MINDENKINEK!!!!!!!!! :D

Mindenkinek,

Boldog karácsonyt, és Boldog új évet kívánok :D
Remélem mindenkinek jó éve volt ^^
Szilveszter előtt, és karácsony utáni időszakban várható a különleges kiadás/fejezet/epizód befejezése ;)

BY:Emina ^w^

11.fejezet Kémia óra, baleset, avagy "Ki vagy te?"

 Sziasztok, kedves olvasók :D
Mint látjátok, nem haltam meg, és itt is van a folytatás ;)
Jó olvasást :D

By:Emina ^w^

 ^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^


Akira

Utálom a sulit. Az összeset. Na nem mintha azért, mert nem lennének barátaim. Nem, pont ellenkezőleg. Itt is könnyűszerrel beilleszkednék, és még népszerű is lennék. Pontosabban leszek. Most is itt állok egy iskolának nevezett börtön kapuja előtt, ahol az ablakokon benézve egy csomó diákot látok. Némelyik leizzadva görnyed a padja felett, valaki érdeklődést színlelve bámul ki a fejéből, nagy többsége alszik. Ahogy végig pásztázom szemeimmel az épületet, megakadok egy lányon. Hosszú zöld haja, és nagy lila szemei vannak. Ő is engem néz, és ahogy elnézem éppen nagyon gondolkodik valamin, vagy valakin. Rámosolyogtam egy kacsintás kíséretében. Visszamosolygott engem pedig önelégültség töltött el. Ezt a lányt túl könnyű lesz behálózni. Ahogy visszanéztem, már nem volt ott. Na mindegy, ha ide jár biztosan fogunk még találkozni. Gondoltam magamban, majd az udvaron kezdtem kutatni vörös hajú kedvesem után. Bár most valószínűleg órán van. Amint ezt végig futtattam magamban, megláttam Eminát amint azt a vérszopót húzgálja maga után. Ezt nem hiszem el! Nem vett észre ezért oda akartam menni, amikor a látó körömbe került egy zöld hajkorona. Igen, az előbbi lány volt az. Közelebbről megnézve hasonlít Eminára. Akkor biztos a zöldike a hírhedt ikernővér, Ikoya.
 
-Szia. - mosolygott bájosan, mikor elém ért.
- Hello, ki vagy? - kérdeztem, mert én tudom hogy ki ő, de ő engem nem ismer.
- Emina ikertestvére vagyok, Ikoya. - nyújtotta a kezét, mire kezet ráztunk. - Te pedig a pasija, ha nem tévedek. - De. Mégis ismer.
- Igen, az vagyok. Akirának hívnak. - mondtam, majd rá néztem. Olyan furcsa volt a pillantása...Teljesen elvarázsolt.
- Lenne egy ajánlatom.  - mondta, nekem pedig kíváncsian felszaladt a szemöldököm a homlokom közepére.
- Milyen ajánlat? - kérdeztem karba tett kézzel és láttam, hogy Ikoyának ravaszul megcsillant gyönyörű lila írisze. 

 - Gondolom már észrevetted, hogy Toushiro úrfi, és a húgom eléggé...."összemelegedtek".
- Mire gondolsz? - tettetem a hülyét. Természetesen láttam, és eléggé zavar. Múltkor is majdnem meg csókolta az a nyomoronc.
- Ugyan már! Biztosan hallottad már a hírt a kényszerházasságról. - mondta, mire bólintottam. - És.........nem akarod kicsit..........féltékennyé tenni,esetleg?
- Mi hasznom lenne ebből? - kérdeztem, mire összeráncolta a szemöldökét. - Oké, féltékeny lesz Emina, de akkor nem lenne többet annak az idiótának a közelébe? - tapintottam rá a lényegre.
- Ha nem egyezel bele, elmondom Eminának, hogy vérfarkas vagy. - mondta győzedelmes félmosollyal, és hidegen a szemembe nézve.
- Honnan tudsz te erről?! - ragadtam meg ruhájának gallérját, és felhúztam  hogy egy szintre kerüljön az arcunk. A zöld hajú ijedten nézett a kezemre, közben próbálta kiszabadítani magát. Természetesen nem sikerült neki. Akármilyen ravasz ez a lány, az erősebb még mindig én vagyok.
- A vámpírok megérzik, akárcsak a farkasok. De ami leginkább megmutatta, az a szemed volt. - Mondta remegő hangon.
- Ah, értem. Viszont ha elmered mondani neki, biztosíthatlak hogy nem úszod meg élve. - fenyegettem sárgába váltott szemekkel.

Ikoya tekintetéből eltűnt a félelem, ijedtség. Megbabonázva nézett a szemeimbe, mire lazult a szorításom.
- Gyönyörűek a szemeid. -mondta szinte áhítattal a hangjában. Zavaromba elengedtem, és hátráltam pár lépést. Rápillantottam, és láttam hogy elvörösödött. Soha nem mondta nekem még senki a szemeimre, hogy gyönyörű. Mindig vadnak, ijesztőnek, fenyegetőnek stb.-nek hívták az emberek akik csak látták.
Lehajtottam a fejemet, nem akartam a szemébe nézni. Sőt! Egyáltalán nem akartam a közelében lenni.
- Nem kellene már vissza menned?! - kérdeztem hidegen.
- De, kéne. A tanár még azt hiszi, hogy lehúztam magam a wc-n. - halvány mosolyra húztam a szám, ahogy ezzel a gyenge kis poénnal próbálta javítani az így is zavart hangulatot. - akkor, szia.
Mondta, majd elindult. Amikor már majdnem belépett a kétszárnyú üvegajtón, utána szóltam.
- Hé, Ikoya! - kiabáltam, mire ő hátra fordult - Ami viszont az alkut illeti.........Rendben!
csibészes mosollyal az arcán bólintott, majd határozott léptekkel haladt a terme felé.
 

Emina

Ezt nem hiszem el! Ez az idióta tényleg beűlt az órámra! Ráadásul majdnem húsz percet késtünk! Éppen az udvaron mentünk át ami önmagában is rohadt nagy, de Shiro még megállt bámészkodni! Nem tudom, és nem is érdekelt hogy mi volt az amit annyira nézett.
Mr.Higins a kémia tanár idegbeteg fejjel fogadott, miután látta mennyit késtem. A nevét is csak onnan tudom, hogy az ajtójára ez volt kiírva :
 
Mr.Higins kémia órája. Ne merj késni!
 
