Különleges fejezet, első rész

Mint látjátok, ez nem egy új rész :/ Csütörtökön lett egy éves a történetem, előtte pedig elértük az EZER megtekintést, amit még most is alig hiszek el!! *-* Minden esetre köszönöm, és jó szórakozást az olvasáshoz.
*Tengu - holló szerű madár ( A történetben nem madárként szerepelnek, hanem mint "szárnyas" emberek)

BY:Emina ^w^

Az 1600-as évek elején

A tenguk* és a vámpírok mióta a fajuk megjelent a föld felszínén, hadban állnak egymással. Folyamatosan támadták egymás falvait, városait. Rengeteg ember halt meg. Már sokan reményüket  elvesztve a békesség iránt éltek. Mind két faj fejedelme tehetetlen volt. Nem akartak tovább harcolni..... A büszkeségük azonban nem engedte azt, hogy felnyújtsák azt a bizonyos fehér zászlót.
   A vámpíroknak volt egy úgynevezett sámánja. Ennek a sámánnak volt egy látomása a harcmezőn. Iszonyú fejfájás tört rá, ennek következtében hasba lőtték egy nyíllal. Azonnal a katona orvoshoz vitték, ami nagyon messze volt. A sámán érezte, hogy már nem fog sokáig élni.Az egyik katonát aki vele ment kérte, hogy írja le majd küldje el a Királynak azt, amit mondani fog. A sámán szavai ekképp hangoztak.
 
"Mélyen tisztelt felségem!
 
Amikor már ezt ön olvassa, addigra én már nem tartozok a földön járókhoz. Ennek okát pedig leirattatom. A harcmezőn...volt egy látomásom. Ilyen erős üzenetet még életemben nem tapasztaltam........Egy fekete hajú, magas férfit láttam. Szárnyai voltak, és egy színarany korona volt a fején. Ez a férfi kinézett az ablakon, ahol mindent eltakart a hó. Kinyitotta az ablakot, majd mutatta hogy nézzek ki rajta. Lent négy ember alakot láttam, csuklyában. Az egyiknek lefújta a fejéről a szél a csuklyát. Egy nő volt az. Hosszú, rózsaszínű haja, hófehér bőre volt. A szeme szinte világított, ahogy az ablakra tévedt a tekintete. Gyűlölettel nézte a mellettem álló férfit, aki szomorú szemekkel, és érzések nélküli arccal bámult vissza rá.
A következő pillanatban minden fehér lett. Képsorok villantak fel előttem. A rózsaszín hajú nő sírva ölelkezik a fekete hajú férfival. Mögöttük áll az a három alak. Az arcukat nem látni. Aztán egy teremben voltam, aminek a közepében feküdt az előbb említett nő. A többi ember, és a férfi körbeállták, majd énekelni kezdtek. A zene dallama gyönyörű volt. Az alakok fekete pacákká mosódtak, majd elkezdte színesedni. Volt sárga, kék, zöld, és piros. A különböző színek sokasága betöltötte a hatalmas termet, majd az ájult lányban egyesültek.  A lány felemelkedett a földről, egész magasra. Az ő színe fehér lett, majd villámgyorsasággal járta körbe az épületet, ami egy palota volt. Aztán az egész birtokot, majd a várost, királyságot. Aztán az egész háború érintette területeket. A hó elolvadt, a háború nyomai eltűntek, letarolt várak romjai helyre jöttek.
Ez a lány, és a csapat lesz a mi megmentőnk!Ennek az időpontja pedig........"
 
Azonban a sámán nem tudta megmondani az időt, mert végleg elhalálozott. A vámpírok fejedelméhez eljutott ugyan, de a tenguk besúgója ellopta az üzenetet. Elvitte saját királyához, aki izgatottan várta. Hisz a személy leírás, mint a "Fekete hajú, magas férfi"  illett rá. Legalábbis majdnem....A sámán elfelejtette megemlíteni, hogy a tengu fejedelem egyik utódja lesz az. Mivel az időpontot nem sikerült megtudni, ezért egy idő után kezdték őrültségnek tartani........... 


 
Pár évszázaddal később, manapság.


