13.fejezet Tiltott csók

Sziasztok :D

 

 Végre itt van a kövi fejezet! Őszintén kíváncsi vagyok, hogy a cím kiből mit vált ki ;) Írjátok le kommentbe, hogy ki mire gondolt, és hogy mennyire lett igazatok :D Jó szórakozást mindenkinek :D

Még egyszer köszönöm azoknak, akik díjjal leptek meg ;)

By:Emina ^w^

 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Jól van, azért remélem most már haza mész. - mondtam erőltetett kedvességgel. Tényleg nagyon idegesített, mellesleg hazáig követett és még csak azt sem tudom, hogy ki ez a fazon.

- De azért bejöhetek, nem? - kérdezte nyájasan mosolyogva, majd fél lábbal belépett. A hatalmas ajtó oldalának támaszkodott, mellesleg.........még alacsonyabb is volt mint én.

- Hát ezen az ajtón biztos, hogy nem. - meredtem rá, és próbáltam kituszkolni. Ezt nem hiszem el! Segélykérően körbe néztem a helyiségben, de nem láttam senkit. Toushirora sem számíthattam mert ő még a suliban volt.

- Hé! Mit csinálsz te ott?! - Az ajtó kint lévő irányából hallottam meg a barátom hangját. Akira! Végre valaki. Mellénk ért, majd fenyegetően a zselével lenyalt hajú pöttömre meredt.

- Semmit, nekem....öhm.......halaszthatatlan dolgom van. - hadarta, majd egyet pislogtam és már ott sem volt. Akira sóhajtva rám nézett, majd gyengéden magához húzott.

- Jól vagy?

- Persze, egy ilyennel bármikor elbánok, te is tudod. - mondtam mosolyogva, és visszaöleltem. Csak lerázni nehéz őket.

- Nem erre értettem. Hallottam, hogy baleseted volt. - eltolt egy kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Ja, hogy az! Szerencsére pár lila folttal megúsztam. - legyintettem.

- Mellesleg ki volt ez a törpe? - kérdezte felvont szemöldökkel, a háta mögé mutatva.

- Ha én azt tudnám. - mondtam fejcsóválva, mire értetlenül nézett rám. - A sulitól egészen hazáig követett, és folyamatosan nyomult. Mire ideértem azon kezdtem gondolkodni, hogy örökbe fogadom amolyan "Hazáig követett, megtarthatom?" kifogással. Kíváncsi lettem volna, hogy Shiro mit reagált volna. - mondtam nevetve, beinvitálva Akirát.

- Nos örülök, hogy ilyen jól érzed itt magad, hogy már otthonodnak hívod. - mondta gúnyos mosollyal, de mire reagálhattam volna feltett egy kérdést, ami még jobban megdöbbentett. - Ikoya itt van?

Mi van? Miért kíváncsi Ikoyára? Egy csomó mindent akarok neki mondani, kérdőre vonni, hogy mégis hol volt, miért nem írt.......Erre meg Ikoya érdekli? Ismeri egyáltalán?

- Második emelet, 57-es szoba. - mondtam ki végül , mire mosolyogva magához szorított, és megcsókolt. Most tudatosult csak bennem, hogy mennyire hiányzott az utóbbi időben. Belemosolyogtam a csókba, de valami más volt. Ami a legmeglepőbb, hogy Akira elengedett, majd hátrébb lépett, és egy szó nélkül felfutott a lépcsőn. Szomorúan néztem utána, azért mégis vártam tőle valamit. Lehet, hogy nem hiányoztam neki? Már csak arra kaptam fel a fejemet, hogy valaki erősen be csapta a bejárati ajtót. Oda pillantva ijedten ugrottam fel, mert Toushiro állt közvetlenül előttem és dühös tekintettel meredt arra, ahol Akira ment föl pár másodperccel ezelőtt. Már épp szóra nyitottam volna a számat, hogy meg kérdezzem, történt-e valami amikor Shiro beelőzött.

- Tudod nem itt kéne nyalakodnotok. - mondta, és az alkarjaival a vállaimra támaszkodott, én pedig zavartan lehajtottam a fejemet. Na nem azért, mert bűntudatom volt. Nem, inkább azért mert ilyen közel volt az arca, és a szívem furcsamód szélsebes dobogásba kezdett, mintha csak ki akarna ugrani a helyéről. De nem értem.... Akira a barátom, de még soha nem éreztem így vele kapcsolatba. Mostanában pedig nem is láttuk egymást, nekem ez pedig nem tetszett. - Óh, csak nem zavarban vagy? - kérdezte csibészesen mosolyogva, és az államnál fogva felemelte a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. Látszólag szórakoztatta az arcom vörössége, és a homlokom közepére egy apró puszit nyomott, aminek a helye bizseregni kezdett. Hátráltam pár lépést, mert tényleg azt hittem, hogy itt fogok elhalálozni a hevesen dobogó szívem miatt. Azonban ezt nem hagyta és jött utánam. Szorosan körém fonta karjait, mire felszisszentem. Igaz, csak pár foltom volt a baleset miatt, de azok fájtak. Bár ezeket egész eddig nem éreztem mert túlságosan lekötött a felvételi gondolata. A szisszenésre fürkészően nézett, de mielőtt kérdezett volna, válaszoltam.

