Sziasztok :D
Végre itt van a kövi fejezet! Őszintén kíváncsi vagyok, hogy a cím kiből mit vált ki ;) Írjátok le kommentbe, hogy ki mire gondolt, és hogy mennyire lett igazatok :D Jó szórakozást mindenkinek :D
Még egyszer köszönöm azoknak, akik díjjal leptek meg ;)
By:Emina ^w^
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-
Jól van, azért remélem most már haza mész. - mondtam erőltetett
kedvességgel.
Tényleg nagyon idegesített, mellesleg hazáig követett és még
csak azt sem tudom, hogy ki ez a fazon.
-
De azért bejöhetek, nem? - kérdezte nyájasan mosolyogva, majd fél
lábbal belépett. A hatalmas ajtó oldalának támaszkodott,
mellesleg.........még
alacsonyabb is volt mint én.
-
Hát ezen az ajtón biztos, hogy nem. - meredtem rá, és próbáltam
kituszkolni. Ezt nem hiszem el! Segélykérően körbe néztem a
helyiségben, de nem láttam senkit. Toushirora sem számíthattam
mert ő még a suliban volt.
-
Hé! Mit csinálsz te ott?! - Az ajtó kint lévő irányából
hallottam meg a barátom hangját.
Akira! Végre valaki. Mellénk ért, majd fenyegetően a zselével
lenyalt hajú pöttömre meredt.
-
Semmit, nekem....öhm.......halaszthatatlan dolgom van. - hadarta,
majd egyet pislogtam és már ott sem volt. Akira sóhajtva rám
nézett, majd gyengéden magához húzott.
-
Jól vagy?
-
Persze, egy ilyennel bármikor elbánok, te is tudod. - mondtam
mosolyogva, és visszaöleltem. Csak lerázni nehéz őket.
-
Nem erre értettem. Hallottam,
hogy baleseted volt. - eltolt egy kicsit magától, hogy a szemembe
tudjon nézni.
-
Ja, hogy az! Szerencsére pár lila folttal megúsztam. -
legyintettem.
-
Mellesleg ki volt ez a törpe? - kérdezte felvont szemöldökkel, a
háta mögé mutatva.
-
Ha én azt tudnám. - mondtam fejcsóválva, mire értetlenül nézett
rám. - A sulitól egészen hazáig követett, és folyamatosan
nyomult. Mire
ideértem azon kezdtem gondolkodni, hogy örökbe
fogadom amolyan "Hazáig
követett, megtarthatom?" kifogással. Kíváncsi
lettem volna, hogy Shiro mit reagált volna. - mondtam nevetve,
beinvitálva Akirát.
-
Nos örülök, hogy ilyen jól érzed itt magad, hogy már
otthonodnak hívod. - mondta gúnyos mosollyal, de mire reagálhattam
volna feltett egy kérdést, ami még jobban megdöbbentett. - Ikoya
itt van?
Mi
van? Miért kíváncsi Ikoyára? Egy csomó mindent akarok neki
mondani, kérdőre vonni, hogy mégis hol volt, miért nem
írt.......Erre meg Ikoya érdekli? Ismeri egyáltalán?
-
Második emelet, 57-es szoba. - mondtam ki végül , mire mosolyogva
magához szorított, és megcsókolt. Most tudatosult csak bennem,
hogy mennyire hiányzott az utóbbi időben. Belemosolyogtam a
csókba, de valami más volt. Ami a legmeglepőbb, hogy Akira
elengedett, majd hátrébb lépett, és egy szó nélkül felfutott a
lépcsőn. Szomorúan néztem utána, azért mégis vártam tőle
valamit. Lehet, hogy nem hiányoztam neki? Már csak arra kaptam fel
a fejemet, hogy valaki erősen be csapta a bejárati ajtót. Oda
pillantva ijedten ugrottam fel, mert Toushiro állt közvetlenül
előttem és dühös tekintettel meredt arra, ahol Akira ment föl
pár másodperccel ezelőtt. Már épp szóra nyitottam volna a
számat, hogy meg kérdezzem, történt-e valami amikor Shiro
beelőzött.
-
Tudod nem itt kéne nyalakodnotok. - mondta, és az alkarjaival a
vállaimra támaszkodott, én pedig zavartan lehajtottam a fejemet.
Na nem azért, mert bűntudatom volt. Nem, inkább azért mert ilyen
közel volt az arca, és a szívem furcsamód szélsebes dobogásba
kezdett, mintha csak ki akarna ugrani a helyéről. De nem értem....
Akira a barátom, de még soha nem éreztem így vele kapcsolatba.
Mostanában pedig nem is láttuk egymást, nekem ez pedig nem
tetszett. - Óh, csak nem zavarban vagy? - kérdezte csibészesen
mosolyogva, és az államnál fogva felemelte a fejemet, hogy a
szemembe tudjon nézni. Látszólag szórakoztatta az arcom
vörössége, és a homlokom közepére egy apró puszit nyomott,
aminek a helye bizseregni kezdett. Hátráltam pár lépést, mert
tényleg azt hittem, hogy itt fogok elhalálozni a hevesen dobogó
szívem miatt. Azonban ezt nem hagyta és jött utánam. Szorosan
körém fonta karjait, mire felszisszentem. Igaz, csak pár foltom
volt a baleset miatt, de azok fájtak. Bár ezeket egész eddig nem
éreztem mert túlságosan lekötött a felvételi gondolata. A
szisszenésre fürkészően nézett, de mielőtt kérdezett volna,
válaszoltam.