Már láttam előre, hogy nem leszek kibékülve ezzel az emberrel.
- Crossvel kisasszony. Maga mégis hol kujtorgott? - kérdezte összeszűkült szemekkel, miközben beléptünk. A mögöttem álló Toushirot még nem vette észre. Most komolyan. Hogy nem tudott észrevenni egy majdnem kétméteres embert?! Már éppen kezdtem volna a magyarázkodást, amikor kedvenc férjjelöltem megelőzött.
- Velem volt, azért késett. - tette a vállaimra a kezét Toushiro, akit most már a tanár is felfedezett. Mr.Higins zavartan nézett fel a nála jóval magasabb Toushirora. A tanár úr nagyot sóhajtott, engem a helyemre tessékelt, Shirot pedig kérdőre vonta.
- Ha szabad kérdeznem miért is nem a saját óráján vesz részt, Toushiro úrfi? - kérdezte nagyot nyelve a tanár. Akkora hatalma lenne, hogy még a tanárok is félnek tőle? Kérdeztem magamtól, de természetesen a választ megkaptam.
- Nagyobb mint amit el tudsz képzelni, Ena-chan~ - megugrottam a hirtelen jött hang miatt, aminek következtében a székem majdnem felborult. Gondolom mondanom sem kell, hogy az egész osztály engem nézett. Pontosabban csak a fele, a csoport  bontásnak hála. A mellettem lévő széken, aminek üresnek kellet volna lennie, most a Hópihe terpeszkedett, és szenvtelenül mosolygott a fekete hajú égimeszelőre.
- Miért nem ülsz a saját helyeden, Leo? - kérdeztem felé fordulva közömbös arccal.
Közben Toushiro viszonylag nyugodtan lerendezte a tanárral ezt az órára beülős cuccot, majd leült Leo helyére. A mellette ülő szőke lány egyből olvadozni kezdett, majd kicsit sem feltűnően elkezdte dobálni a haját, ami teljesen "véletlenül" pont Shiro arcába csapódott. Mivel Leo eredeti helye az én padom mellett volt egy másfél méterrel, pont láttam mindent.
- Talán nem ülhetek a kedvenc osztálytársam mellett, Vöröske? - kérdezte őszinte mosollyal az arcán, egészen közel hajolva. Érdekes módon egyáltalán nem voltam zavarba a közelében.
- Attól függ hogy ki a kedvenced, Hópihe. - válaszoltam játékosan megbökve az oldalát, a nem régi civakodásunkra utalva.
- Hát természetesen te, Cica. - mondta  csibészesen mosolyogva, mire halkan felnevettem. A szemem sarkából láttam ahogy Toushiro éppen idegrángást kapott,és a "Cica" szónál hirtelen felénk kapta a fejét. Összeszűkült szemekkel nézett Leora. Van egy olyan érzésem, hogy ha Toushiro ölni tudott volna a szemével, a Hópihe már biztosan a túlvilágról küldte volna át a hülyeségeit.
 A szőke cicababa folyamat,megállás nélkül nyomult a fekete hajúra. Ezt úgy képzeljétek el, hogy az ismeretlen szöszke teljesen véletlenül leejtette a radírját, de úgy hogy pont Toushiro mellett ért földet az a szerencsétlen gumi darab. Shiro már éppen hajolt volna le érte, hogy tovább gyilkolhassa képzeletben a mellettem ülő fehérkét, azonban megakadályozta ebben az, hogy a szőke áthajolt az ölén, és mosolyogva várta Shiro reakcióját. Hazudnék, ha azt mondanám hogy nem zavart. De azon az ígéreten kívül semmi közünk a másikhoz. Vagy igen? Nem tudom....Na de visszatérve. A mellettem ülővel kíváncsian vártuk a következő jelenetet, nem törődve azzal, hogy Mr.Higins tanítani próbált. Igen csak próbált, hiszen az osztály fele, akit ide osztottak be, mind őket nézte. Toushiro kifejezéstelen arccal lenézett a lányra, megfogta a vállait, majd vissza nyomta a székre. A túlsminkelt lány meglepődve nézett a mellette ülőre mire az a füléhez hajolt és súgott neki valamit, miközben végig a szemembe nézett. Ez most egy konkrét utalás arra, hogy rólam beszél?! El akartam fordulni, de nem tudtam. Mintha a szemeim odatapadtak volna. A lány először elpirult majd picit elhajolva Toushirotól rám nézett, aztán vissza fordulva bólintott. Shiro elégedett mosollyal dőlt hátra a szék támlájára. Észrevette a még mindig a földön heverő radírt, felvette és nemes egyszerűséggel fejbe dobta Leot. Természetesen a fehérke sem maradt nyugton, felvette ugyan azt a radírt, majd vissza dobta Shirot, ami pont a homloka közepén találta el.
Én, gondolva hogy ebből az órából már úgy sem lesz semmi, feléjük fordulva néztem végig a komoly "harcukat". A kémia amúgy sem tartozott a kedvenceim közé. Amikor meg untam azt, hogy csak nézem őket apró darabkákat tépkedtem ki a radíromból, és azzal dobáltam tele Hópihe haját. Amikor megérezte ártatlan fejet vágva néztem rá. Shiro a háttérben röhögött, és én akkor kapcsoltam hogy tudat alatt neki segítettem. Mire felfedeztem ezt kicsöngettek, és nem tudtam megdobálni Toushirot.
 
Toushiro
 
Az udvaron mentünk keresztül és Emina a karomnál fogva ráncigált, azon sápítozva hogy elkésünk. Személy szerint szívesebben maradtam volna vele kettesben. A kapunál azonban megláttam utálatom tárgyait, egymással beszélgetni. Név szerint Emina imádott ikernővérét Ikoyát, és a nyálas képű pasiját, Akirát. Szerintem egyáltalán nem illenek össze. Eminának olyanra van szüksége, aki erős,megvédi,bátor, van tekintélye, vicces, a stílusuk is hasonló, és még jóképű is. Valamilyen oknál fogva rögtön eszembe jutott saját magam.
 
