölemben hasalt, bájosan mosolyogva. Igen, jól gondoljátok a neve nincs szöszke volt az. 
 Fapofával lenéztem a lányra, megfogtam a vállait, majd vissza nyomtam a saját székére. A túlsminkelt lány meglepődve nézett rám. Biztos nem szokott hozzá az elutasításhoz. Hirtelen ötlettől a füléhez hajoltam és súgtam neki valamit nagyon halkan, direkt Emina szemébe nézve, akit szemmel láthatóan zavart a dolog.
- Figyelj, ajánlok neked valamit, Szöszke. Te meg figyeled nekem azt a Vörös hajú lányt, meg a mellette ülő idióta fehérkét. A feladatod az, hogy kiderítsd milyen kapcsolat van köztük. Cserébe egyik hétvégén elmegyek veled valahova. Na, mit szólsz? - kérdeztem mosolyogva. Így könnyebben adják magukat.
 

Elpirulva rám nézett, és én már tudtam hogy nyert ügyem van. Eminára nézett majd vissza rám és beleegyezően bólintott. Elégedetten dőltem hátra a székemen. Észrevettem a még mindig a földön heverő radírt, felvettem és bosszú gyanánt fejbe dobtam Leot. Természetesen a fehérke sem maradt nyugton, felvette ugyan azt a radírt, majd vissza dobta és pont a homlokom közepén talált el.
Így kezdődött komoly harcunk a kémia óra alatt. Emina is besegített, de ahogy észrevettem leginkább Leót dobálta, ami nekem csak jól jött mert így elterelte rólam a figyelmét. Amikor a fehérke megfordult, Emina ártatlanul mosolygott, ami valami irtózatosan cuki volt. És akkor........megláttam. Leo vakítóan fehér hajában apró rózsaszínű radírdarabkák ragadtak, amitől kitört belőlem a nevetés. Észrevettem ahogy Emina kapcsol, hogy engem is meg kéne dobálni. Már lendítette a karját tenyerében a radír darabbal, amikor kicsöngettek. Rám nézett majd egy "Nem úszod meg" mondatot eltátogott, de mielőtt bármit is tehetett volna elpárologtam a teremből.


Emina
 
A kémia óra óta eltelt három nap. Mindig, amikor csak lehetőségem van rá akkor gyakorlok. Ez kicsivel több mint hét órát napi szinten. Még csak négy napja járok suliba de már többször aludtam el az órán, mint egész életemben. Akira azóta nem jelentkezett amit furcsállok is, de gondolom nem akar megzavarni a gyakorlásban, és ez nagyon kedves tőle. Leoval, és Chizuruval elég hamar barátok lettünk, amin eléggé meglepődtem. Két okból is.
1.Nem vagyok egy könnyen barátkozós típus.
2. Ahhoz képest hogy az elején rendesen felbosszantottuk egymást Chizuval is, és a Hópihével szintén.
Na igen. Idegesítő becenevek:Pipa.
De van bennük valami furcsa. Kedvesek egymással, meg minden. De nem akarnak sokáig egymás közelében lenni. Meg például múltkor is. Nevettünk jól éreztük magunkat, aztán egymásra néztek majd elfordították egymásról a tekintetüket, és.......ennyi. Utána alig beszéltek egymással és a hangulat onnantól megdöglött. Talán volt közük egymáshoz a közelmúltban? Vagy csak én akarok megint szerelem doktort játszani?
 
 Toushiro? Ő folyamatosan aggódik, és azt mondja:
 
"Nem olyan fontos ez, mint hinnéd. Sokkal jobban oda kéne figyelned magadra, Emina."
 