-
Csak pár lila folt. - motyogtam majd kibontakoztam az öleléséből.
Legalábbis próbáltam. Nem jött össze. - Elengednél végre? -
kérdeztem enyhén hisztérikusan, amikor az ötödik próbálkozásra
sem engedett el.
-
Had gondolkozzam. - nézett félre egy pillanatra, azt színlelve,
hogy komolyan elgondolkodik a dolgon.-Nem. - jelentette ki
mosolyogva, mire ártatlan ábrázattal rátapostam a lábára. Meg
sem rezzent. Bosszankodva ismételtem meg újra és újra a
műveletet, de továbbra is semmi.
-
Tudod mit? - kezdte ártatlan fejet vágva miközben folyamatosan
álltam a lábfején. Mindkettőn. Ennek a következménye csupán
annyi, hogy közelebb kerültem hozzá, aminek ő örült, én pedig
vegyes érzelmekkel fogadtam. Örültem is a közelségének, amit
értek is, meg nem is. Emberek, mi van velem?! - Ha már így benne
vagyunk a témában~ - téma, milyen téma? - Tudod, a taposásra
gondolok~ Kedvem támadt eltaposni egy hímneműt, aki nem olyan
régen hazáig követett téged. - folytatta mosolyogva, mire
lesápadtam. Honnan tud róla. Nem is volt a környéken. Ja, várj ő
egy vámpír, mindent tud. Hogy is felejthettem el egy ilyen
"hétköznapi" dolgot?!....Na mindegy.
-
Nem olyan fontos, Akira már elzavarta. - néztem a szemébe. Shiro
elengedett majd pár lépést hátrált. Az előbbi mosolygós fejét
felváltotta valami gúnyos grimasz, és a lépcsők felé nézett.
-
Szóval még mindig megbízol benne? - kérdezte halkan és egy
pillanatra lehunyta szemeit, mintha éppen nagyon koncentrálna
valamire. Újra kinyitva zöld íriszeit, furcsa csillogással rám
nézett, majd kárörvendő félmosollyal megszólalt. - Annak
ellenére is, hogy éppen most flörtölget a nővéreddel?
-
Mit mondasz? - magasra emelt szemöldökkel, és összeszűkült
szemekkel meredtem Toushirora. Az arcáról eltűnt az előbbi gúnyos
mosoly, kifejezéstelenül nézett vissza rám. Gyönyörű zöld
szemeiből semmit nem tudtam kiolvasni, bizonyára az évek során
elsajátította, hogy hogyan öljön ki minden érzelmet a
tekintetéből....látszólag.
A
nevetése hirtelen tört föl torkából olyannyira hirtelen, hogy
összerezzentem.
-
Ne aggódj, csak vicceltem. - legyintett mosolyogva, s nyoma sem volt
az előbbi pókerarcának. Azonnal elkapott a méreg, hát kösz
szerintem ez nem poénos! Idegesen léptem közelebb hozzá.
-
Ha megkérhetlek ezzel ne viccelj, Toushiro! - sziszegtem a fogaim
között, s a zöld íriszei megvillantak.
-
Csak nem megingott a bizalmad? - kérdezte és sejtelmes mosoly
bujkált ajkai között. Hallgattam, és semmi kedvem nem volt
válaszolni, hisz úgy is tudta. Igen, nem tudok megbízni Akirában
ilyen téren. Fogalmam sincs mi járhat a fejében, de elégedett
mosollyal az arcán megfordult és fölment a lépcsőn.
Magamba
fortyogva mentem föl én is a lépcsőn pár perc múlva. Nem értem
mi jött rá, egyáltalán nem poénos ez. Amikor beértem a szobámba
dühösen csaptam be az ajtómat, majd valaki fájdalmasan
följajdult. A hang irányába fordítottam a fejem, és villámló
szemekkel figyeltem az orrát dörzsölgető Akirát. Ó, szóval
eszébe jutottam?
-
Hol voltál? - fontam össze a mellkasom előtt a karomat és arrébb
léptem, hogy be tudjon jönni.
-
Ikoyánál? - kérdezte, és furán nézett rám.
-
Tudom. - forgattam a szemeim – Úgy értem az elmúlt pár napban?
- idegesítő barátnő viselkedés.....Aktiválva!
-
Apámnak segítettem a munkájában. - felelte és lehuppant az ágyam
végére. Ezen nem lepődtem meg, Akira apjának hatalmas cége van
és el kél a segítség neki. Szerencsére jó a kapcsolatuk
egymással, és jól megértik egymást. A gondolkodás módjuk is
hasonló talán ez is közre játszik abban, hogy a fiára akarja
hagyni az egészet. - Mit szeretnél még tudni?