Mokrum mindig is elég modern volt egy kisvároshoz képest. Emeletes házak,hatalmas panelek, amiket felhőkarcolóknak is nevezhetnénk. Ilyenkor általában elgondolkodik az ember, hogy akkor egy nagyváros milyen lehet ebben az országban? Az utcákon nevetgélő gyermek csoportok igyekeznek hazafelé, még sötétedés előtt. Tombol a nyár, az iskola is éppen tegnap ért véget. Mégis félnek. Hogy mitől? Természetesen a sötéttől. Pontosabban a bennük megbúvó szörnyektől....igen, a vámpíroktól.Mostanában különösen elfajultak a dolgok, ezért az iskolákban önvédelmet tanítanak, ha esetleg történne egy váratlan támadás a tenguk részéről. Igen, Mokrum a vámpírok birodalma, ahol egyaránt élnek vámpírok, félvámpírok, és emberek. A vezetőt soha nem látta még senki, még is mindenki vakon megbízik benne.
Jenna Forks, a főhősnőnk is -ahogy mindenki más- tud a létezésükről. Ahogy azt is, hogy a vámpírok, és a tenguk háborúznak. A titok viszont nem szivároghat ki. Akik elköltöznek, azoknak agymosáson kell túlesniük.
Visszatérve.... Jenna idén végezte el a gimit, és holnap tölti be a 19-et. Viszont fogalma sincs hogy hova tudna menni. Na nem azért, mert olyan rossz tanuló volt. Az utolsó két évben összekapta magát, ennek köszönheti a kitűnő bizonyítványát. Most büszkének kellene lennie magára, és örülnie kellene. Azonban belül nem érez semmit sem. Épp ez idegesíti a legjobban, ezért is püföli olyan nagy beleéléssel a szobájának plafonjára szerelt bokszzsákot. Jenna hosszú, vattacukor színű haját lófarokba gumizta a feje tetejére. Frufruja izzadtan tapadt a homlokához, mélykék szemeiben elszántság tükröződött. Soha nem tartozott a "lúzerekhez", azonban Jégkirálynő viselkedése miatt senki nem merte megközelíteni, így barátokat sem szerzett. A suliban is az a titokzatosság lengte körül, ami híressé tette. Mindenki csak távolról csodálta, de hozzászólni nem mertek. Mint egy kiállításon lévő darab, ami elé egy táblára ki lenne írva:
 
"Mindent a szemnek, semmit a kéznek!"
 
Jenna

A napi gyakorlást abbahagyva, fáradtan rogytam le az íróasztalomhoz. Az így is fülsüketítően hangos zenét maxra felcsavartam. Beállítottam egy tíz órás mixet. Szólni nem fognak érte. A szomszédoknak velem egykorú gyerekeik vannak így tudhatják, hogy a nyárral együtt a bulik is elkezdődnek. Anyám nincs itthon, üzleti útra ment és csak holnap jön haza. Apám meg még egészen kicsi koromban lelépett, tehát nincs aki szóljon. Legalábbis remélem... A zenére táncolva ugráltam a bejárati ajtóig, majd bezártam. Onnan pedig a lenti fürdő szobát vettem célba.
 A kádban elgondolkodva húztam végig a mutató újjam a hideg csempén. Az érintésem nyomán keskeny vonalban jégvirágok jelentek meg. Közelebről megnézve, gyönyörű volt.
 

Nos, igen. Amiről még nem beszéltem senkinek. Nem véletlenül hívtak a gimiben Jégkirálynőnek. Az erőm kihat a személyiségemre ezért enyhén szólva, de a szívem úgymond megfagyott. Ember vagyok, természetfeletti képességgel. Már születésem óta megvan ez a képességem, amit nagyon szeretek. Semmiért nem cserélném le. Azonban a "dekorációm" hamar leolvadt a meleg levegőtől. Mindig antiszociális életet éltem, amit nem bánok mai napig sem. Igen, néha jó lenne egy barát, akivel mindent átbeszélhetnénk. Feltétel nélkül bíznánk egymásba, és jókat nevetnénk a másik hülyeségein. De ilyenkor mindig felrémlenek a lehetőségek, amikor akár össze vesznénk, majd napokig nem szólnánk egymáshoz. Így hát inkább megszoktam azt, hogy egyedül vagyok. De jó ez így........Azt hiszem.......Éreztem ahogy lecsukódnak a szemeim, majd teljesen elragadott a sötétség.Elaludtam.
Fogalmam sincs meddig áztathattam magam, de a víz már teljesen kihűlt. Kiszálltam, egy törölközőt tekertem a testem köré, majd belenéztem a tükörbe. Akár el hiszitek, akár nem, de én megijedtem saját magamtól. A szemem alatt lila karikák virítottak, és az egész arcom nyúzott volt.  Komótos léptekkel elindultam a szobám felé, és feltűnt valami. Csend van. Rá pillantottam az órára, ami fél öt-öt mutatott.
 