Persze én ilyenkor körberöhögöm, majd megyek tovább gyakorolni. Ikoya azóta sem változott viszont egyre többet van a szobájában, és amikor találkozunk csak gonoszan nevet, majd tovább megy. Kezdem félteni, lehet egy kicsit bedilizett.
Azon gondolkozva hogy egyetlen nővéremet melyik pszichológushoz kellene vinnem, lépek ki az iskola épületéből. A szememmel a motoromat kezdem keresni a suli parkolójában, amit azonnal észreveszek, hiszen kivirít a többi közül.
Büszkén díszeleg Shiro motorja mellett, mire önkénytelenül is mosolyra húzódik a szám a már-már mindennapossá vált versenyeinkre gondolván. Körbenézek az udvaron az égimeszelőt keresvén, és enyhe csalódottság tölt el amikor észreveszem hogy nincs itt. De miért is vagyok csalódott?  Hisz csak barátok vagyunk........Ja meg jövendőbeli házaspár, de az most "mellékes". Nagyot sóhajtva húzom fel a bukósisakot majd ülök fel a motorra. Akkor ebből ma nem lesz verseny. Beindítom a motort, és kigurulok az országútra, onnan pedig a kelleténél gyorsabban indulok hazafelé. Hm.....milyen furcsa ezt kimondani. Nevezhetem már az otthonomnak azt a helyet? Elmerülve a gondolataimban reflexszerűen kerülgetem az autókat, és kanyarodok be a sarkon. Amikor meglátom Őt. Nem, itt most nem a "nagy Ő"-re gondolok. A magasságát nem nagyon figyeltem, mert ami igazándiból szemet szúrt, az a haja. Vérvörös, akárcsak az enyém. Ő is engem néz, de nem vagyok elég közel ahhoz hogy lássam szemeinek a színét. Érzem ahogy félre csúszik a kormány, majd éles kerék csikorgásokat, és hangos sikolyokat hallok magam körül. A motorom nem arra megy, amerre én akarom, és egy pillanatra lefagyok. Ez így nagyon nem lesz jó. Mire észbe kaphatnék, már túl késő. A piros járművem nekiszáguld egy postaládának én pedig felette elrepülök majd egy hatalmas fának csapódva állok meg. Hallom ahogy valaki a nevemet kiálltja és azonnal felismertem a hang gazdáját, aki természetesen nem más mint Toushiro. Mindenem rettenetesen fáj, de csak tompán érzékelem ezt. A fekete hajú mindenfélét kérdez, de nem tudok rá válaszolni. Shiro telefonál, de minden olyan zavaros. Látom, ahogy a vörös hajú idegen férfi aggódással az arcán fut felénk. A látvány sokkol, ahogy meglátom. Magas, és izmos test, amit tökéletesen kihangsúlyoz a vékony pulcsi, amit mínusz fokok ellenére is visel. Vérvörös haja, mint az enyém, és.......Lila szemek, pont mint a milyénk Ikoval. A Crossvel család jellegzetes tulajdonságai mind meg vannak rajta. Mégis ki a fene ez?!?!?

Különleges fejezet, első rész

Mint látjátok, ez nem egy új rész :/ Csütörtökön lett egy éves a történetem, előtte pedig elértük az EZER megtekintést, amit még most is alig hiszek el!! *-* Minden esetre köszönöm, és jó szórakozást az olvasáshoz.
*Tengu - holló szerű madár ( A történetben nem madárként szerepelnek, hanem mint "szárnyas" emberek)

BY:Emina ^w^

Az 1600-as évek elején

A tenguk* és a vámpírok mióta a fajuk megjelent a föld felszínén, hadban állnak egymással. Folyamatosan támadták egymás falvait, városait. Rengeteg ember halt meg. Már sokan reményüket  elvesztve a békesség iránt éltek. Mind két faj fejedelme tehetetlen volt. Nem akartak tovább harcolni..... A büszkeségük azonban nem engedte azt, hogy felnyújtsák azt a bizonyos fehér zászlót.
   A vámpíroknak volt egy úgynevezett sámánja. Ennek a sámánnak volt egy látomása a harcmezőn. Iszonyú fejfájás tört rá, ennek következtében hasba lőtték egy nyíllal. Azonnal a katona orvoshoz vitték, ami nagyon messze volt. A sámán érezte, hogy már nem fog sokáig élni.Az egyik katonát aki vele ment kérte, hogy írja le majd küldje el a Királynak azt, amit mondani fog. A sámán szavai ekképp hangoztak.
 