Közben elértünk a kémia terem elé, aminek az ajtajára egy idegesítő tanári figyelmeztetést aggattak. Hm.... Mr. Higins. Emlékszem rá, tavaly minket is tanított.
Beléptünk a terembe, aminek azonnal megcsapott a vegyszer szaga. A tömzsi tanár úr azonnal faggatni kezdte szerencsétlen vöröskét a késése miatt. Tavaly sem nagyon bírtam ezt a tanárt, és ahogy láttam még nem fedezett fel. Pedig elég nyilván való hogy a lányok nem a kopasz fejétől jöttek izgalomba.
- Velem volt, azért késett. - tettem keskeny vállaira a kezemet. Mr. Higinset láthatóan irritálta az, hogy magasabb vagyok nála. Így jobban megnézve Emina is magasabb lehetett pár centivel. Őt a helyére küldte, és én is mentem volna utána. 
- Ha szabad kérdeznem miért is nem a saját óráján vesz részt, Toushiro úrfi? - állított meg nagyot nyelve Mr.Higins.
 
"Idegesítő ember"
 
Gondoltam magamban, és már válaszoltam volna hogy lekoptassam a tanárt. Azonban kaptam rá egy nem várt választ.
 
"Toushiro, Toushiro....Miért hazudsz magadnak? De tudod én is így gondolom. Azonban egy bizonyos Vöröske mindkettőnknek kivétel, ahogy elnézem."
 
Amint befejezte a SAJÁT gondolatát az ÉN fejembe Emina hirtelen megugrott, mire az egész osztály - velem együtt - rá nézett. Most viszont az ellenségem terpeszkedett mellette szenvtelen vigyorral a képén.
 - Tudja Mr.Higins túlzott tanulási vágyam van. - meg gyilkolási egy bizonyos fehér hajú idióta miatt.
- Ó, ennek igazán örülök Toushiro úrfi, tudja manapság a diákok nem nagyon tanulnak, ez miatt pedig - kezdte volna a hihetetlenül "izgalmas" véleményét a mai generációról csillogó szemekkel, azonban közbe vágtam.
- Igen pont ezért javaslom, Mr.Higins hogy az órára tartogassa a hangját és ne az unalmas véleményére. Köszönöm. - Mr.Higins tátott szájjal hallgatta a beszólásomat, engem pedig rohadtul nem érdekelt, hisz szólni úgysem mert. Idegesen huppantam le fő ellenségem helyére, és Emináék felé figyeltem, hogy halljak minden egyes mondatot. A dolgomat eléggé megnehezítette a mellettem ülő, magát menőnek nevező csaj haja.
- Megtennéd, hogy arrébb pakolod magad a hajaddal együtt? - kérdeztem cseppet sem kedvesen  a szőkét, amikor már tényleg elkezdett irritálni. Természetesen nem hagyta abba. Mosolyogva felém fordult rebegtetve a kilométeres műszempilláit.
- Csak nem idegesítelek, drága? - kérdezte magas hangon amitől annak ellenére hogy suttogott, megfájdult tőle a fejem. Kifejezéstelen arccal néztem rá, mire összehúzta magát és végre kimászott az aurámból.
- Hát természetesen te, Cica. - hallottam hirtelen a Vöröskéék padja felől ezt a mondatot, mire feléjük kaptam a fejem. Emina nevet, és rám néz egy pillanatra nekem pedig összeszűkülnek a szemeim. Miért vannak ezek ilyen jóba? Miért vannak ilyen közel egymáshoz? Egyáltalán miért ülnek egymás mellett, amikor annak a baromnak nem is ott van a helye?
 
"Leo, kérlek tegyél nekem egy szívességet, és halj meg."
 
Miután átadtam a "jókívánságomat" egy fehér valamit láttam elrepülni a szemem előtt. Lehajoltam, és láttam hogy egy radír. Biztos a mellettem ülőé. Sóhajtva hajoltam le az említett tárgyhoz, de valami megakadályozott ebben. Pontosabban valaki. Ez a valaki pedig az ölemben hasalt, bájosan mosolyogva. Igen, jól gondoljátok a neve nincs szöszke volt az. 
 Fapofával lenéztem a lányra, megfogtam a vállait, majd vissza nyomtam a saját székére. A túlsminkelt lány meglepődve nézett rám. Biztos nem szokott hozzá az elutasításhoz. Hirtelen ötlettől a füléhez hajoltam és súgtam neki valamit nagyon halkan, direkt Emina szemébe nézve, akit szemmel láthatóan zavart a dolog.
- Figyelj, ajánlok neked valamit, Szöszke. Te meg figyeled nekem azt a Vörös hajú lányt, meg a mellette ülő idióta fehérkét. A feladatod az, hogy kiderítsd milyen kapcsolat van köztük. Cserébe egyik hétvégén elmegyek veled valahova. Na, mit szólsz? - kérdeztem mosolyogva. Így könnyebben adják magukat.
 

Elpirulva rám nézett, és én már tudtam hogy nyert ügyem van. Eminára nézett majd vissza rám és beleegyezően bólintott. Elégedetten dőltem hátra a székemen. Észrevettem a még mindig a földön heverő radírt, felvettem és bosszú gyanánt fejbe dobtam Leot. Természetesen a fehérke sem maradt nyugton, felvette ugyan azt a radírt, majd vissza dobta és pont a homlokom közepén talált el.
Így kezdődött komoly harcunk a kémia óra alatt. Emina is besegített, de ahogy észrevettem leginkább Leót dobálta, ami nekem csak jól jött mert így elterelte rólam a figyelmét. Amikor a fehérke megfordult, Emina ártatlanul mosolygott, ami valami irtózatosan cuki volt. És akkor........megláttam. Leo vakítóan fehér hajában apró rózsaszínű radírdarabkák ragadtak, amitől kitört belőlem a nevetés. Észrevettem ahogy Emina kapcsol, hogy engem is meg kéne dobálni. Már lendítette a karját tenyerében a radír darabbal, amikor kicsöngettek. Rám nézett majd egy "Nem úszod meg" mondatot eltátogott, de mielőtt bármit is tehetett volna elpárologtam a teremből.


Emina
 
A kémia óra óta eltelt három nap. Mindig, amikor csak lehetőségem van rá akkor gyakorlok. Ez kicsivel több mint hét órát napi szinten. Még csak négy napja járok suliba de már többször aludtam el az órán, mint egész életemben. Akira azóta nem jelentkezett amit furcsállok is, de gondolom nem akar megzavarni a gyakorlásban, és ez nagyon kedves tőle. Leoval, és Chizuruval elég hamar barátok lettünk, amin eléggé meglepődtem. Két okból is.
1.Nem vagyok egy könnyen barátkozós típus.
2. Ahhoz képest hogy az elején rendesen felbosszantottuk egymást Chizuval is, és a Hópihével szintén.
Na igen. Idegesítő becenevek:Pipa.
De van bennük valami furcsa. Kedvesek egymással, meg minden. De nem akarnak sokáig egymás közelében lenni. Meg például múltkor is. Nevettünk jól éreztük magunkat, aztán egymásra néztek majd elfordították egymásról a tekintetüket, és.......ennyi. Utána alig beszéltek egymással és a hangulat onnantól megdöglött. Talán volt közük egymáshoz a közelmúltban? Vagy csak én akarok megint szerelem doktort játszani?
 