Apró
félmosollyal az arcán, fejét hátradöntve oldalról nézett rám.
Kicsit megnyugodtam az apró mosolyától, úgy látszik még mindig
zavar az, amit Toushiro mondott. A szám szélét rágva ültem le
mellé, és közel hajolva bámultam bele a kék szemeibe. Érdeklődve
nézett körbe, majd rám nézve megpillantottam a szokásos vad
csillogást ami természet feletti hatást keltett egyébként is
szép árnyalatú szemében. Emlékszem, amikor először néztem a
szemébe. Különös érzés fogott el és késztetést éreztem
arra, hogy megismerjem. Ennek hatására kérdezősködni kezdtem
utána, és hát igen.......Most járunk. Nem is olyan régóta tart
a kapcsolatunk kb. két hónapja.
-
Mit akartál Ikoyánál? - nyögtem ki végül, enyhén remegő
hangon. Akira felvonta jobb szemöldökét, majd miután leesett neki
a mondandóm lényege, felnevetett.
-
Féltékeny vagy? - kérdezte visszafojtott mosollyal, majd a
vállaimat átölelve közelebb húzott magához.
-
Ha azt mondom igen, mit válaszolsz? - kérdeztem enyhén elpirulva.
Nem fogok hazudni sem neki, sem magamnak. Az érzéseimet minél
előbb tisztáznom kell magamban, mielőtt még inkább
összekuszálódnak a dolgok.
-
Azt, hogy szeretlek. - felelte mosolyogva, mélyen a szemembe nézve.
Igen, az én barátom Akira! Nem akarom, hogy ez az egész Shiro
miatt menjen tönkre. Megoldást kell találnom arra, hogy felbontsuk
ezt a kényszerházasságot. Nem akarok olyan emberhez feleségül
menni, akihez egy idióta egyezségen kívül semmi nem köt.
-
Én is. - feleltem halkan, és ajkaimat az övére nyomtam. - Akkor
miért is voltál Ikoyánál? - kérdeztem amikor elhúzódtam tőle.
-
Titok. - suttogta és lecsapott az ajkaimra. Sokkal erőteljesebben
és szenvedélyesebben, amitől összerándult a gyomrom. Nevetve
hagytam, hogy lenyomjon az ágyra és fölém másszon.
-
Ilyet nem játszunk – feleltem mosolyogva és ismét elhúztam a
fejem. Összeráncolt szemöldökkel nézte a számat, én pedig egy
óvatlan pillanatban fordítottam az álláson. A hasára ültem, és
a megszeppent fejét látva elröhögtem magam. Apró mosollyal
nézett rám majd a tarkómnál fogva lehúzott magához. - Mond el.
-
Mit is? - kérdezte szemtelen mosollyal az arcán. Sóhajtva
lemásztam róla de elkapta a karom még mielőtt földet értek
volna a lábaim, és visszahúzott. Fürkészően figyeltem az
arcvonásait. Látszott rajta, hogy magában mérlegeli a dolgokat.
-
Nem mondhatom el. - rázta meg a fejét végül, majd bűnbánóan a
szemeimbe nézett. Egy darabig még szótlanul néztem szemeibe,
hátha még is meggondolja magát. Eltökélten nézett vissza rám,
úgy tűnik valamihez nagyon tartja magát. Akkor viszont nem fogja
elmondani akármit csinálok is.
-
Rendben. - mondtam, majd a faliórámra pillantottam. - Itt alszol? -
kérdeztem csak úgy mellékesen, mire azonnal kivirult a feje, és
hevesen bólogatni kezdett.
Határozott
kopogás hallatszott és mielőtt kinyitottam volna, az illető már
bent is volt. Nővérem a szokásos cselédruhájában állt előttem
és mogorva ábrázattal mért végig. Kezében egy fém tálca,
rajta sütikkel és egy kanna teával. Gondolom Nagyi hozatta föl
vele. Lerakta az íróasztalomra és visszafelé megállt a szoba
közepén, a szeme megállapodott Akirán.
Ikoya
Akira
szemébe nézve enyhe remegés futott végig az egész testemen.
Ahogy ott ült két kezével megtámaszkodott a háta mögött,
magabiztos mosollyal az arcán, elégedett szemekkel. Furcsa érzés
kerített hatalmába, mint mindig amikor a szemeibe néztem. Oldalra
nézve Emina várakozó, és kissé feszült tekintetével
találkoztam. Egyértelmű volt, hogy a tervünk jó úton halad.
Boldog voltam, hogy végre valahogy visszavághatok a húgomnak.
Születésünktől
kezdve eldöntötték, hogy kit fognak emberszámba venni. Előbb
születtem mégis őt választották örökösnek! A körülöttünk
lévők nem is próbálták titkolni a megvetésüket irántam.
Ilyenkor persze jött a megmentő, a „tökéletes” örökös.
Igen, Emina mindig megvédett, de én ebből nem kértem. Ott rúgtam
belé, ahol csak tudtam. Akár lelkileg, akár testileg, nem
érdekelt. Csak valahogy érezze azt amit én. A reakciója
egyáltalán nem lepett meg. Csak tűrt és mintha tényleg sajnálná.