"Kint még javában süt a nap. Egy órát voltam a fürdőben, az eddig stimmel.  De akkor miért nem szól a zene?  Nem tíz órásat állítottam be? Vagy csak akartam?  Hát, verekedni úgy is tudok."

 Óvatos léptekkel osontam a szobám ajtaja felé, ami résnyire nyitva volt. Belestem, de nem láttam semmit. De tényleg. A rolók le voltak húzva, és az ablakaim be voltak csukva. Teljes sötétség volt odabent. Be mentem, és a villanykapcsolóért nyúltam, de az nem kapcsolódott fel. Sóhajtva mentem az íróasztalomhoz, hogy az azon lévő kis lámpával varázsoljak egy kis fényt. De az sem működött. Próbáltam bekapcsolni a gépem monitorját, de milyen meglepő, nem jött össze.
 
"Nyugodj meg Jenna, biztos kiment az áram. Annyira szerencsétlen nem lehetek hogy tönkre megy a gépem a nyár elején?!?! Mit csinálnék akkor?"

Folytattam renkívűl értelmes beszélgetést magammal. Tényleg kezdtem mérges lenni, ezért az ablakok felé fordúltam.
 
"Abból csak nem fogyott ki a nem létező áram, ugye?"
 
Ám mielőtt megtehettem volna a második lépésemet neki ütköztem valaminek.
 
"Mi a szar? Itt eddig nem volt szekrény"
Előre nyújtott kezekkel tapizni kezdtem az előttem lévő valamit. Közvetlen előttem megfogtam valamit. A tapintása olyan volt, mintha valakinek a mellkasához érnék. Puha bőrszerű valami, és szív dobbanásra emlékeztető lüktetések. Az egyik kezemet ugyanott hagytam, a másikat felfelé csúsztattam.  Nem kellett sokat haladnom, mert megtudtam kapaszkodni valamiben. Végig csúsztattam rajta a kezem, majd egyre lejjebb haladva ismertem fel.
 
"Ez egy kéz. Na de várjunk csak! Akkor a kéznek van tulajdonosa is, nem?"

Hirtelen felnéztem, majd mindkét kezem óvatosan előre nyújtottam. A -feltehetőleg  ember- elkapta őket, majd az arcára tette őket, ezzel közelebb húzva magához.  Erősen ki kellett nyitnom a szemeimet, hogy lássam az arcát. Ami még így is kivehető volt, az a fekete haja, ami félig eltakarta az arcát. Tiszta kék szeme csak úgy világított a sötétben.
 

- Nem tudom ki vagy, de gyönyörű szemeid vannak. - Mondtam át sem gondolva, a szemébe nézve. A kezeim alatt éreztem ahogy mosolyra húzta száját. Óvatosan átölelte a derekam, és a reakciómat várta. Mivel nem ellenkeztem, homlokon csókolt, majd megszólalt.
- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. - mély, kellemes hangja volt. A puszi helye bizseregni kezdett, és különös aura lengett körbe. Titokzatos volt, akár az enyém. Azonban egy hang hamar kiszakított ebből a bámulatból.
- Jenna, hazajöttem. - a hang tulajdonosa pedig nem más, mint az anyám. Még mindig ott álltunk a szoba közepén az ismeretlen férfival.  Méghozzá én törölközőben, ő pedig nem tudom hogy, mert alig látok valamit.
Azonban mielőtt megakadályozhattam volna anyámat a bejövetelben, már késő volt.
- Miért vagy ilyen vak sötétben? - szélesre tárta az ajtót, majd felkapcsolta a villanyt. Ijedtemben összeszorítottam a szemeimet.