 Toushiro? Ő folyamatosan aggódik, és azt mondja:
 
"Nem olyan fontos ez, mint hinnéd. Sokkal jobban oda kéne figyelned magadra, Emina."
 
Persze én ilyenkor körberöhögöm, majd megyek tovább gyakorolni. Ikoya azóta sem változott viszont egyre többet van a szobájában, és amikor találkozunk csak gonoszan nevet, majd tovább megy. Kezdem félteni, lehet egy kicsit bedilizett.
Azon gondolkozva hogy egyetlen nővéremet melyik pszichológushoz kellene vinnem, lépek ki az iskola épületéből. A szememmel a motoromat kezdem keresni a suli parkolójában, amit azonnal észreveszek, hiszen kivirít a többi közül.
Büszkén díszeleg Shiro motorja mellett, mire önkénytelenül is mosolyra húzódik a szám a már-már mindennapossá vált versenyeinkre gondolván. Körbenézek az udvaron az égimeszelőt keresvén, és enyhe csalódottság tölt el amikor észreveszem hogy nincs itt. De miért is vagyok csalódott?  Hisz csak barátok vagyunk........Ja meg jövendőbeli házaspár, de az most "mellékes". Nagyot sóhajtva húzom fel a bukósisakot majd ülök fel a motorra. Akkor ebből ma nem lesz verseny. Beindítom a motort, és kigurulok az országútra, onnan pedig a kelleténél gyorsabban indulok hazafelé. Hm.....milyen furcsa ezt kimondani. Nevezhetem már az otthonomnak azt a helyet? Elmerülve a gondolataimban reflexszerűen kerülgetem az autókat, és kanyarodok be a sarkon. Amikor meglátom Őt. Nem, itt most nem a "nagy Ő"-re gondolok. A magasságát nem nagyon figyeltem, mert ami igazándiból szemet szúrt, az a haja. Vérvörös, akárcsak az enyém. Ő is engem néz, de nem vagyok elég közel ahhoz hogy lássam szemeinek a színét. Érzem ahogy félre csúszik a kormány, majd éles kerék csikorgásokat, és hangos sikolyokat hallok magam körül. A motorom nem arra megy, amerre én akarom, és egy pillanatra lefagyok. Ez így nagyon nem lesz jó. Mire észbe kaphatnék, már túl késő. A piros járművem nekiszáguld egy postaládának én pedig felette elrepülök majd egy hatalmas fának csapódva állok meg. Hallom ahogy valaki a nevemet kiálltja és azonnal felismertem a hang gazdáját, aki természetesen nem más mint Toushiro. Mindenem rettenetesen fáj, de csak tompán érzékelem ezt. A fekete hajú mindenfélét kérdez, de nem tudok rá válaszolni. Shiro telefonál, de minden olyan zavaros. Látom, ahogy a vörös hajú idegen férfi aggódással az arcán fut felénk. A látvány sokkol, ahogy meglátom. Magas, és izmos test, amit tökéletesen kihangsúlyoz a vékony pulcsi, amit mínusz fokok ellenére is visel. Vérvörös haja, mint az enyém, és.......Lila szemek, pont mint a milyénk Ikoval. A Crossvel család jellegzetes tulajdonságai mind meg vannak rajta. Mégis ki a fene ez?!?!?

Különleges fejezet, első rész

Mint látjátok, ez nem egy új rész :/ Csütörtökön lett egy éves a történetem, előtte pedig elértük az EZER megtekintést, amit még most is alig hiszek el!! *-* Minden esetre köszönöm, és jó szórakozást az olvasáshoz.
*Tengu - holló szerű madár ( A történetben nem madárként szerepelnek, hanem mint "szárnyas" emberek)

BY:Emina ^w^

Az 1600-as évek elején

A tenguk* és a vámpírok mióta a fajuk megjelent a föld felszínén, hadban állnak egymással. Folyamatosan támadták egymás falvait, városait. Rengeteg ember halt meg. Már sokan reményüket  elvesztve a békesség iránt éltek. Mind két faj fejedelme tehetetlen volt. Nem akartak tovább harcolni..... A büszkeségük azonban nem engedte azt, hogy felnyújtsák azt a bizonyos fehér zászlót.
   A vámpíroknak volt egy úgynevezett sámánja. Ennek a sámánnak volt egy látomása a harcmezőn. Iszonyú fejfájás tört rá, ennek következtében hasba lőtték egy nyíllal. Azonnal a katona orvoshoz vitték, ami nagyon messze volt. A sámán érezte, hogy már nem fog sokáig élni.Az egyik katonát aki vele ment kérte, hogy írja le majd küldje el a Királynak azt, amit mondani fog. A sámán szavai ekképp hangoztak.
 
"Mélyen tisztelt felségem!
 
Amikor már ezt ön olvassa, addigra én már nem tartozok a földön járókhoz. Ennek okát pedig leirattatom. A harcmezőn...volt egy látomásom. Ilyen erős üzenetet még életemben nem tapasztaltam........Egy fekete hajú, magas férfit láttam. Szárnyai voltak, és egy színarany korona volt a fején. Ez a férfi kinézett az ablakon, ahol mindent eltakart a hó. Kinyitotta az ablakot, majd mutatta hogy nézzek ki rajta. Lent négy ember alakot láttam, csuklyában. Az egyiknek lefújta a fejéről a szél a csuklyát. Egy nő volt az. Hosszú, rózsaszínű haja, hófehér bőre volt. A szeme szinte világított, ahogy az ablakra tévedt a tekintete. Gyűlölettel nézte a mellettem álló férfit, aki szomorú szemekkel, és érzések nélküli arccal bámult vissza rá.
A következő pillanatban minden fehér lett. Képsorok villantak fel előttem. A rózsaszín hajú nő sírva ölelkezik a fekete hajú férfival. Mögöttük áll az a három alak. Az arcukat nem látni. Aztán egy teremben voltam, aminek a közepében feküdt az előbb említett nő. A többi ember, és a férfi körbeállták, majd énekelni kezdtek. A zene dallama gyönyörű volt. Az alakok fekete pacákká mosódtak, majd elkezdte színesedni. Volt sárga, kék, zöld, és piros. A különböző színek sokasága betöltötte a hatalmas termet, majd az ájult lányban egyesültek.  A lány felemelkedett a földről, egész magasra. Az ő színe fehér lett, majd villámgyorsasággal járta körbe az épületet, ami egy palota volt. Aztán az egész birtokot, majd a várost, királyságot. Aztán az egész háború érintette területeket. A hó elolvadt, a háború nyomai eltűntek, letarolt várak romjai helyre jöttek.
Ez a lány, és a csapat lesz a mi megmentőnk!Ennek az időpontja pedig........"
 