Akkoriban volt még valaki, akinek hasonló érzései voltak,
mégpedig anyámnak. Nála teljesen más volt az egész. Nem szerette
Eminát, pontosan azért nem mert testvérére emlékeztette aki elől
menekült. Engem szeretett, mert az egyoldalú szerelmétől
örököltem hajszínem. Talán ez volt annak az oka, hogy a nevem
nem „Ikoya Crossvel” hanem „Ikoya Retter” ami a vér szerinti
apám neve is.
-
Ikoya, hahó! - lengette meg előttem a kezét Emina. Annyira
elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy percek óta
állok a szoba közepén. Megráztam a fejem, ezzel kicsit
visszatérve a valóságba.
-
Akira, akkor ahogy megbeszéltük? - kérdeztem miután megtaláltam
a hangom. Emina értetlen pillantásait látva nehezen ment, nehogy
elnevessem magam.
-
Ja, ahogy beszéltük. - felelte lazán, és mellé még egy
kacsintást is küldött felém.
Elégedett
vigyorral az arcomon távoztam a szobából. A folyosón sétálva
felidéztem húgom feszült pillantásait, és ha lehet még
szélesebbre húzódott a vigyorom. A levegőben terjedő illat
azonnal megcsapta orromat, így kicsit visszafogtam az örömömet.
Egy pillanattal később már az illathoz tartozó „ember” is
megjelent. Zsebre dugott kezekkel, unottan lépkedett a folyosón.
Holló fekete haja szanaszét állt, zöld szemeivel gyanakvóan
méregetett, a testtartása megváltozott. Kihúzott háttal és
megfeszített izmokkal haladt el mellettem, mintha csak ezzel mutatná
bármikor képes nekem támadni. Szúrást éreztem a mellkasomban,
de már kezdem megszokni. Egyáltalán nem leplezte a felém irányuló
gyűlöletét. Miért is leplezte volna?
Ez
az egész Emina miatt van! Miért kellett megszületnie annak a kis
kurvának?! Ha ő nem lenne, ÉN lennék az örökös. Én lennék
az, akit Toushiro feleségül fog venni! Vajon szóljak neki, hogy
jobb ha most nem zavarja a gerlepárt? Egyértelmű, hogy a kis
vöröshöz készül. Toushiro nem szokott a kastély ezen részén
mászkálni, főleg nem háború alatt. Mert igen, még ebben a
pillanatban is öldökölik egymást az emberek. Az Ach családnak
összesen két ellensége volt. Az egyik a Crossvel család, amit a
kényszerházasság ígéretével lerendeztek így azóta béke van.
A másikkal viszont azóta is elég rendesen rivalizálnak, az utóbbi
időben pedig még inkább elmérgesedett a helyzet. A Dawis család
hatalmas befolyással bír, de mégis alulmarad Toushiroékkal
szemben. Ilyenkor a fekete hajút mindig könnyebb kihozni a
sodrából, ezért akik tudják messze elkerülik, de vannak akik nem
ússzák meg. Éreztem, ahogy a bosszú vágy újra feléled bennem.
Miért csak én szenvedjek? Ennyi még belefér nem? Nagy levegőt
vettem és teljesen hátrafordulva megszólítottam.
-
T-Toushiro. - a hangom megremegett, most szándékosan hagytam el az
”Úrfi” megszólítást. A hangomra megállt, majd lassan és
kimérten megfordult. Lehunyt szemekkel erősen beszívta a levegőt,
majd lassan kiengedve nyitotta fel szemhéját. A tekintete a
szokásos ridegséggel nézett rám. Hiába tagadom, egy részem
mindig is tartott a fiú haragjától, és ez azóta sem változott.
Ahogy végigmért a szívem kihagyott egy ütemet, a torkom pedig
kiszáradt. A nap lemenőben volt, narancssárga fénye bevilágított
mindent. Ez az egész akár egy szerelmi vallomásnak is mehetett
volna, erre a gondolatra egy egészen picit vörösebb lett az arcom
színe. Toushiro türelmetlenül dobogott a lábával, de még mindig
hűvösen meredt rám, így úgy gondolom jobb túlesni rajta. - Ne
zavard Eminát!
Toushiro
felvont szemöldökkel nézett le rám, majd villám gyorsan előttem
termett, mire összerezzentem. Durván megragadta az államat majd
valamivel finomabban felemelte. Hangosan nyeltem egyet, az
ijedtségtől a szívem heves dobogásba kezdett. Ahogy szemeibe
néztem az ereimben megfagyott a vér, éreztem ahogy lassan
lesápadok. Szemfogai megnyúltak, és ijesztően tornyosult fölém.
A szemei most már a vörös, és a fekete színében pompázott ami
sosem jelentett jót.