- Csak pár lila folt. - motyogtam majd kibontakoztam az öleléséből. Legalábbis próbáltam. Nem jött össze. - Elengednél végre? - kérdeztem enyhén hisztérikusan, amikor az ötödik próbálkozásra sem engedett el.

- Had gondolkozzam. - nézett félre egy pillanatra, azt színlelve, hogy komolyan elgondolkodik a dolgon.-Nem. - jelentette ki mosolyogva, mire ártatlan ábrázattal rátapostam a lábára. Meg sem rezzent. Bosszankodva ismételtem meg újra és újra a műveletet, de továbbra is semmi.

- Tudod mit? - kezdte ártatlan fejet vágva miközben folyamatosan álltam a lábfején. Mindkettőn. Ennek a következménye csupán annyi, hogy közelebb kerültem hozzá, aminek ő örült, én pedig vegyes érzelmekkel fogadtam. Örültem is a közelségének, amit értek is, meg nem is. Emberek, mi van velem?! - Ha már így benne vagyunk a témában~ - téma, milyen téma? - Tudod, a taposásra gondolok~ Kedvem támadt eltaposni egy hímneműt, aki nem olyan régen hazáig követett téged. - folytatta mosolyogva, mire lesápadtam. Honnan tud róla. Nem is volt a környéken. Ja, várj ő egy vámpír, mindent tud. Hogy is felejthettem el egy ilyen "hétköznapi" dolgot?!....Na mindegy.

- Nem olyan fontos, Akira már elzavarta. - néztem a szemébe. Shiro elengedett majd pár lépést hátrált. Az előbbi mosolygós fejét felváltotta valami gúnyos grimasz, és a lépcsők felé nézett.

- Szóval még mindig megbízol benne? - kérdezte halkan és egy pillanatra lehunyta szemeit, mintha éppen nagyon koncentrálna valamire. Újra kinyitva zöld íriszeit, furcsa csillogással rám nézett, majd kárörvendő félmosollyal megszólalt. - Annak ellenére is, hogy éppen most flörtölget a nővéreddel?

- Mit mondasz? - magasra emelt szemöldökkel, és összeszűkült szemekkel meredtem Toushirora. Az arcáról eltűnt az előbbi gúnyos mosoly, kifejezéstelenül nézett vissza rám. Gyönyörű zöld szemeiből semmit nem tudtam kiolvasni, bizonyára az évek során elsajátította, hogy hogyan öljön ki minden érzelmet a tekintetéből....látszólag.

A nevetése hirtelen tört föl torkából olyannyira hirtelen, hogy összerezzentem.

- Ne aggódj, csak vicceltem. - legyintett mosolyogva, s nyoma sem volt az előbbi pókerarcának. Azonnal elkapott a méreg, hát kösz szerintem ez nem poénos! Idegesen léptem közelebb hozzá.

- Ha megkérhetlek ezzel ne viccelj, Toushiro! - sziszegtem a fogaim között, s a zöld íriszei megvillantak.

- Csak nem megingott a bizalmad? - kérdezte és sejtelmes mosoly bujkált ajkai között. Hallgattam, és semmi kedvem nem volt válaszolni, hisz úgy is tudta. Igen, nem tudok megbízni Akirában ilyen téren. Fogalmam sincs mi járhat a fejében, de elégedett mosollyal az arcán megfordult és fölment a lépcsőn.

Magamba fortyogva mentem föl én is a lépcsőn pár perc múlva. Nem értem mi jött rá, egyáltalán nem poénos ez. Amikor beértem a szobámba dühösen csaptam be az ajtómat, majd valaki fájdalmasan följajdult. A hang irányába fordítottam a fejem, és villámló szemekkel figyeltem az orrát dörzsölgető Akirát. Ó, szóval eszébe jutottam?

- Hol voltál? - fontam össze a mellkasom előtt a karomat és arrébb léptem, hogy be tudjon jönni.

- Ikoyánál? - kérdezte, és furán nézett rám.

- Tudom. - forgattam a szemeim – Úgy értem az elmúlt pár napban? - idegesítő barátnő viselkedés.....Aktiválva!

- Apámnak segítettem a munkájában. - felelte és lehuppant az ágyam végére. Ezen nem lepődtem meg, Akira apjának hatalmas cége van és el kél a segítség neki. Szerencsére jó a kapcsolatuk egymással, és jól megértik egymást. A gondolkodás módjuk is hasonló talán ez is közre játszik abban, hogy a fiára akarja hagyni az egészet. - Mit szeretnél még tudni?