Azonban a sámán nem tudta megmondani az időt, mert végleg elhalálozott. A vámpírok fejedelméhez eljutott ugyan, de a tenguk besúgója ellopta az üzenetet. Elvitte saját királyához, aki izgatottan várta. Hisz a személy leírás, mint a "Fekete hajú, magas férfi"  illett rá. Legalábbis majdnem....A sámán elfelejtette megemlíteni, hogy a tengu fejedelem egyik utódja lesz az. Mivel az időpontot nem sikerült megtudni, ezért egy idő után kezdték őrültségnek tartani........... 


 
Pár évszázaddal később, manapság.


Mokrum mindig is elég modern volt egy kisvároshoz képest. Emeletes házak,hatalmas panelek, amiket felhőkarcolóknak is nevezhetnénk. Ilyenkor általában elgondolkodik az ember, hogy akkor egy nagyváros milyen lehet ebben az országban? Az utcákon nevetgélő gyermek csoportok igyekeznek hazafelé, még sötétedés előtt. Tombol a nyár, az iskola is éppen tegnap ért véget. Mégis félnek. Hogy mitől? Természetesen a sötéttől. Pontosabban a bennük megbúvó szörnyektől....igen, a vámpíroktól.Mostanában különösen elfajultak a dolgok, ezért az iskolákban önvédelmet tanítanak, ha esetleg történne egy váratlan támadás a tenguk részéről. Igen, Mokrum a vámpírok birodalma, ahol egyaránt élnek vámpírok, félvámpírok, és emberek. A vezetőt soha nem látta még senki, még is mindenki vakon megbízik benne.
Jenna Forks, a főhősnőnk is -ahogy mindenki más- tud a létezésükről. Ahogy azt is, hogy a vámpírok, és a tenguk háborúznak. A titok viszont nem szivároghat ki. Akik elköltöznek, azoknak agymosáson kell túlesniük.
Visszatérve.... Jenna idén végezte el a gimit, és holnap tölti be a 19-et. Viszont fogalma sincs hogy hova tudna menni. Na nem azért, mert olyan rossz tanuló volt. Az utolsó két évben összekapta magát, ennek köszönheti a kitűnő bizonyítványát. Most büszkének kellene lennie magára, és örülnie kellene. Azonban belül nem érez semmit sem. Épp ez idegesíti a legjobban, ezért is püföli olyan nagy beleéléssel a szobájának plafonjára szerelt bokszzsákot. Jenna hosszú, vattacukor színű haját lófarokba gumizta a feje tetejére. Frufruja izzadtan tapadt a homlokához, mélykék szemeiben elszántság tükröződött. Soha nem tartozott a "lúzerekhez", azonban Jégkirálynő viselkedése miatt senki nem merte megközelíteni, így barátokat sem szerzett. A suliban is az a titokzatosság lengte körül, ami híressé tette. Mindenki csak távolról csodálta, de hozzászólni nem mertek. Mint egy kiállításon lévő darab, ami elé egy táblára ki lenne írva:
 
"Mindent a szemnek, semmit a kéznek!"
 
Jenna

A napi gyakorlást abbahagyva, fáradtan rogytam le az íróasztalomhoz. Az így is fülsüketítően hangos zenét maxra felcsavartam. Beállítottam egy tíz órás mixet. Szólni nem fognak érte. A szomszédoknak velem egykorú gyerekeik vannak így tudhatják, hogy a nyárral együtt a bulik is elkezdődnek. Anyám nincs itthon, üzleti útra ment és csak holnap jön haza. Apám meg még egészen kicsi koromban lelépett, tehát nincs aki szóljon. Legalábbis remélem... A zenére táncolva ugráltam a bejárati ajtóig, majd bezártam. Onnan pedig a lenti fürdő szobát vettem célba.
 A kádban elgondolkodva húztam végig a mutató újjam a hideg csempén. Az érintésem nyomán keskeny vonalban jégvirágok jelentek meg. Közelebről megnézve, gyönyörű volt.
 

Nos, igen. Amiről még nem beszéltem senkinek. Nem véletlenül hívtak a gimiben Jégkirálynőnek. Az erőm kihat a személyiségemre ezért enyhén szólva, de a szívem úgymond megfagyott. Ember vagyok, természetfeletti képességgel. Már születésem óta megvan ez a képességem, amit nagyon szeretek. Semmiért nem cserélném le. Azonban a "dekorációm" hamar leolvadt a meleg levegőtől. Mindig antiszociális életet éltem, amit nem bánok mai napig sem. Igen, néha jó lenne egy barát, akivel mindent átbeszélhetnénk. Feltétel nélkül bíznánk egymásba, és jókat nevetnénk a másik hülyeségein. De ilyenkor mindig felrémlenek a lehetőségek, amikor akár össze vesznénk, majd napokig nem szólnánk egymáshoz. Így hát inkább megszoktam azt, hogy egyedül vagyok. De jó ez így........Azt hiszem.......Éreztem ahogy lecsukódnak a szemeim, majd teljesen elragadott a sötétség.Elaludtam.
Fogalmam sincs meddig áztathattam magam, de a víz már teljesen kihűlt. Kiszálltam, egy törölközőt tekertem a testem köré, majd belenéztem a tükörbe. Akár el hiszitek, akár nem, de én megijedtem saját magamtól. A szemem alatt lila karikák virítottak, és az egész arcom nyúzott volt.  Komótos léptekkel elindultam a szobám felé, és feltűnt valami. Csend van. Rá pillantottam az órára, ami fél öt-öt mutatott.
 
"Kint még javában süt a nap. Egy órát voltam a fürdőben, az eddig stimmel.  De akkor miért nem szól a zene?  Nem tíz órásat állítottam be? Vagy csak akartam?  Hát, verekedni úgy is tudok."