"Mélyen tisztelt felségem!
 
Amikor már ezt ön olvassa, addigra én már nem tartozok a földön járókhoz. Ennek okát pedig leirattatom. A harcmezőn...volt egy látomásom. Ilyen erős üzenetet még életemben nem tapasztaltam........Egy fekete hajú, magas férfit láttam. Szárnyai voltak, és egy színarany korona volt a fején. Ez a férfi kinézett az ablakon, ahol mindent eltakart a hó. Kinyitotta az ablakot, majd mutatta hogy nézzek ki rajta. Lent négy ember alakot láttam, csuklyában. Az egyiknek lefújta a fejéről a szél a csuklyát. Egy nő volt az. Hosszú, rózsaszínű haja, hófehér bőre volt. A szeme szinte világított, ahogy az ablakra tévedt a tekintete. Gyűlölettel nézte a mellettem álló férfit, aki szomorú szemekkel, és érzések nélküli arccal bámult vissza rá.
A következő pillanatban minden fehér lett. Képsorok villantak fel előttem. A rózsaszín hajú nő sírva ölelkezik a fekete hajú férfival. Mögöttük áll az a három alak. Az arcukat nem látni. Aztán egy teremben voltam, aminek a közepében feküdt az előbb említett nő. A többi ember, és a férfi körbeállták, majd énekelni kezdtek. A zene dallama gyönyörű volt. Az alakok fekete pacákká mosódtak, majd elkezdte színesedni. Volt sárga, kék, zöld, és piros. A különböző színek sokasága betöltötte a hatalmas termet, majd az ájult lányban egyesültek.  A lány felemelkedett a földről, egész magasra. Az ő színe fehér lett, majd villámgyorsasággal járta körbe az épületet, ami egy palota volt. Aztán az egész birtokot, majd a várost, királyságot. Aztán az egész háború érintette területeket. A hó elolvadt, a háború nyomai eltűntek, letarolt várak romjai helyre jöttek.
Ez a lány, és a csapat lesz a mi megmentőnk!Ennek az időpontja pedig........"
 
Azonban a sámán nem tudta megmondani az időt, mert végleg elhalálozott. A vámpírok fejedelméhez eljutott ugyan, de a tenguk besúgója ellopta az üzenetet. Elvitte saját királyához, aki izgatottan várta. Hisz a személy leírás, mint a "Fekete hajú, magas férfi"  illett rá. Legalábbis majdnem....A sámán elfelejtette megemlíteni, hogy a tengu fejedelem egyik utódja lesz az. Mivel az időpontot nem sikerült megtudni, ezért egy idő után kezdték őrültségnek tartani........... 


 
Pár évszázaddal később, manapság.