Apró félmosollyal az arcán, fejét hátradöntve oldalról nézett rám. Kicsit megnyugodtam az apró mosolyától, úgy látszik még mindig zavar az, amit Toushiro mondott. A szám szélét rágva ültem le mellé, és közel hajolva bámultam bele a kék szemeibe. Érdeklődve nézett körbe, majd rám nézve megpillantottam a szokásos vad csillogást ami természet feletti hatást keltett egyébként is szép árnyalatú szemében. Emlékszem, amikor először néztem a szemébe. Különös érzés fogott el és késztetést éreztem arra, hogy megismerjem. Ennek hatására kérdezősködni kezdtem utána, és hát igen.......Most járunk. Nem is olyan régóta tart a kapcsolatunk kb. két hónapja.

- Mit akartál Ikoyánál? - nyögtem ki végül, enyhén remegő hangon. Akira felvonta jobb szemöldökét, majd miután leesett neki a mondandóm lényege, felnevetett.

- Féltékeny vagy? - kérdezte visszafojtott mosollyal, majd a vállaimat átölelve közelebb húzott magához.

- Ha azt mondom igen, mit válaszolsz? - kérdeztem enyhén elpirulva. Nem fogok hazudni sem neki, sem magamnak. Az érzéseimet minél előbb tisztáznom kell magamban, mielőtt még inkább összekuszálódnak a dolgok.

- Azt, hogy szeretlek. - felelte mosolyogva, mélyen a szemembe nézve. Igen, az én barátom Akira! Nem akarom, hogy ez az egész Shiro miatt menjen tönkre. Megoldást kell találnom arra, hogy felbontsuk ezt a kényszerházasságot. Nem akarok olyan emberhez feleségül menni, akihez egy idióta egyezségen kívül semmi nem köt.

- Én is. - feleltem halkan, és ajkaimat az övére nyomtam. - Akkor miért is voltál Ikoyánál? - kérdeztem amikor elhúzódtam tőle.

- Titok. - suttogta és lecsapott az ajkaimra. Sokkal erőteljesebben és szenvedélyesebben, amitől összerándult a gyomrom. Nevetve hagytam, hogy lenyomjon az ágyra és fölém másszon.

- Ilyet nem játszunk – feleltem mosolyogva és ismét elhúztam a fejem. Összeráncolt szemöldökkel nézte a számat, én pedig egy óvatlan pillanatban fordítottam az álláson. A hasára ültem, és a megszeppent fejét látva elröhögtem magam. Apró mosollyal nézett rám majd a tarkómnál fogva lehúzott magához. - Mond el.

- Mit is? - kérdezte szemtelen mosollyal az arcán. Sóhajtva lemásztam róla de elkapta a karom még mielőtt földet értek volna a lábaim, és visszahúzott. Fürkészően figyeltem az arcvonásait. Látszott rajta, hogy magában mérlegeli a dolgokat.

- Nem mondhatom el. - rázta meg a fejét végül, majd bűnbánóan a szemeimbe nézett. Egy darabig még szótlanul néztem szemeibe, hátha még is meggondolja magát. Eltökélten nézett vissza rám, úgy tűnik valamihez nagyon tartja magát. Akkor viszont nem fogja elmondani akármit csinálok is.

- Rendben. - mondtam, majd a faliórámra pillantottam. - Itt alszol? - kérdeztem csak úgy mellékesen, mire azonnal kivirult a feje, és hevesen bólogatni kezdett.

Határozott kopogás hallatszott és mielőtt kinyitottam volna, az illető már bent is volt. Nővérem a szokásos cselédruhájában állt előttem és mogorva ábrázattal mért végig. Kezében egy fém tálca, rajta sütikkel és egy kanna teával. Gondolom Nagyi hozatta föl vele. Lerakta az íróasztalomra és visszafelé megállt a szoba közepén, a szeme megállapodott Akirán.

Ikoya

Akira szemébe nézve enyhe remegés futott végig az egész testemen. Ahogy ott ült két kezével megtámaszkodott a háta mögött, magabiztos mosollyal az arcán, elégedett szemekkel. Furcsa érzés kerített hatalmába, mint mindig amikor a szemeibe néztem. Oldalra nézve Emina várakozó, és kissé feszült tekintetével találkoztam. Egyértelmű volt, hogy a tervünk jó úton halad. Boldog voltam, hogy végre valahogy visszavághatok a húgomnak.