 Óvatos léptekkel osontam a szobám ajtaja felé, ami résnyire nyitva volt. Belestem, de nem láttam semmit. De tényleg. A rolók le voltak húzva, és az ablakaim be voltak csukva. Teljes sötétség volt odabent. Be mentem, és a villanykapcsolóért nyúltam, de az nem kapcsolódott fel. Sóhajtva mentem az íróasztalomhoz, hogy az azon lévő kis lámpával varázsoljak egy kis fényt. De az sem működött. Próbáltam bekapcsolni a gépem monitorját, de milyen meglepő, nem jött össze.
 
"Nyugodj meg Jenna, biztos kiment az áram. Annyira szerencsétlen nem lehetek hogy tönkre megy a gépem a nyár elején?!?! Mit csinálnék akkor?"

Folytattam renkívűl értelmes beszélgetést magammal. Tényleg kezdtem mérges lenni, ezért az ablakok felé fordúltam.
 
"Abból csak nem fogyott ki a nem létező áram, ugye?"
 
Ám mielőtt megtehettem volna a második lépésemet neki ütköztem valaminek.
 
"Mi a szar? Itt eddig nem volt szekrény"
Előre nyújtott kezekkel tapizni kezdtem az előttem lévő valamit. Közvetlen előttem megfogtam valamit. A tapintása olyan volt, mintha valakinek a mellkasához érnék. Puha bőrszerű valami, és szív dobbanásra emlékeztető lüktetések. Az egyik kezemet ugyanott hagytam, a másikat felfelé csúsztattam.  Nem kellett sokat haladnom, mert megtudtam kapaszkodni valamiben. Végig csúsztattam rajta a kezem, majd egyre lejjebb haladva ismertem fel.
 
"Ez egy kéz. Na de várjunk csak! Akkor a kéznek van tulajdonosa is, nem?"

Hirtelen felnéztem, majd mindkét kezem óvatosan előre nyújtottam. A -feltehetőleg  ember- elkapta őket, majd az arcára tette őket, ezzel közelebb húzva magához.  Erősen ki kellett nyitnom a szemeimet, hogy lássam az arcát. Ami még így is kivehető volt, az a fekete haja, ami félig eltakarta az arcát. Tiszta kék szeme csak úgy világított a sötétben.
 

- Nem tudom ki vagy, de gyönyörű szemeid vannak. - Mondtam át sem gondolva, a szemébe nézve. A kezeim alatt éreztem ahogy mosolyra húzta száját. Óvatosan átölelte a derekam, és a reakciómat várta. Mivel nem ellenkeztem, homlokon csókolt, majd megszólalt.
- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. - mély, kellemes hangja volt. A puszi helye bizseregni kezdett, és különös aura lengett körbe. Titokzatos volt, akár az enyém. Azonban egy hang hamar kiszakított ebből a bámulatból.
- Jenna, hazajöttem. - a hang tulajdonosa pedig nem más, mint az anyám. Még mindig ott álltunk a szoba közepén az ismeretlen férfival.  Méghozzá én törölközőben, ő pedig nem tudom hogy, mert alig látok valamit.
Azonban mielőtt megakadályozhattam volna anyámat a bejövetelben, már késő volt.
- Miért vagy ilyen vak sötétben? - szélesre tárta az ajtót, majd felkapcsolta a villanyt. Ijedtemben összeszorítottam a szemeimet.

"Mennyire le fog baszarintani, ha meg tudja......."
 
- Jenna, drágám. Jól vagy? -  jött oda aggodalmas tekintettel egyetlen szülőm, aki fél fejjel magasabb volt mint én. Anyámnak kicsit sötétebb rózsaszín haja van, és ugyan olyan kék szeme, mint nekem.
 

Körbenéztem és láttam hogy rajtunk kívül nincs itt senki. De hogyan...
 
"Biztos csak képzelődtem. Megártott a suli. Igen, biztosan ez lesz a gond."
 
- Mi? Ja persze jól vagyok anya. - nyugtattam - De nem úgy volt hogy holnap jössz haza?
- Előbb befejeztem a munkát, hogy haza tudjak jönni hozzád. - Mosolyodott el, és megölelt. - Fél óra múlva eszünk, addig öltözz fel. - Mondta és egy puszit nyomott a fejem tetejére. Anyával mindig is nagyon jó volt a viszonyunk, de a képességemről neki sem beszéltem. Az én "érdekemben" biztos azonnal beutalna egy diliházba. Gyorsan felöltöztem mert már éreztem, hogy kezdek éhes lenni. Egy Mickey egeres félvállas laza pólót, egy rövid fekete tapadós nadrágot vettem fel. Ja meg persze az elmaradhatatlan pandás mamuszomat.
 

Lent a vacsora mellett órákig beszéltünk még, aztán álmosságra hivatkozva felmentem a szobámba. Gépeztem, zenét hallgattam, majd elmentem aludni, ahol szinte azonnal elaludtam.
 
Minden fehér, amerre a szem ellát. Térdig érő hóban gázolunk, ki tudja mióta. Rajtam hosszú, fekete csuklya van, ami elég vékony mégis melegen tart. Én középen megyek, jobboldalamon egy alacsony női alak, baloldalamon egy magas férfi caplat előre. Az arcukat nem látom, mert a fejükön van a kapucni. Mögöttem is megy valaki, hallom a lépteit, és érzem a jelenlétét, de látni nem látom. Fel támad a szél, nekem pedig lefújja a kapucnit  fejemről, és kiszabadul hosszú vattacukor színű loboncom.. Most veszem csak észre, hogy előttünk egy hatalmas kastély terül el, és nagy valószínűséggel oda megyünk. Az ablakból valaki figyel minket. Fekete haja van, és felemás szemei. A jobb oldali vörös, míg a bal oldali tengerkék. Hatalmas fekete szárnyai vannak ami arról árulkodik, hogy egy tengu. A palotát, meg az öltözékét nézve Ő itt a Király. Gyűlölettel néztem a szemeibe. Nem tudom miért érzem ezt de egyszerre taszít mint a kosz, bár tudom ez nem a legjobb hasonlat, és vonz mint a mágnes. Az egész épületet körbelengi az a bizonyos titokzatosság, amit valahol már éreztem. Közben odaértünk a hatalmas faajtók elé, amik lassan nyikorogva nyíltak ki.......
Hirtelenjében pattantak ki a szemeim, és reflexből ültem fel az ágyamban, ami az izzadságtól tocsogott. A szívem zakatolt, amikor az álmomra gondoltam, és enyhe fejfájás tört rám.
 