-
Ikoya. - szólított a nevemen félrebillentett fejjel. A hideg
futkosott a hátamon a hangvételét hallva. - Tudod a nagy testvér
szerepét már régen elbasztad. Elárultad Eminának, hogy mit
műveltél vele? - sziszegte a fogai között, a szemei mérgesen
megvillantak. Mintha áramütés ért volna rántottam ki a fejem a
kezei közül. Melegséget éreztem a szemgolyómba áramlani, a
szemfogaim pedig fölkarcolták a számat ahogy megnyúlottak. Az
izmaim a legkisebb mozdulatomra is bizseregni kezdtek. A félvámpírság
velejáróként számolnom kell egy hatalmas hátránnyal. Akármikor
átváltozhatok, és nem tudom szabályozni. Ez így még magában
annyira nem lenne nagy gond kivéve ilyenkor. Ha egy felettem álló
előtt változom át, konkrét támadásnak veszi és hatalmában áll
akár megölni is. Viszont ebben az alakban egyáltalán nem érzem
magam szabályokhoz kötve, a valódi énem pedig felszínre tör.
Ezúttal sincs máshogy érzem ahogy a sötét gondolatok átveszik
az uralmat az elmém felett. A lelkem szinte könyörög a
gonoszságért, és azért hogy fájdalmat lássak a körülöttem
lévők arcán. Örömmel üdvözlöm anyámtól örökölt
gonoszabbik felem, a szende, kényszerből létrejött visszahúzódó,
hamis Ikoyát pedig eldugom jó mélyre. Kihívóan nézek Toushiro
szemeibe akinek még kihúzott háttal is csak a kulcscsontjáig ér
a fejem teteje.
-
Toushiro. Most komolyan. Olyannak tűnök aki törődik egy olyannal?
- kérdeztem gúnytól csöpögő hangon közben az egyik hajtincsem
tekergettem és amolyan „ezt nem mondod komolyan?” ábrázattal
vártam a reakciójára. Pislogás nélkül meredt rám, szemei még
mindig félelmetesen hatottak. Hangosan felnevettem a gondolatra,
miszerint én valaha is törődni fogok Eminával. Azonban mielőtt
reagálhattam volna, az állam hangosat csattant a padlón.
Meglepetten felnyögtem, és éreztem a vérem ízét ahogy
ráharaptam a nyelvemre. Próbáltam fölemelkedni a földről de nem
tudtam. Toushiro egyik talpával még mindig a fejemet nyomta a
földnek, és térdére támaszkodva kifejezéstelen arccal lehajolt.
A szemei elsötétültek és abban a pillanatban tudtam, hogy akár
meg is ölhetne. A halál félelem kerített hatalmába és erősen
remegni kezdtem. Az izzadság hatalmas cseppekben folyt le a
halántékomon. Óráknak tűnő másodpercek múltán a könnyeim
kicsordultak a megkönnyebbüléstől amikor levette rólam a lábát.
Remegő tagokkal térdeltem föl, amikor Toushiro leguggolt elém és
elégedett mosollyal nyugtázta idegi állapotom.
-
Ikoya, Ikoya. - kezdte dorgáló hangon, mintha csak egy gyerekkel
akarna megértetni valamit. - Nem egyszer figyelmeztettelek már,
ezzel kapcsolatban. Az sem hanyagolható tény, hogy a feljebb valód
vagyok. Nem szeretek nőket bántani, de.... - ezzel egy időben
felállt, kinyújtóztatta tagjait, majd lesajnálóan nézett le
rám. - téged még csak emberszámba sem veszlek.
A
kijelentése után mintha eltörött volna bennem valami. Nem a
szívem volt, hisz erre már fel voltam készülve. Azonban....Nem
hagyom, hogy tiéd legyen az utolsó szó!
-
Bocs, ha elrontom az örömödet Toushiro. - álltam föl nehézkesen,
és rekedtes hangon szóltam utána ismét. Félig hátra fordulva
nézett vissza rám. Ott fogok belerúgni ahol a legjobban fáj. - De
Emina és Akira nélküled is eléggé jól megvannak a szobában, ha
érted mire gondolok.
A
szeme ismét zöld lett, az állkapcsa megfeszült ahogy
összeszorította a fogait. A levegőt hangosan szívta be, és fújta
ki. Zöld íriszeibe a vörös hajszálvékony vonalakban húzódott
egészen az összeszűkült pupillájáig, ami lélegzet elállító
hatást keltett. Kezeit ökölbe szorította, ami már egészen
elfehéredett.
-
Miért higgyem ezt el neked? - kérdezte és a hátát mutatta.
Tudtam, hogy közben azt latolgatja magában, hogy mennyire nagy
ennek a valószínűsége. Győztes mosolyra húztam a számat, és
időt sem hagytam az éppen kicsorduló vércsíknak. Nyert ügyem
van, Toushiro akkor is megnézné ha Ena valójában egyedül lenne a
szobájában. De nem így van és Akira akár direkt, akár nem de
nyomokat hagyott maga után. Kábulatomból a dühödt fiú erélyes
hangja szakított ki. - Válaszolj!