Mokrum mindig is elég modern volt egy kisvároshoz képest. Emeletes házak,hatalmas panelek, amiket felhőkarcolóknak is nevezhetnénk. Ilyenkor általában elgondolkodik az ember, hogy akkor egy nagyváros milyen lehet ebben az országban? Az utcákon nevetgélő gyermek csoportok igyekeznek hazafelé, még sötétedés előtt. Tombol a nyár, az iskola is éppen tegnap ért véget. Mégis félnek. Hogy mitől? Természetesen a sötéttől. Pontosabban a bennük megbúvó szörnyektől....igen, a vámpíroktól.Mostanában különösen elfajultak a dolgok, ezért az iskolákban önvédelmet tanítanak, ha esetleg történne egy váratlan támadás a tenguk részéről. Igen, Mokrum a vámpírok birodalma, ahol egyaránt élnek vámpírok, félvámpírok, és emberek. A vezetőt soha nem látta még senki, még is mindenki vakon megbízik benne.
Jenna Forks, a főhősnőnk is -ahogy mindenki más- tud a létezésükről. Ahogy azt is, hogy a vámpírok, és a tenguk háborúznak. A titok viszont nem szivároghat ki. Akik elköltöznek, azoknak agymosáson kell túlesniük.
Visszatérve.... Jenna idén végezte el a gimit, és holnap tölti be a 19-et. Viszont fogalma sincs hogy hova tudna menni. Na nem azért, mert olyan rossz tanuló volt. Az utolsó két évben összekapta magát, ennek köszönheti a kitűnő bizonyítványát. Most büszkének kellene lennie magára, és örülnie kellene. Azonban belül nem érez semmit sem. Épp ez idegesíti a legjobban, ezért is püföli olyan nagy beleéléssel a szobájának plafonjára szerelt bokszzsákot. Jenna hosszú, vattacukor színű haját lófarokba gumizta a feje tetejére. Frufruja izzadtan tapadt a homlokához, mélykék szemeiben elszántság tükröződött. Soha nem tartozott a "lúzerekhez", azonban Jégkirálynő viselkedése miatt senki nem merte megközelíteni, így barátokat sem szerzett. A suliban is az a titokzatosság lengte körül, ami híressé tette. Mindenki csak távolról csodálta, de hozzászólni nem mertek. Mint egy kiállításon lévő darab, ami elé egy táblára ki lenne írva:
 
"Mindent a szemnek, semmit a kéznek!"
 
Jenna

A napi gyakorlást abbahagyva, fáradtan rogytam le az íróasztalomhoz. Az így is fülsüketítően hangos zenét maxra felcsavartam. Beállítottam egy tíz órás mixet. Szólni nem fognak érte. A szomszédoknak velem egykorú gyerekeik vannak így tudhatják, hogy a nyárral együtt a bulik is elkezdődnek. Anyám nincs itthon, üzleti útra ment és csak holnap jön haza. Apám meg még egészen kicsi koromban lelépett, tehát nincs aki szóljon. Legalábbis remélem... A zenére táncolva ugráltam a bejárati ajtóig, majd bezártam. Onnan pedig a lenti fürdő szobát vettem célba.
 A kádban elgondolkodva húztam végig a mutató újjam a hideg csempén. Az érintésem nyomán keskeny vonalban jégvirágok jelentek meg. Közelebről megnézve, gyönyörű volt.
 

Nos, igen. Amiről még nem beszéltem senkinek. Nem véletlenül hívtak a gimiben Jégkirálynőnek. Az erőm kihat a személyiségemre ezért enyhén szólva, de a szívem úgymond megfagyott. Ember vagyok, természetfeletti képességgel. Már születésem óta megvan ez a képességem, amit nagyon szeretek. Semmiért nem cserélném le. Azonban a "dekorációm" hamar leolvadt a meleg levegőtől. Mindig antiszociális életet éltem, amit nem bánok mai napig sem. Igen, néha jó lenne egy barát, akivel mindent átbeszélhetnénk. Feltétel nélkül bíznánk egymásba, és jókat nevetnénk a másik hülyeségein. De ilyenkor mindig felrémlenek a lehetőségek, amikor akár össze vesznénk, majd napokig nem szólnánk egymáshoz. Így hát inkább megszoktam azt, hogy egyedül vagyok. De jó ez így........Azt hiszem.......Éreztem ahogy lecsukódnak a szemeim, majd teljesen elragadott a sötétség.Elaludtam.
Fogalmam sincs meddig áztathattam magam, de a víz már teljesen kihűlt. Kiszálltam, egy törölközőt tekertem a testem köré, majd belenéztem a tükörbe. Akár el hiszitek, akár nem, de én megijedtem saját magamtól. A szemem alatt lila karikák virítottak, és az egész arcom nyúzott volt.  Komótos léptekkel elindultam a szobám felé, és feltűnt valami. Csend van. Rá pillantottam az órára, ami fél öt-öt mutatott.
 