"Mi volt ez? Jó, tudom hogy egy álom......De inkább hasonlított egy emlékre. Álomhoz képest túl valóságos volt.........És az az érzés........Olyan volt, mint tegnap a sötét szobámban, azzal az idegennel. Mármint ha tényleg megtörtént, és nem képzelődtem." 

Megráztam a fejem, hogy kicsit ézhez térjek. Kinéztem az ablakon, és láttam hogy a nap még csak most kel fel.

"Úgy tűnik az égiektől a napfelkelte nézését kapom szülinapomra"
 
Gondoltam magamban mosolyogva. Jobb kedvel mentem a fürdőbe, ahol vettem egy gyors zuhanyt, majd felöltöztem.
Egy zöld kantáros nadrágot, és egy szivárvány mintás rövid toppot vettem fel. Kiegészítőnek egy hangjegy alakú nyakláncot, amit általában hordani szoktam. A kezemre egy hálós, szalagos kesztyű szerűséget húztam fel. Előkotortam még a szekrényem legaljából a fekete sípcsontig érő, felemás színű fűzős cipőmet. A hajamat kontyba tettem a fejem tetején, a frufrumat pedig szabadon hagytam.

 Különösebben nem érzem magam másnak most, hogy tizenkilenc lettem. Minden ugyan olyan. Mármint majdnem minden. Mire leértem a konyhába, drágalátos anyukám már ott rohangált a konyhába.
- Jó reggelt! - köszöntem hangosan, majd mellér érve megöleltem. - Mi jót csinálsz? - kérdeztem átnézve a válla felett. Hirtelen meg fordult, majd fontoskodva megszólalt.
- Kislányom! Neked nincs valahol dolgod? Tudod nem akarom hogy lásd a meglepetésedet. - mondta végig nézve rajtam, amiből szerintem egyből levágta, hogy készülök valahova. Nem tévedett sokat, hiszen éppen a közeli táncterembe akartam menni, hogy új lépéseket találjak ki.
- De, pont meg akartam kérdezni, hogy elmehetek-e?
- Jenna. Tizenkilenc éves lettél, vagyis felnőtt. - ennél a résznél kicsit könnyes lett a szeme, amit szinte azonnal letörölt, majd folytatta is. - Most már nem kell mindent megkérdezned, de legalább majd szólj.
- Oké, anya - mosolyogtam rá, mire elérzékenyült, és könnyezve borult a nyakamba.
- Jajj az én kicsikém felnőtt! Nem hiszem el. Nem rég még ilyen picike voltál, nézd! - mondta hatalmas szemekkel, miközben a térdéig mutatott. Aztán, a tekintete felvilágosodott ami, nála sohasem jelentett jót. - Van egy zseniális ötletem. - Fogta meg mindkét kezem, úgy bámult az arcomba.
- Mit találtál ki már megint? - forgattam lemondóan a szemeimet.
- Zsugorodj vissza! - követelte, és még dobbantott is hozzá. Gyerekes kitörésén nevetnem kellett.
- Anya attól, mert kisebb  leszek még mindig ennyi idős leszek. - mondtam mosolyogva, miközben jobb vállára tettem a kezemet.
- Igaz. - szontyolodott el egy pillanatra, de aztán újra fel élénkült. Rossz előérzetem van. - Jenna!
- Igen?!
- Keressünk egy idő gépet!
- Mi van? - vágtam "értelmes" fejet. - Amúgy nem égettél oda semmit, csak mert furcsa szag van. - mondtam amikor beleszippantottam a levegőbe. Közben csengettek, és én már menekültem fel a lépcsőre. Azonban anyum hangja megakadályozott ebben. Mindig utáltam idegenekkel beszélni.
- Jenna, kinyitnád? Igazad volt, odaégettem a rizst. - csak lemondóan sóhajtottam szülőm főző tehetségét hallva.
- Oké. -Faarccal nyitottam ajtót, ahol egy fiú állt. 
 

Világos barna haja, és aranybarna színű szemei voltak.
- Jenna? - kérdezte, én viszont ugyanolyan fapofával fogtam, és szép lassan becsuktam előtte az ajtót. Vissza mentem a konyhába, majd leültem az étkező asztalhoz.
- Ki volt az?
- Egy fiú. Engem keresett.
- Tényleg? - csillant fel anyukám szeme - És, mit akart?
- Nem tudom, amint megláttam rá csuktam az ajtót. - mondtam, mire anya hatalmasat csapott a homlokár, majd elindult a bejárati ajtó felé. Hallottam amint kattan a zár, és ahogy beinvitálja azt az embert.
- Amúgy ki vagy te, és miért jöttél? - kérdeztem felé fordulva, amikor beértek.
- Aaron vagyok, és érted jöttem. - nézett kifejezéstelen arccal, anyám pedig lesápadt. Hogy mi van? 

Ha érdekelnek a paranormális dolgok, csatlakozz! :D

Sziasztok! 

Mint látjátok, ez nem egy új fejezet! :C

Viszont lenne egy kérésem, ami nem a sztorimhoz tartozik!

Aki személyesen is ismer, az tudja hogy hiszek minden természet feletti dologban! Aki szintén szereti az ilyesmit, vagy érdekli, az csatlakozzon a facebook-os csoporthoz : 

https://www.facebook.com/groups/739502589479772/

Igen azzal is tisztában vagyok, hogy vannak akik nem hisznek ebben, és azokat nehéz is meggyőzni ilyen téren. Tehát legyetek szívesek akik trollkodni jönnének, azok kíméljenek meg! 

Előre is köszönöm :D

BY:Emina ^w^

10.fejezet Egy kis gyakorlás, avagy Ikoyának rossz napja van

Sziasztok!
Köszönöm, hogy ennyien látogatjátok az oldalt :D Feltűnik egy újabb emberke, akit már bele is raktam a szereplők közé. Még annyit szeretnék, hogy vannak benne olyan részek ahol énekelnek.
Ami pirossal van írva, azt Emina énekli.
Ami szürkével, azt az új szereplő.
Ami pedig halvány lila, azt ketten.       