"Mennyire le fog baszarintani, ha meg tudja......."
 
- Jenna, drágám. Jól vagy? -  jött oda aggodalmas tekintettel egyetlen szülőm, aki fél fejjel magasabb volt mint én. Anyámnak kicsit sötétebb rózsaszín haja van, és ugyan olyan kék szeme, mint nekem.
 

Körbenéztem és láttam hogy rajtunk kívül nincs itt senki. De hogyan...
 
"Biztos csak képzelődtem. Megártott a suli. Igen, biztosan ez lesz a gond."
 
- Mi? Ja persze jól vagyok anya. - nyugtattam - De nem úgy volt hogy holnap jössz haza?
- Előbb befejeztem a munkát, hogy haza tudjak jönni hozzád. - Mosolyodott el, és megölelt. - Fél óra múlva eszünk, addig öltözz fel. - Mondta és egy puszit nyomott a fejem tetejére. Anyával mindig is nagyon jó volt a viszonyunk, de a képességemről neki sem beszéltem. Az én "érdekemben" biztos azonnal beutalna egy diliházba. Gyorsan felöltöztem mert már éreztem, hogy kezdek éhes lenni. Egy Mickey egeres félvállas laza pólót, egy rövid fekete tapadós nadrágot vettem fel. Ja meg persze az elmaradhatatlan pandás mamuszomat.
 

Lent a vacsora mellett órákig beszéltünk még, aztán álmosságra hivatkozva felmentem a szobámba. Gépeztem, zenét hallgattam, majd elmentem aludni, ahol szinte azonnal elaludtam.
 
Minden fehér, amerre a szem ellát. Térdig érő hóban gázolunk, ki tudja mióta. Rajtam hosszú, fekete csuklya van, ami elég vékony mégis melegen tart. Én középen megyek, jobboldalamon egy alacsony női alak, baloldalamon egy magas férfi caplat előre. Az arcukat nem látom, mert a fejükön van a kapucni. Mögöttem is megy valaki, hallom a lépteit, és érzem a jelenlétét, de látni nem látom. Fel támad a szél, nekem pedig lefújja a kapucnit  fejemről, és kiszabadul hosszú vattacukor színű loboncom.. Most veszem csak észre, hogy előttünk egy hatalmas kastély terül el, és nagy valószínűséggel oda megyünk. Az ablakból valaki figyel minket. Fekete haja van, és felemás szemei. A jobb oldali vörös, míg a bal oldali tengerkék. Hatalmas fekete szárnyai vannak ami arról árulkodik, hogy egy tengu. A palotát, meg az öltözékét nézve Ő itt a Király. Gyűlölettel néztem a szemeibe. Nem tudom miért érzem ezt de egyszerre taszít mint a kosz, bár tudom ez nem a legjobb hasonlat, és vonz mint a mágnes. Az egész épületet körbelengi az a bizonyos titokzatosság, amit valahol már éreztem. Közben odaértünk a hatalmas faajtók elé, amik lassan nyikorogva nyíltak ki.......
Hirtelenjében pattantak ki a szemeim, és reflexből ültem fel az ágyamban, ami az izzadságtól tocsogott. A szívem zakatolt, amikor az álmomra gondoltam, és enyhe fejfájás tört rám.
 
"Mi volt ez? Jó, tudom hogy egy álom......De inkább hasonlított egy emlékre. Álomhoz képest túl valóságos volt.........És az az érzés........Olyan volt, mint tegnap a sötét szobámban, azzal az idegennel. Mármint ha tényleg megtörtént, és nem képzelődtem." 

Megráztam a fejem, hogy kicsit ézhez térjek. Kinéztem az ablakon, és láttam hogy a nap még csak most kel fel.