Születésünktől kezdve eldöntötték, hogy kit fognak emberszámba venni. Előbb születtem mégis őt választották örökösnek! A körülöttünk lévők nem is próbálták titkolni a megvetésüket irántam. Ilyenkor persze jött a megmentő, a „tökéletes” örökös. Igen, Emina mindig megvédett, de én ebből nem kértem. Ott rúgtam belé, ahol csak tudtam. Akár lelkileg, akár testileg, nem érdekelt. Csak valahogy érezze azt amit én. A reakciója egyáltalán nem lepett meg. Csak tűrt és mintha tényleg sajnálná. Akkoriban volt még valaki, akinek hasonló érzései voltak, mégpedig anyámnak. Nála teljesen más volt az egész. Nem szerette Eminát, pontosan azért nem mert testvérére emlékeztette aki elől menekült. Engem szeretett, mert az egyoldalú szerelmétől örököltem hajszínem. Talán ez volt annak az oka, hogy a nevem nem „Ikoya Crossvel” hanem „Ikoya Retter” ami a vér szerinti apám neve is.

- Ikoya, hahó! - lengette meg előttem a kezét Emina. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy percek óta állok a szoba közepén. Megráztam a fejem, ezzel kicsit visszatérve a valóságba.

- Akira, akkor ahogy megbeszéltük? - kérdeztem miután megtaláltam a hangom. Emina értetlen pillantásait látva nehezen ment, nehogy elnevessem magam.

- Ja, ahogy beszéltük. - felelte lazán, és mellé még egy kacsintást is küldött felém.

Elégedett vigyorral az arcomon távoztam a szobából. A folyosón sétálva felidéztem húgom feszült pillantásait, és ha lehet még szélesebbre húzódott a vigyorom. A levegőben terjedő illat azonnal megcsapta orromat, így kicsit visszafogtam az örömömet. Egy pillanattal később már az illathoz tartozó „ember” is megjelent. Zsebre dugott kezekkel, unottan lépkedett a folyosón. Holló fekete haja szanaszét állt, zöld szemeivel gyanakvóan méregetett, a testtartása megváltozott. Kihúzott háttal és megfeszített izmokkal haladt el mellettem, mintha csak ezzel mutatná bármikor képes nekem támadni. Szúrást éreztem a mellkasomban, de már kezdem megszokni. Egyáltalán nem leplezte a felém irányuló gyűlöletét. Miért is leplezte volna?

Ez az egész Emina miatt van! Miért kellett megszületnie annak a kis kurvának?! Ha ő nem lenne, ÉN lennék az örökös. Én lennék az, akit Toushiro feleségül fog venni! Vajon szóljak neki, hogy jobb ha most nem zavarja a gerlepárt? Egyértelmű, hogy a kis vöröshöz készül. Toushiro nem szokott a kastély ezen részén mászkálni, főleg nem háború alatt. Mert igen, még ebben a pillanatban is öldökölik egymást az emberek. Az Ach családnak összesen két ellensége volt. Az egyik a Crossvel család, amit a kényszerházasság ígéretével lerendeztek így azóta béke van. A másikkal viszont azóta is elég rendesen rivalizálnak, az utóbbi időben pedig még inkább elmérgesedett a helyzet. A Dawis család hatalmas befolyással bír, de mégis alulmarad Toushiroékkal szemben. Ilyenkor a fekete hajút mindig könnyebb kihozni a sodrából, ezért akik tudják messze elkerülik, de vannak akik nem ússzák meg. Éreztem, ahogy a bosszú vágy újra feléled bennem. Miért csak én szenvedjek? Ennyi még belefér nem? Nagy levegőt vettem és teljesen hátrafordulva megszólítottam.

- T-Toushiro. - a hangom megremegett, most szándékosan hagytam el az ”Úrfi” megszólítást. A hangomra megállt, majd lassan és kimérten megfordult. Lehunyt szemekkel erősen beszívta a levegőt, majd lassan kiengedve nyitotta fel szemhéját. A tekintete a szokásos ridegséggel nézett rám. Hiába tagadom, egy részem mindig is tartott a fiú haragjától, és ez azóta sem változott. Ahogy végigmért a szívem kihagyott egy ütemet, a torkom pedig kiszáradt. A nap lemenőben volt, narancssárga fénye bevilágított mindent. Ez az egész akár egy szerelmi vallomásnak is mehetett volna, erre a gondolatra egy egészen picit vörösebb lett az arcom színe. Toushiro türelmetlenül dobogott a lábával, de még mindig hűvösen meredt rám, így úgy gondolom jobb túlesni rajta. - Ne zavard Eminát!

Toushiro felvont szemöldökkel nézett le rám, majd villám gyorsan előttem termett, mire összerezzentem. Durván megragadta az államat majd valamivel finomabban felemelte. Hangosan nyeltem egyet, az ijedtségtől a szívem heves dobogásba kezdett. Ahogy szemeibe néztem az ereimben megfagyott a vér, éreztem ahogy lassan lesápadok. Szemfogai megnyúltak, és ijesztően tornyosult fölém. A szemei most már a vörös, és a fekete színében pompázott ami sosem jelentett jót.