"Kint még javában süt a nap. Egy órát voltam a fürdőben, az eddig stimmel.  De akkor miért nem szól a zene?  Nem tíz órásat állítottam be? Vagy csak akartam?  Hát, verekedni úgy is tudok."

 Óvatos léptekkel osontam a szobám ajtaja felé, ami résnyire nyitva volt. Belestem, de nem láttam semmit. De tényleg. A rolók le voltak húzva, és az ablakaim be voltak csukva. Teljes sötétség volt odabent. Be mentem, és a villanykapcsolóért nyúltam, de az nem kapcsolódott fel. Sóhajtva mentem az íróasztalomhoz, hogy az azon lévő kis lámpával varázsoljak egy kis fényt. De az sem működött. Próbáltam bekapcsolni a gépem monitorját, de milyen meglepő, nem jött össze.
 
"Nyugodj meg Jenna, biztos kiment az áram. Annyira szerencsétlen nem lehetek hogy tönkre megy a gépem a nyár elején?!?! Mit csinálnék akkor?"

Folytattam renkívűl értelmes beszélgetést magammal. Tényleg kezdtem mérges lenni, ezért az ablakok felé fordúltam.
 
"Abból csak nem fogyott ki a nem létező áram, ugye?"
 
Ám mielőtt megtehettem volna a második lépésemet neki ütköztem valaminek.
 
"Mi a szar? Itt eddig nem volt szekrény"
Előre nyújtott kezekkel tapizni kezdtem az előttem lévő valamit. Közvetlen előttem megfogtam valamit. A tapintása olyan volt, mintha valakinek a mellkasához érnék. Puha bőrszerű valami, és szív dobbanásra emlékeztető lüktetések. Az egyik kezemet ugyanott hagytam, a másikat felfelé csúsztattam.  Nem kellett sokat haladnom, mert megtudtam kapaszkodni valamiben. Végig csúsztattam rajta a kezem, majd egyre lejjebb haladva ismertem fel.
 
"Ez egy kéz. Na de várjunk csak! Akkor a kéznek van tulajdonosa is, nem?"

Hirtelen felnéztem, majd mindkét kezem óvatosan előre nyújtottam. A -feltehetőleg  ember- elkapta őket, majd az arcára tette őket, ezzel közelebb húzva magához.  Erősen ki kellett nyitnom a szemeimet, hogy lássam az arcát. Ami még így is kivehető volt, az a fekete haja, ami félig eltakarta az arcát. Tiszta kék szeme csak úgy világított a sötétben.
 

- Nem tudom ki vagy, de gyönyörű szemeid vannak. - Mondtam át sem gondolva, a szemébe nézve. A kezeim alatt éreztem ahogy mosolyra húzta száját. Óvatosan átölelte a derekam, és a reakciómat várta. Mivel nem ellenkeztem, homlokon csókolt, majd megszólalt.
- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. - mély, kellemes hangja volt. A puszi helye bizseregni kezdett, és különös aura lengett körbe. Titokzatos volt, akár az enyém. Azonban egy hang hamar kiszakított ebből a bámulatból.
- Jenna, hazajöttem. - a hang tulajdonosa pedig nem más, mint az anyám. Még mindig ott álltunk a szoba közepén az ismeretlen férfival.  Méghozzá én törölközőben, ő pedig nem tudom hogy, mert alig látok valamit.
Azonban mielőtt megakadályozhattam volna anyámat a bejövetelben, már késő volt.
- Miért vagy ilyen vak sötétben? - szélesre tárta az ajtót, majd felkapcsolta a villanyt. Ijedtemben összeszorítottam a szemeimet.

"Mennyire le fog baszarintani, ha meg tudja......."
 
- Jenna, drágám. Jól vagy? -  jött oda aggodalmas tekintettel egyetlen szülőm, aki fél fejjel magasabb volt mint én. Anyámnak kicsit sötétebb rózsaszín haja van, és ugyan olyan kék szeme, mint nekem.
 