-
Ne csinálj úgy, mintha eddig nem vetted volna észre. - csóváltam
a fejem tettetett csalódottsággal. Közben vegyes érzelmek
kavarogtak bennem, hol a bosszúvágy, a boldogság, és a győzelem
próbált a felszínre törni. - Emina egy farkassal jár, aki a
nyomait szanaszét hagyta a lakásban. Ha ezeket követed egyértelmű,
hogy hova fogsz érkezni. Gondolom te is tudod mit csinál egy pár,
ha kettesben maradnak.
Ahogy
a szavak elhagyták a számat, Toushiro abban a pillanatban eltűnt.
Ohóó ez érdekes lesz. Vajon mit fog csinálni a féltékenységtől
elvakultan? Nem egy barátnője volt már, és annál is több egy
éjszakás kalandjai. Soha nem törődött egyikkel sem, a mostani
viselkedését viszont nem értem. Van egy barátnője, a suli
legmenőbb lánya. Mégis a húgomat akarja, akinek szintén barátja
van. Felesleges lenne törnie magát, hisz a kényszerházasság
miatt biztos egymás mellett fognak kikötni. Hacsak.........Toushiro
talán nem akarja, hogy kényszer legyen?
Ezeken
gondolkodva indultam vissza a konyhába, és észre sem vettem, hogy
közben mosolygok. A mellkasomban kellemes és egyben furcsa melegség
költözött ahogy végig futtattam magamban kettejük szerelmi
életét....
Emina
Akira
az ágyamon ült, és bámészkodott a szobámban. Hol rám, hol a
szekrényre, hol ki az ablakon stb. Én az asztalom fölé görnyedve
tanultam, és próbáltam az elmaradottakat megtanulni. Néha
elgondolkoztam azon, hogy én mégis hol fogom a fatetű
tulajdonságait használni? Kezdem azt gondolni, hogy azt hitték ez
mindenkit érdekel. Pedig nem. Sőt, azt sem akartam megtudni, hogy a
kis elefánt, hogy születik. Emlékszem az általános iskolás
biológia tanárom nagy lelkesen hozta a cd-ét aminek „hála”
láthattam eme csodálatos dolog folyamatát.
Megugrottam
a széken ijedtemben, ahogy az ajtó kicsapódott mire azonnal oda
kaptam a fejem. A küszöböt
Toushiro lépte át,
majd csukta be maga mögött az ajtót. Értetlenül Akirára néztem,
aki szintén engem nézett hasonló kifejezéssel az arcán. Shiro a
sarkaira támaszkodva megfordult, és hangosan kifújta a levegőt.
Gyönyörű zöld szemeiben a düh erőteljesen lángolt ahogy
kettőnkre nézett. A kezeit ökölbe zárta, majd ördögi
vigyor ült ki az arcára, amitől
megrettentem.
A
szemem sarkából láttam, ahogy Akira is lesápadt. Nem csodálom,
Shiro folyamatosan bámulta és egy nagyot
lépett felé. A szívem
hatalmasat dobbant és csak két szó villogott az agyamban: Állítsd
meg! Akirával egy időben pattantunk fel, a székem felborult a
lendülettől és
Shiro után kaptam, aki már a kék hajú barátom előtt termett.
Ledermedve figyeltem
ahogy Toushiro az ablak felé lökdösi Akirát, majd egy pillanattal
később egyszerűen csak.....kidobta. Az ablakot is idő közben
nyithatta ki......de olyan gyorsan hogy észre sem vettem? A
torkom kiszáradt, hitetlenkedve néztem az elégedetten mosolygó
srácot aki hol rám, hol az ablakra nézett.
Kintről egy hatalmas puffanást hallottam, majd lábdobogást és
egy erőteljes farkas vonyítást. Mióta vannak itt farkasok? Akira
pedig........ Kétségbe esetten rohantam az ablak felé és akkora
lendülettel hajoltam ki rajta, hogy ha nem kapaszkodom meg biztos,
hogy én is kiesek. Lenézve nem láttam mást, csak bokrokat és
fákat. Az ismerős kék hajkoronát sehol. A gondolataim
összefüggéstelenek voltak és sírhatnékom támadt. A fekete hajú
vámpír égető tekintetét éreztem a hátamon, mire
visszaereszkedve a szobámba felemeltem a fejem és magamban
megfogalmaztam a mondandómat.
-
Elegem van... - motyogtam halkan, lehajtott fejjel megfordultam.
Egyáltalán nem lepődtem meg, amikor alig fél lépésnyire állt
tőlem. - Elegem van belőled!
Hirtelen
kaptam fel a fejem, olyannyira, hogy a nyakam fájdalmasan
megroppant. A hangom haragosan felemeltem és összeszűkült
szemekkel meredtem rá. Rá, aki állta a tekintetem de látszott
rajta, hogy elbizonytalanodott.
-
Emina, én nem... - kezdett bele a magyarázkodásba, de közbe
vágtam. Nem akartam hallani.
-
Mit nem?! Nem te akartad kidobni az ablakon?! Biztos véletlen volt
nem?! - kiabáltam, és már nem tudtam megállni. Azt akartam, hogy
bűntudata legyen. Hogy megértse, ezzel most túl messzire ment. -
Nem tudom felfogni, hogy ezt tetted. Mégis mire gondoltál?!