- Ikoya. - szólított a nevemen félrebillentett fejjel. A hideg futkosott a hátamon a hangvételét hallva. - Tudod a nagy testvér szerepét már régen elbasztad. Elárultad Eminának, hogy mit műveltél vele? - sziszegte a fogai között, a szemei mérgesen megvillantak. Mintha áramütés ért volna rántottam ki a fejem a kezei közül. Melegséget éreztem a szemgolyómba áramlani, a szemfogaim pedig fölkarcolták a számat ahogy megnyúlottak. Az izmaim a legkisebb mozdulatomra is bizseregni kezdtek. A félvámpírság velejáróként számolnom kell egy hatalmas hátránnyal. Akármikor átváltozhatok, és nem tudom szabályozni. Ez így még magában annyira nem lenne nagy gond kivéve ilyenkor. Ha egy felettem álló előtt változom át, konkrét támadásnak veszi és hatalmában áll akár megölni is. Viszont ebben az alakban egyáltalán nem érzem magam szabályokhoz kötve, a valódi énem pedig felszínre tör. Ezúttal sincs máshogy érzem ahogy a sötét gondolatok átveszik az uralmat az elmém felett. A lelkem szinte könyörög a gonoszságért, és azért hogy fájdalmat lássak a körülöttem lévők arcán. Örömmel üdvözlöm anyámtól örökölt gonoszabbik felem, a szende, kényszerből létrejött visszahúzódó, hamis Ikoyát pedig eldugom jó mélyre. Kihívóan nézek Toushiro szemeibe akinek még kihúzott háttal is csak a kulcscsontjáig ér a fejem teteje.

- Toushiro. Most komolyan. Olyannak tűnök aki törődik egy olyannal? - kérdeztem gúnytól csöpögő hangon közben az egyik hajtincsem tekergettem és amolyan „ezt nem mondod komolyan?” ábrázattal vártam a reakciójára. Pislogás nélkül meredt rám, szemei még mindig félelmetesen hatottak. Hangosan felnevettem a gondolatra, miszerint én valaha is törődni fogok Eminával. Azonban mielőtt reagálhattam volna, az állam hangosat csattant a padlón. Meglepetten felnyögtem, és éreztem a vérem ízét ahogy ráharaptam a nyelvemre. Próbáltam fölemelkedni a földről de nem tudtam. Toushiro egyik talpával még mindig a fejemet nyomta a földnek, és térdére támaszkodva kifejezéstelen arccal lehajolt. A szemei elsötétültek és abban a pillanatban tudtam, hogy akár meg is ölhetne. A halál félelem kerített hatalmába és erősen remegni kezdtem. Az izzadság hatalmas cseppekben folyt le a halántékomon. Óráknak tűnő másodpercek múltán a könnyeim kicsordultak a megkönnyebbüléstől amikor levette rólam a lábát. Remegő tagokkal térdeltem föl, amikor Toushiro leguggolt elém és elégedett mosollyal nyugtázta idegi állapotom.

- Ikoya, Ikoya. - kezdte dorgáló hangon, mintha csak egy gyerekkel akarna megértetni valamit. - Nem egyszer figyelmeztettelek már, ezzel kapcsolatban. Az sem hanyagolható tény, hogy a feljebb valód vagyok. Nem szeretek nőket bántani, de.... - ezzel egy időben felállt, kinyújtóztatta tagjait, majd lesajnálóan nézett le rám. - téged még csak emberszámba sem veszlek.

A kijelentése után mintha eltörött volna bennem valami. Nem a szívem volt, hisz erre már fel voltam készülve. Azonban....Nem hagyom, hogy tiéd legyen az utolsó szó!

- Bocs, ha elrontom az örömödet Toushiro. - álltam föl nehézkesen, és rekedtes hangon szóltam utána ismét. Félig hátra fordulva nézett vissza rám. Ott fogok belerúgni ahol a legjobban fáj. - De Emina és Akira nélküled is eléggé jól megvannak a szobában, ha érted mire gondolok.

A szeme ismét zöld lett, az állkapcsa megfeszült ahogy összeszorította a fogait. A levegőt hangosan szívta be, és fújta ki. Zöld íriszeibe a vörös hajszálvékony vonalakban húzódott egészen az összeszűkült pupillájáig, ami lélegzet elállító hatást keltett. Kezeit ökölbe szorította, ami már egészen elfehéredett.

- Miért higgyem ezt el neked? - kérdezte és a hátát mutatta. Tudtam, hogy közben azt latolgatja magában, hogy mennyire nagy ennek a valószínűsége. Győztes mosolyra húztam a számat, és időt sem hagytam az éppen kicsorduló vércsíknak. Nyert ügyem van, Toushiro akkor is megnézné ha Ena valójában egyedül lenne a szobájában. De nem így van és Akira akár direkt, akár nem de nyomokat hagyott maga után. Kábulatomból a dühödt fiú erélyes hangja szakított ki. - Válaszolj!