Körbenéztem és láttam hogy rajtunk kívül nincs itt senki. De hogyan...
 
"Biztos csak képzelődtem. Megártott a suli. Igen, biztosan ez lesz a gond."
 
- Mi? Ja persze jól vagyok anya. - nyugtattam - De nem úgy volt hogy holnap jössz haza?
- Előbb befejeztem a munkát, hogy haza tudjak jönni hozzád. - Mosolyodott el, és megölelt. - Fél óra múlva eszünk, addig öltözz fel. - Mondta és egy puszit nyomott a fejem tetejére. Anyával mindig is nagyon jó volt a viszonyunk, de a képességemről neki sem beszéltem. Az én "érdekemben" biztos azonnal beutalna egy diliházba. Gyorsan felöltöztem mert már éreztem, hogy kezdek éhes lenni. Egy Mickey egeres félvállas laza pólót, egy rövid fekete tapadós nadrágot vettem fel. Ja meg persze az elmaradhatatlan pandás mamuszomat.
 

Lent a vacsora mellett órákig beszéltünk még, aztán álmosságra hivatkozva felmentem a szobámba. Gépeztem, zenét hallgattam, majd elmentem aludni, ahol szinte azonnal elaludtam.
 
Minden fehér, amerre a szem ellát. Térdig érő hóban gázolunk, ki tudja mióta. Rajtam hosszú, fekete csuklya van, ami elég vékony mégis melegen tart. Én középen megyek, jobboldalamon egy alacsony női alak, baloldalamon egy magas férfi caplat előre. Az arcukat nem látom, mert a fejükön van a kapucni. Mögöttem is megy valaki, hallom a lépteit, és érzem a jelenlétét, de látni nem látom. Fel támad a szél, nekem pedig lefújja a kapucnit  fejemről, és kiszabadul hosszú vattacukor színű loboncom.. Most veszem csak észre, hogy előttünk egy hatalmas kastély terül el, és nagy valószínűséggel oda megyünk. Az ablakból valaki figyel minket. Fekete haja van, és felemás szemei. A jobb oldali vörös, míg a bal oldali tengerkék. Hatalmas fekete szárnyai vannak ami arról árulkodik, hogy egy tengu. A palotát, meg az öltözékét nézve Ő itt a Király. Gyűlölettel néztem a szemeibe. Nem tudom miért érzem ezt de egyszerre taszít mint a kosz, bár tudom ez nem a legjobb hasonlat, és vonz mint a mágnes. Az egész épületet körbelengi az a bizonyos titokzatosság, amit valahol már éreztem. Közben odaértünk a hatalmas faajtók elé, amik lassan nyikorogva nyíltak ki.......
Hirtelenjében pattantak ki a szemeim, és reflexből ültem fel az ágyamban, ami az izzadságtól tocsogott. A szívem zakatolt, amikor az álmomra gondoltam, és enyhe fejfájás tört rám.
 
"Mi volt ez? Jó, tudom hogy egy álom......De inkább hasonlított egy emlékre. Álomhoz képest túl valóságos volt.........És az az érzés........Olyan volt, mint tegnap a sötét szobámban, azzal az idegennel. Mármint ha tényleg megtörtént, és nem képzelődtem." 

Megráztam a fejem, hogy kicsit ézhez térjek. Kinéztem az ablakon, és láttam hogy a nap még csak most kel fel.

"Úgy tűnik az égiektől a napfelkelte nézését kapom szülinapomra"
 
Gondoltam magamban mosolyogva. Jobb kedvel mentem a fürdőbe, ahol vettem egy gyors zuhanyt, majd felöltöztem.
Egy zöld kantáros nadrágot, és egy szivárvány mintás rövid toppot vettem fel. Kiegészítőnek egy hangjegy alakú nyakláncot, amit általában hordani szoktam. A kezemre egy hálós, szalagos kesztyű szerűséget húztam fel. Előkotortam még a szekrényem legaljából a fekete sípcsontig érő, felemás színű fűzős cipőmet. A hajamat kontyba tettem a fejem tetején, a frufrumat pedig szabadon hagytam.