"Úgy tűnik az égiektől a napfelkelte nézését kapom szülinapomra"
 
Gondoltam magamban mosolyogva. Jobb kedvel mentem a fürdőbe, ahol vettem egy gyors zuhanyt, majd felöltöztem.
Egy zöld kantáros nadrágot, és egy szivárvány mintás rövid toppot vettem fel. Kiegészítőnek egy hangjegy alakú nyakláncot, amit általában hordani szoktam. A kezemre egy hálós, szalagos kesztyű szerűséget húztam fel. Előkotortam még a szekrényem legaljából a fekete sípcsontig érő, felemás színű fűzős cipőmet. A hajamat kontyba tettem a fejem tetején, a frufrumat pedig szabadon hagytam.

 Különösebben nem érzem magam másnak most, hogy tizenkilenc lettem. Minden ugyan olyan. Mármint majdnem minden. Mire leértem a konyhába, drágalátos anyukám már ott rohangált a konyhába.
- Jó reggelt! - köszöntem hangosan, majd mellér érve megöleltem. - Mi jót csinálsz? - kérdeztem átnézve a válla felett. Hirtelen meg fordult, majd fontoskodva megszólalt.
- Kislányom! Neked nincs valahol dolgod? Tudod nem akarom hogy lásd a meglepetésedet. - mondta végig nézve rajtam, amiből szerintem egyből levágta, hogy készülök valahova. Nem tévedett sokat, hiszen éppen a közeli táncterembe akartam menni, hogy új lépéseket találjak ki.
- De, pont meg akartam kérdezni, hogy elmehetek-e?
- Jenna. Tizenkilenc éves lettél, vagyis felnőtt. - ennél a résznél kicsit könnyes lett a szeme, amit szinte azonnal letörölt, majd folytatta is. - Most már nem kell mindent megkérdezned, de legalább majd szólj.
- Oké, anya - mosolyogtam rá, mire elérzékenyült, és könnyezve borult a nyakamba.
- Jajj az én kicsikém felnőtt! Nem hiszem el. Nem rég még ilyen picike voltál, nézd! - mondta hatalmas szemekkel, miközben a térdéig mutatott. Aztán, a tekintete felvilágosodott ami, nála sohasem jelentett jót. - Van egy zseniális ötletem. - Fogta meg mindkét kezem, úgy bámult az arcomba.
- Mit találtál ki már megint? - forgattam lemondóan a szemeimet.
- Zsugorodj vissza! - követelte, és még dobbantott is hozzá. Gyerekes kitörésén nevetnem kellett.
- Anya attól, mert kisebb  leszek még mindig ennyi idős leszek. - mondtam mosolyogva, miközben jobb vállára tettem a kezemet.
- Igaz. - szontyolodott el egy pillanatra, de aztán újra fel élénkült. Rossz előérzetem van. - Jenna!
- Igen?!
- Keressünk egy idő gépet!
- Mi van? - vágtam "értelmes" fejet. - Amúgy nem égettél oda semmit, csak mert furcsa szag van. - mondtam amikor beleszippantottam a levegőbe. Közben csengettek, és én már menekültem fel a lépcsőre. Azonban anyum hangja megakadályozott ebben. Mindig utáltam idegenekkel beszélni.
- Jenna, kinyitnád? Igazad volt, odaégettem a rizst. - csak lemondóan sóhajtottam szülőm főző tehetségét hallva.
- Oké. -Faarccal nyitottam ajtót, ahol egy fiú állt. 
 

Világos barna haja, és aranybarna színű szemei voltak.
- Jenna? - kérdezte, én viszont ugyanolyan fapofával fogtam, és szép lassan becsuktam előtte az ajtót. Vissza mentem a konyhába, majd leültem az étkező asztalhoz.
- Ki volt az?
- Egy fiú. Engem keresett.
- Tényleg? - csillant fel anyukám szeme - És, mit akart?
- Nem tudom, amint megláttam rá csuktam az ajtót. - mondtam, mire anya hatalmasat csapott a homlokár, majd elindult a bejárati ajtó felé. Hallottam amint kattan a zár, és ahogy beinvitálja azt az embert.
- Amúgy ki vagy te, és miért jöttél? - kérdeztem felé fordulva, amikor beértek.
- Aaron vagyok, és érted jöttem. - nézett kifejezéstelen arccal, anyám pedig lesápadt. Hogy mi van?