- Ne csinálj úgy, mintha eddig nem vetted volna észre. - csóváltam a fejem tettetett csalódottsággal. Közben vegyes érzelmek kavarogtak bennem, hol a bosszúvágy, a boldogság, és a győzelem próbált a felszínre törni. - Emina egy farkassal jár, aki a nyomait szanaszét hagyta a lakásban. Ha ezeket követed egyértelmű, hogy hova fogsz érkezni. Gondolom te is tudod mit csinál egy pár, ha kettesben maradnak.

Ahogy a szavak elhagyták a számat, Toushiro abban a pillanatban eltűnt. Ohóó ez érdekes lesz. Vajon mit fog csinálni a féltékenységtől elvakultan? Nem egy barátnője volt már, és annál is több egy éjszakás kalandjai. Soha nem törődött egyikkel sem, a mostani viselkedését viszont nem értem. Van egy barátnője, a suli legmenőbb lánya. Mégis a húgomat akarja, akinek szintén barátja van. Felesleges lenne törnie magát, hisz a kényszerházasság miatt biztos egymás mellett fognak kikötni. Hacsak.........Toushiro talán nem akarja, hogy kényszer legyen?

Ezeken gondolkodva indultam vissza a konyhába, és észre sem vettem, hogy közben mosolygok. A mellkasomban kellemes és egyben furcsa melegség költözött ahogy végig futtattam magamban kettejük szerelmi életét....

Emina

Akira az ágyamon ült, és bámészkodott a szobámban. Hol rám, hol a szekrényre, hol ki az ablakon stb. Én az asztalom fölé görnyedve tanultam, és próbáltam az elmaradottakat megtanulni. Néha elgondolkoztam azon, hogy én mégis hol fogom a fatetű tulajdonságait használni? Kezdem azt gondolni, hogy azt hitték ez mindenkit érdekel. Pedig nem. Sőt, azt sem akartam megtudni, hogy a kis elefánt, hogy születik. Emlékszem az általános iskolás biológia tanárom nagy lelkesen hozta a cd-ét aminek „hála” láthattam eme csodálatos dolog folyamatát.

Megugrottam a széken ijedtemben, ahogy az ajtó kicsapódott mire azonnal oda kaptam a fejem. A küszöböt Toushiro lépte át, majd csukta be maga mögött az ajtót. Értetlenül Akirára néztem, aki szintén engem nézett hasonló kifejezéssel az arcán. Shiro a sarkaira támaszkodva megfordult, és hangosan kifújta a levegőt. Gyönyörű zöld szemeiben a düh erőteljesen lángolt ahogy kettőnkre nézett. A kezeit ökölbe zárta, majd ördögi vigyor ült ki az arcára, amitől megrettentem.

A szemem sarkából láttam, ahogy Akira is lesápadt. Nem csodálom, Shiro folyamatosan bámulta és egy nagyot lépett felé. A szívem hatalmasat dobbant és csak két szó villogott az agyamban: Állítsd meg! Akirával egy időben pattantunk fel, a székem felborult a lendülettől és Shiro után kaptam, aki már a kék hajú barátom előtt termett. Ledermedve figyeltem ahogy Toushiro az ablak felé lökdösi Akirát, majd egy pillanattal később egyszerűen csak.....kidobta. Az ablakot is idő közben nyithatta ki......de olyan gyorsan hogy észre sem vettem? A torkom kiszáradt, hitetlenkedve néztem az elégedetten mosolygó srácot aki hol rám, hol az ablakra nézett. Kintről egy hatalmas puffanást hallottam, majd lábdobogást és egy erőteljes farkas vonyítást. Mióta vannak itt farkasok? Akira pedig........ Kétségbe esetten rohantam az ablak felé és akkora lendülettel hajoltam ki rajta, hogy ha nem kapaszkodom meg biztos, hogy én is kiesek. Lenézve nem láttam mást, csak bokrokat és fákat. Az ismerős kék hajkoronát sehol. A gondolataim összefüggéstelenek voltak és sírhatnékom támadt. A fekete hajú vámpír égető tekintetét éreztem a hátamon, mire visszaereszkedve a szobámba felemeltem a fejem és magamban megfogalmaztam a mondandómat.

- Elegem van... - motyogtam halkan, lehajtott fejjel megfordultam. Egyáltalán nem lepődtem meg, amikor alig fél lépésnyire állt tőlem. - Elegem van belőled!

Hirtelen kaptam fel a fejem, olyannyira, hogy a nyakam fájdalmasan megroppant. A hangom haragosan felemeltem és összeszűkült szemekkel meredtem rá. Rá, aki állta a tekintetem de látszott rajta, hogy elbizonytalanodott.

- Emina, én nem... - kezdett bele a magyarázkodásba, de közbe vágtam. Nem akartam hallani.

- Mit nem?! Nem te akartad kidobni az ablakon?! Biztos véletlen volt nem?! - kiabáltam, és már nem tudtam megállni. Azt akartam, hogy bűntudata legyen. Hogy megértse, ezzel most túl messzire ment. - Nem tudom felfogni, hogy ezt tetted. Mégis mire gondoltál?!