 Különösebben nem érzem magam másnak most, hogy tizenkilenc lettem. Minden ugyan olyan. Mármint majdnem minden. Mire leértem a konyhába, drágalátos anyukám már ott rohangált a konyhába.
- Jó reggelt! - köszöntem hangosan, majd mellér érve megöleltem. - Mi jót csinálsz? - kérdeztem átnézve a válla felett. Hirtelen meg fordult, majd fontoskodva megszólalt.
- Kislányom! Neked nincs valahol dolgod? Tudod nem akarom hogy lásd a meglepetésedet. - mondta végig nézve rajtam, amiből szerintem egyből levágta, hogy készülök valahova. Nem tévedett sokat, hiszen éppen a közeli táncterembe akartam menni, hogy új lépéseket találjak ki.
- De, pont meg akartam kérdezni, hogy elmehetek-e?
- Jenna. Tizenkilenc éves lettél, vagyis felnőtt. - ennél a résznél kicsit könnyes lett a szeme, amit szinte azonnal letörölt, majd folytatta is. - Most már nem kell mindent megkérdezned, de legalább majd szólj.
- Oké, anya - mosolyogtam rá, mire elérzékenyült, és könnyezve borult a nyakamba.
- Jajj az én kicsikém felnőtt! Nem hiszem el. Nem rég még ilyen picike voltál, nézd! - mondta hatalmas szemekkel, miközben a térdéig mutatott. Aztán, a tekintete felvilágosodott ami, nála sohasem jelentett jót. - Van egy zseniális ötletem. - Fogta meg mindkét kezem, úgy bámult az arcomba.
- Mit találtál ki már megint? - forgattam lemondóan a szemeimet.
- Zsugorodj vissza! - követelte, és még dobbantott is hozzá. Gyerekes kitörésén nevetnem kellett.
- Anya attól, mert kisebb  leszek még mindig ennyi idős leszek. - mondtam mosolyogva, miközben jobb vállára tettem a kezemet.
- Igaz. - szontyolodott el egy pillanatra, de aztán újra fel élénkült. Rossz előérzetem van. - Jenna!
- Igen?!
- Keressünk egy idő gépet!
- Mi van? - vágtam "értelmes" fejet. - Amúgy nem égettél oda semmit, csak mert furcsa szag van. - mondtam amikor beleszippantottam a levegőbe. Közben csengettek, és én már menekültem fel a lépcsőre. Azonban anyum hangja megakadályozott ebben. Mindig utáltam idegenekkel beszélni.
- Jenna, kinyitnád? Igazad volt, odaégettem a rizst. - csak lemondóan sóhajtottam szülőm főző tehetségét hallva.
- Oké. -Faarccal nyitottam ajtót, ahol egy fiú állt. 
 

Világos barna haja, és aranybarna színű szemei voltak.
- Jenna? - kérdezte, én viszont ugyanolyan fapofával fogtam, és szép lassan becsuktam előtte az ajtót. Vissza mentem a konyhába, majd leültem az étkező asztalhoz.
- Ki volt az?
- Egy fiú. Engem keresett.
- Tényleg? - csillant fel anyukám szeme - És, mit akart?
- Nem tudom, amint megláttam rá csuktam az ajtót. - mondtam, mire anya hatalmasat csapott a homlokár, majd elindult a bejárati ajtó felé. Hallottam amint kattan a zár, és ahogy beinvitálja azt az embert.
- Amúgy ki vagy te, és miért jöttél? - kérdeztem felé fordulva, amikor beértek.
- Aaron vagyok, és érted jöttem. - nézett kifejezéstelen arccal, anyám pedig lesápadt. Hogy mi van?