-
Hidd el, nem akarod te megtudni azt, hogy mire gondoltam. - szemtelen
kis mosoly húzódott az ajkaira. Összeszorított fogakkal vártam a
mondatának második felét is. Úgy látszik visszanyerte a
magabiztosságát. - Semmi keresni valód nincs Akira oldalán. -
hangja tárgyilagos lett, mégis gúnyosan ejtette ki a fiú nevét.
- Mellettem van a helyed! - mutatott határozottan maga mellé,
kihúzva magát ezzel is nyomatékosítva szavait. Képzeletben
a dühöm elrejtettem egy hatalmas ládába, és a valódi terveimet
helyeztem magam elé.
Az
arcom mintha megfagyott volna, semmilyen érzelem nem volt rajta,
lila szemeim elködösültek. Lassan és kimérten tettem felé egy
lépést és teljesen elé álltam, de ügyeltem arra, hogy még
véletlenül se érjek hozzá. A tekintetünk találkozott, hallottam
ahogy nagyot nyel majd hátrál egy lépést. Én azonban követtem.
Természetesen elégedett voltam, hogy egy én is rá tudok
ijeszteni, de ezt nem mutattam ki. A falnál megállt, én pedig
megtámasztottam két oldalt a kezem.
-
Tudod, jobban tetszene ez a helyzet fordítva.
-
Mond csak, Shiro... - kezdtem lassan tűnődő hangon, figyelmen
kívül hagyva előző mondatát. - Eláruljak egy titkot?
-
Milyen titkot? - kérdezte és le sem tagadhatta volna mennyire
érdekli. Belenéztem gyönyörű zöld szemeibe, amik most feszülten
csillogtak. Ajkait összepréselte ahogy lehúztam magamhoz, és a
füléhez hajoltam. Éreztem megfeszült izmait a kezem alatt, ahogy
lélegzetem csiklandozta a bőrét.
-
Mi soha nem leszünk egy pár. - suttogtam, majd három lépést
hátráltam. Shiro lefagyva állt, és mintha szomorúságot láttam
volna a szemeiben. Miért lenne ez miatt szomorú? Talán nem kellett
volna ezt mondanom? Nem, Emina, most nem bizonytalanodhatsz el! Hisz
kidobta Akirát az ablakon. - Mellesleg... - kezdtem, és elindultam
kifelé, hogy jobban körül nézhessek a kastély körül. - Ami az
egyezséget illeti... Minden erőmmel azon leszek, hogy
érvénytelenítsem a házasságunkat.
Hirtelen
erős rántást éreztem a bal csuklómon, és kettőt sem pislogtam
ismét a szobában találtam magam. Egyáltalán nem lepődtem meg
azon, hogy Toushiro a falhoz szorított, és szorosan elém lépett.
Idegesen néztem szemeibe, amik engem vizslattak. Kezeimet épphogy
megmozdítottam, amikor már mindkettő a fejem fölött volt
összefogva. Elégedetten nézett végig rajtam, és halkan kuncogott
párat amikor hiába próbáltam kihúzni a fogságban lévő
kezeimet az övéből. Nagyon vicces, tényleg! A gyomrom megremegett
a közelségétől, amin még inkább fölidegesítettem magam.
Próbáltam a lábaimmal megrúgni gyenge pontját, de térdeivel azt
is leszorította. Őszinte mosollyal az arcán nézett le rám, ahogy
tudomásul vette tehetetlenségem. A mosolya zavarba hozott így
inkább elfordítottam róla a tekintetem, és lefelé kezdtem nézni
ahol...szintén ő volt. Mindenünk összeért, és ahogy ez eljutott
a tudatomig, a szívem heves dobogásba kezdett. Melegséget éreztem
áradni a testéből, de nem inkább hideget kellene éreznem? Hisz ő
vámpír, de ha jobban figyelek akkor még a szív dobogását is
hallom... Lehunyt szemekkel hallgatóztam és valamiért mosoly
kúszott ajkaimra, ahogy arra gondoltam talán én vagyok rá ilyen
hatással.
-
Miért akarnád érvényteleníteni az egyezséget? - kérdezte lágy
hangon és az államnál fogva felemelte a fejemet, hogy a szemébe
tudjak nézni.
-
Szerintem a válasz egyértelmű. - feleltem színtelen hangon, ő
pedig mintha engem akart volna utánozni felemelte egyik szemöldökét,
amolyan „Egyáltalán nem, magyarázd el!” érzést keltve. -
Barátom van, Toushiro. Szeretem őt, és ő is engem. Miért is kéne
hozzád mennem?
-
Logikusan hangzik, viszont van pár hiba az elképzelésedben. -
számító mosolyra húzta ajkait, és közelebb hajolt. A homlokunk
összeért, és melegség öntött el ott ahol hozzám ért. - Az
egyik, hogy akivel anyád egykoron megkötötte az egyességet, még
mindig él. Vagyis...
-
...ha nem teljesül az akarata, képes kirobbantani egy újabb
háborút?! - kérdeztem lesokkolva. Nem kérdés, hogy kik
győznének...Az Ach család túlerőben van, míg a családom,
várjunk csak! Van egyáltalán még hadseregünk?