- Hidd el, nem akarod te megtudni azt, hogy mire gondoltam. - szemtelen kis mosoly húzódott az ajkaira. Összeszorított fogakkal vártam a mondatának második felét is. Úgy látszik visszanyerte a magabiztosságát. - Semmi keresni valód nincs Akira oldalán. - hangja tárgyilagos lett, mégis gúnyosan ejtette ki a fiú nevét. - Mellettem van a helyed! - mutatott határozottan maga mellé, kihúzva magát ezzel is nyomatékosítva szavait. Képzeletben a dühöm elrejtettem egy hatalmas ládába, és a valódi terveimet helyeztem magam elé.

Az arcom mintha megfagyott volna, semmilyen érzelem nem volt rajta, lila szemeim elködösültek. Lassan és kimérten tettem felé egy lépést és teljesen elé álltam, de ügyeltem arra, hogy még véletlenül se érjek hozzá. A tekintetünk találkozott, hallottam ahogy nagyot nyel majd hátrál egy lépést. Én azonban követtem. Természetesen elégedett voltam, hogy egy én is rá tudok ijeszteni, de ezt nem mutattam ki. A falnál megállt, én pedig megtámasztottam két oldalt a kezem.

- Tudod, jobban tetszene ez a helyzet fordítva.

- Mond csak, Shiro... - kezdtem lassan tűnődő hangon, figyelmen kívül hagyva előző mondatát. - Eláruljak egy titkot?

- Milyen titkot? - kérdezte és le sem tagadhatta volna mennyire érdekli. Belenéztem gyönyörű zöld szemeibe, amik most feszülten csillogtak. Ajkait összepréselte ahogy lehúztam magamhoz, és a füléhez hajoltam. Éreztem megfeszült izmait a kezem alatt, ahogy lélegzetem csiklandozta a bőrét.

- Mi soha nem leszünk egy pár. - suttogtam, majd három lépést hátráltam. Shiro lefagyva állt, és mintha szomorúságot láttam volna a szemeiben. Miért lenne ez miatt szomorú? Talán nem kellett volna ezt mondanom? Nem, Emina, most nem bizonytalanodhatsz el! Hisz kidobta Akirát az ablakon. - Mellesleg... - kezdtem, és elindultam kifelé, hogy jobban körül nézhessek a kastély körül. - Ami az egyezséget illeti... Minden erőmmel azon leszek, hogy érvénytelenítsem a házasságunkat.

Hirtelen erős rántást éreztem a bal csuklómon, és kettőt sem pislogtam ismét a szobában találtam magam. Egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy Toushiro a falhoz szorított, és szorosan elém lépett. Idegesen néztem szemeibe, amik engem vizslattak. Kezeimet épphogy megmozdítottam, amikor már mindkettő a fejem fölött volt összefogva. Elégedetten nézett végig rajtam, és halkan kuncogott párat amikor hiába próbáltam kihúzni a fogságban lévő kezeimet az övéből. Nagyon vicces, tényleg! A gyomrom megremegett a közelségétől, amin még inkább fölidegesítettem magam. Próbáltam a lábaimmal megrúgni gyenge pontját, de térdeivel azt is leszorította. Őszinte mosollyal az arcán nézett le rám, ahogy tudomásul vette tehetetlenségem. A mosolya zavarba hozott így inkább elfordítottam róla a tekintetem, és lefelé kezdtem nézni ahol...szintén ő volt. Mindenünk összeért, és ahogy ez eljutott a tudatomig, a szívem heves dobogásba kezdett. Melegséget éreztem áradni a testéből, de nem inkább hideget kellene éreznem? Hisz ő vámpír, de ha jobban figyelek akkor még a szív dobogását is hallom... Lehunyt szemekkel hallgatóztam és valamiért mosoly kúszott ajkaimra, ahogy arra gondoltam talán én vagyok rá ilyen hatással.

- Miért akarnád érvényteleníteni az egyezséget? - kérdezte lágy hangon és az államnál fogva felemelte a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Szerintem a válasz egyértelmű. - feleltem színtelen hangon, ő pedig mintha engem akart volna utánozni felemelte egyik szemöldökét, amolyan „Egyáltalán nem, magyarázd el!” érzést keltve. - Barátom van, Toushiro. Szeretem őt, és ő is engem. Miért is kéne hozzád mennem?

- Logikusan hangzik, viszont van pár hiba az elképzelésedben. - számító mosolyra húzta ajkait, és közelebb hajolt. A homlokunk összeért, és melegség öntött el ott ahol hozzám ért. - Az egyik, hogy akivel anyád egykoron megkötötte az egyességet, még mindig él. Vagyis...

- ...ha nem teljesül az akarata, képes kirobbantani egy újabb háborút?! - kérdeztem lesokkolva. Nem kérdés, hogy kik győznének...Az Ach család túlerőben van, míg a családom, várjunk csak! Van egyáltalán még hadseregünk?

- Ahogy mondod. Örülök, hogy nem vagy idióta. - köszi...tényleg. Daichi ilyen ember lenne? Miért nem vettem ezt eddig figyelembe? - A másik ok pedig nagyon egyszerű. - suttogta nevetve, és hallatszott a hangján, hogy alig várja, hogy közölje velem. Viszont...miért húzódik minden egyes mondata után egyre közelebb?! A kezeim már zsibbadnak, szerintem a vérkeringésük is leállt, mellesleg érzem, hogy az egyik lábam be fog görcsölni... De ami a legjobban „zavar” az arca. A szánkat pár centi választotta csak el, és hogy biztosan ne kerüljem ki átlátszó tervét szabad kezét már a tarkómon pihenteti. - Közel sem szereted Akirát annyira, mint gondolod.

- M-miről beszélsz? - kérdeztem zavartan, enyhe pírral az arcomon. Utáltam bevallani még magamnak is, de valahol igaza van. Szeretem Akirát, de valahogy egészen máshogy. Csak azt nem tudom, hogy. Ha Akira a közelemben van, jól érzem magam, és nyugodt vagyok de semmi különleges. Viszont amit Akira nem tud, valaki más megteszi akaratom ellenére is. Ez a személy pedig itt áll előttem. Most is, ahogy itt állunk, a gyomrom remeg, a szívem hevesen dobog, és furcsa izgatottság jár át. Emellett ahol megérint a bőröm forró lesz, és bizseregni kezd. Nem szabadna ezt éreznem, de egyszerűen nem tudom ezt megakadályozni. Most is dühös vagyok rá, amiért megint kioktat, hogy kidobta Akirát az ablakon mégsem teszek semmit! - Egyébként se kutakodj a fejemben! - emeltem fel a hangom, amikor megéreztem a nyomó érzést a tarkómon.

- Anélkül is átlátok rajtad, hogy ezt tenném. Emina, ne tagadd le az érzéseidet, hisz én sem teszem. - felelte széles mosollyal, a szavait a számra suttogva, azonban még várt...A beleegyezésemre, talán. Na azt várhatod!

- Én viszont letagadom őket! Nem olyan vagyok, aki megcsalja a párját, mint egyesek. - feleltem szemrehányóan. A suliban nem egy pletykát lehet hallani Shiroról. Az exei – akik nem kevés lányt jelentenek – örömmel mesélnek az együtt töltött napjaikról, amiktől általában kiráz a hideg. Például : szerelmesen sétálgattunk a tenger parton, és nagyon kedves volt; csak engem látott; bemutatott a családja lánytagjainak, hogy több barátnőm legyen ; nagyon hosszú ideig jártunk együtt ; tartalmasan teltek a napjaink. Chizuru ezeket mindig elmeséli úgy, ahogy valóban történtek. Vagyis : ez meg sem történt; a csaj annyira dumált hozzá, hogy észre sem vette, hogy Shiro új áldozatot keres; amikor az aktuális barátnője rajtakapta egy másik lánnyal azt hazudta, család tag; max egy hét; alig találkoztak, ha még is, akkor az ágyban kötöttek ki.

- Honnan szedted ezt? - kérdezte összeszűkült szemekkel, és egy milliméterrel hátrébb húzódott.

- Az emberektől, Toushiro. Nem egy lány szívét törted össze, vagy használtad ki. - néztem harciasan a szemébe, és végre fellélegezhettem. - A volt barátnőid ennek ellenére még mindig teljesen oda vannak érted. Mégis mit műveltél velük, Toushiro?

- Miért nem győződsz meg róla magad? - lefagyva álltam előtte, és még mindig a falhoz szorítva. Most konkrétan megkért, hogy legyek a barátnője? Vagy esetleg én értettem félre valamit? - Nem értettél félre semmit.

A döbbenetemet kihasználva nyomta puha ajkait az enyémekre. Fájdalmasan nagyot dobbant a szívem, és éreztem, ahogy elpirulok. A gyomromba visszaköltözött a szokásos remegés, és ez átterjedt az egész lényemre, főként a lábaimra. Csókja lágy volt, és édes amitől kellemes borzongás futott végig a gerincem vonalán. Szemeimet lehunyva engedtem, hogy az érzelmeim magukkal ragadjanak. Belemosolygott a csókba, ahogy viszonoztam, és egyik kezével a hajamba túrva vont magához közelebb. Mármint ha ez lehetséges azt nézve, hogy egy hajszálnyi hely sem volt közöttünk. Másik karjával szorosan ölelte át a derekamat, kezeimmel ösztönösen karoltam át a nyakát, amihez lábujjhegyre kellett állnom. Ott áltunk a szobám falánál, csókolózva, miközben nekem barátom van. Hogy akkor miért nem érdekelt? Mert a fellegekben éreztem magam csupán egyetlen csóktól. Egy tiltott csóktól.