-
Ahogy mondod. Örülök, hogy nem vagy idióta. - köszi...tényleg.
Daichi ilyen ember lenne? Miért nem vettem ezt eddig figyelembe? - A
másik ok pedig nagyon egyszerű. - suttogta nevetve, és hallatszott
a hangján, hogy alig várja, hogy közölje velem. Viszont...miért
húzódik minden egyes mondata után egyre közelebb?! A kezeim már
zsibbadnak, szerintem a vérkeringésük is leállt, mellesleg érzem,
hogy az egyik lábam be fog görcsölni... De ami a legjobban „zavar”
az arca. A szánkat pár centi választotta csak el, és hogy
biztosan ne kerüljem ki átlátszó tervét szabad kezét már a
tarkómon pihenteti. - Közel sem szereted Akirát annyira, mint
gondolod.
-
M-miről beszélsz? - kérdeztem zavartan, enyhe pírral az arcomon.
Utáltam bevallani még magamnak is, de valahol igaza van. Szeretem
Akirát, de valahogy egészen máshogy. Csak azt nem tudom, hogy. Ha
Akira a közelemben van, jól érzem magam, és nyugodt vagyok de
semmi különleges. Viszont amit Akira nem tud, valaki más megteszi
akaratom ellenére is. Ez a személy pedig itt áll előttem. Most
is, ahogy itt állunk, a gyomrom remeg, a szívem hevesen dobog, és
furcsa izgatottság jár át. Emellett ahol megérint a bőröm forró
lesz, és bizseregni kezd. Nem szabadna ezt éreznem, de egyszerűen
nem tudom ezt megakadályozni. Most is dühös vagyok rá, amiért
megint kioktat, hogy kidobta Akirát az ablakon mégsem teszek
semmit! - Egyébként se kutakodj a fejemben! - emeltem fel a hangom,
amikor megéreztem a nyomó érzést a tarkómon.
-
Anélkül is átlátok rajtad, hogy ezt tenném. Emina, ne tagadd le
az érzéseidet, hisz én sem teszem. - felelte széles mosollyal, a
szavait a számra suttogva, azonban még várt...A beleegyezésemre,
talán. Na azt várhatod!
-
Én viszont letagadom őket! Nem olyan vagyok, aki megcsalja a
párját, mint egyesek. - feleltem szemrehányóan. A suliban nem egy
pletykát lehet hallani Shiroról. Az exei – akik nem kevés lányt
jelentenek – örömmel mesélnek az együtt töltött napjaikról,
amiktől általában kiráz a hideg. Például : szerelmesen
sétálgattunk a tenger parton, és nagyon kedves volt; csak engem
látott; bemutatott a családja lánytagjainak, hogy több barátnőm
legyen ; nagyon hosszú ideig jártunk együtt ; tartalmasan teltek a
napjaink. Chizuru ezeket mindig elmeséli úgy, ahogy valóban
történtek. Vagyis : ez meg sem történt; a csaj annyira dumált
hozzá, hogy észre sem vette, hogy Shiro új áldozatot keres;
amikor az aktuális barátnője rajtakapta egy másik lánnyal azt
hazudta, család tag; max egy hét; alig találkoztak, ha még is,
akkor az ágyban kötöttek ki.
-
Honnan szedted ezt? - kérdezte összeszűkült szemekkel, és egy
milliméterrel hátrébb húzódott.
-
Az emberektől, Toushiro. Nem egy lány szívét törted össze, vagy
használtad ki. - néztem harciasan a szemébe, és végre
fellélegezhettem. - A volt barátnőid ennek ellenére még mindig
teljesen oda vannak érted. Mégis mit műveltél velük, Toushiro?
-
Miért nem győződsz meg róla magad? - lefagyva álltam előtte, és
még mindig a falhoz szorítva. Most konkrétan megkért, hogy legyek
a barátnője? Vagy esetleg én értettem félre valamit? - Nem
értettél félre semmit.
A
döbbenetemet kihasználva nyomta puha ajkait az enyémekre.
Fájdalmasan nagyot dobbant a szívem, és éreztem, ahogy elpirulok.
A gyomromba visszaköltözött a szokásos remegés, és ez átterjedt
az egész lényemre, főként a lábaimra. Csókja lágy volt, és
édes amitől kellemes borzongás futott végig a gerincem vonalán.
Szemeimet lehunyva engedtem, hogy az érzelmeim magukkal ragadjanak.
Belemosolygott a csókba, ahogy viszonoztam, és egyik kezével a
hajamba túrva vont magához közelebb. Mármint ha ez lehetséges
azt nézve, hogy egy hajszálnyi hely sem volt közöttünk. Másik
karjával szorosan ölelte át a derekamat, kezeimmel ösztönösen
karoltam át a nyakát, amihez lábujjhegyre kellett állnom. Ott
áltunk a szobám falánál, csókolózva, miközben nekem barátom
van. Hogy akkor miért nem érdekelt? Mert a fellegekben éreztem
magam csupán egyetlen csóktól. Egy tiltott csóktól.