Jó olvasást ;)
BY:Emina ^w^


                               
Miután Iko körbevezetett, elindultunk a második óránkra.Ének volt, amire én természetesen még nem mehetek, hiszen majd csak a felvételi után. Kellene gyakorolnom. Gondoltam magamban, s közben kiértem az udvarra. Leültem egy padra, és onnan néztem az ablakon keresztül, ahogy egy lány éppen egy matek példával bénázik. Túl nagy a csend. Szívesen hallgattam volna zenét, de a reggeli rohanásba elfelejtettem betenni a táskámba a zenelejátszómat. Hát, mivel úgy is unatkozom, körül nézhetnék a városba. Éppen átléptem volna az iskola kapuit, amikor valaki utánam kiabált.
- Emina Kisasszony! Maga mit képzel, hová megy? - kérdezte vöröslő fejjel a tanár. Jé, ő az a tanár, akivel előző órában összevesztem.
- Hát......Öhm, nekem most nincs órám. - mondtam óvatosan. Semmi kedvem év végén a négyesért dolgozni matekból.
- De attól még iskola időben van! Inkább gyakorolna a felvételire.  - dohogta a tanár úr, akinek még mindig nem tudom a nevét. Majd Ikotól meg kérdezem.
- Tudja kedves tanár úr, szívesen gyakorolnék, de nem tudom hol tudnék. - mondtam boci szemekkel, hátha segít.
- Menjen a torna terembe! Ott jelenleg nincs óra, és van bent egy magnó mert ott szokták tartani a tánc órákat is.
- Köszönöm szépen. - mondtam, majd sebes léptekkel elindultam a torna csarnok felé. Amint beléptem, hamar megcsapott a műanyag, és az izzadság szag. Pfuj......Mikor takarítottak itt utoljára? Nem mondom azt, hogy finnyás vagyok. De ha egy tíz méter magas belméretű épületben leér derék magasságig a pókháló, ott már komolyabban el kéne gondolkozni a takarítóknak egy alapos takarításon. Vagy tévedek?
A magnót hamar megtaláltam a terem közepén a bordásfalaknál. Szerintem a tanárunknak más a magnó fogalma. EZ EGY KÉT MÉTERES HIFI TORONY!!! Mellette, egy kisebb helységben pedig hatalmas kupacban sorakoztak a lemezek. Megnéztem őket és rájöttem, hogy az elmúlt öt év minden legismertebb, és kevésbé ismert száma itt van. Sőt, minden műfajból volt vagy ötven darab.  Egyből a keményebb fajtából kezdtem válogatni, és reménykedtem, hogy ott lesz az, amit keresek. Szerencsém volt, és megtaláltam. Erre most inkább táncolok, hisz énekelni elég nehéz lenne. Ez nem egy emberes munka lenne. Viszont, ha erre tudok táncolni, akkor viszonylag mindenre fogok tudni. Mielőtt még elindítottam volna, gyorsban elszaladtam a táncos cuccomért. Igaz, még nem mehetek be se tánc órára, se ének órára, de azért elhoztam.
Ez nem állt másból, mint egy fekete garbós, ujjatlanból, egy halálfejes, kantáros nadrágból, és egy boka fölé érő, különböző színű fűzős, fekete cipőből. Kiegészítőként felvettem egy fekete szaggatott harisnyát, és a bal kezemre egy........egy hálós izét, aminek fogalmam sincs, hogy mi a neve.

A hajamat egyszerűen felkötöttem. Miután felöltöztem, elindítottam a lejátszót, és fullra felcsavartam a hangerőt. Beálltam a teremközepére, és csak a zenére összpontosítottam. Az elején egy kicsit ideges voltam, hogy nem-e zavarja a tanárokat a túl hangos zene. De ahogy meghallottam az első dallamot, azonnal ellazultam. Hisz ez egy olyan hely, ahol mindenki imádja a zenét. Egy ilyenért csak nem haragudhatnak meg. Vagy ha mégis, már nem érdekel. A zene ütemére mozogtam, és a fejem kiürült. A képzeletem szárnyalt, és mérhetetlenül boldog voltam. Mindig ilyesfajta érzelmeket váltott ki belőlem a zene. Nagyban befolyásolja a hangulataimat, a gondolataimat. Amikor táncoltam, úgy éreztem repülök, és ezt próbáltam kimutatni a mozdulataimmal. A refrénnél, amikor a lány énekelt, már annyira beleéltem magam, hogy túl énekelve a hangszórót, emeltem lassan az ég felé a lábam, és hajoltam hátra. Amikor újra begyorsult, a fent lévő lábamat meglendítettem, és előre csináltam egy szaltót, aztán tovább énekelve folytattam a táncot. Még mindig túl énekelve a hifit, ami nem kis teljesítmény, valljuk be.
( a zene, amire Emina táncolt : https://www.youtube.com/watch?v=GSNTS8pZx14 )

 Amint vége lett a számnak, a térdeimre támaszkodva szaporán vettem a levegőt. Jó, még van húsz percem az órából. Állapítottam meg a faliórára pillantva, ami körbe volt rácsozva. Pedig azt hittem jóval több idő telt el. Na mindegy , akkor jöjjön egy éneklés, majd utána egy táncolás, és éneklés egyben.
Most egy lazábbat választottam, hogy kicsit kitudjam fújni magam. Nagyon elszoktam már ettől, hisz lassan egy éve annak, amióta utoljára énekeltem.

 ( https://www.youtube.com/watch?v=-ncIVUXZla8 )

Ha megvan az akarat,
Akkor nincs lehetetlen!
S minden éjszakára jut egy nappal,
Milyen varázslatos!
S ha még szeretet is van életünkben,
Akkor nincs akadály
Ez legyőzhetetlen!

Könnycsepp csordul azokért,
Kikkel rosszul bánnak
Minden elveszett lélekben,
Ott van a csoda legbelül!
Ha merünk álmodni,
Akkor megállíthatatlanok leszünk
Ha hiszünk valamiben!

A hétfő totál összetört,
Kedd hozott már egy kis reményt,
Szerdán kitárt karokkal jártam,
Csütörtökön vártam a szerelemre, a szerelemre!
A csillagoknak hála, itt a péntek!
Szombaton fellobban bennem a tűz kiolthatatlanul,
Szerintem, vasárnap ki is fogom hagyni a templomot...
S csak várni fogok a szerelemre,
Hogy körülvegyen!

De hiszen mi pótolhatatlanok vagyunk!
Hogy lehettem hát ennyire vak és cinikus?
Szeretettel az életünkben megállíthatatlanok vagyunk,
Semmi sem lehetetlen!

A hétfő totál összetört,
Kedd hozott már egy kis reményt,
Szerdán kitárt karokkal jártam,
Csütörtökön vártam a szerelemre, a szerelemre!
A csillagoknak hála, itt a péntek!
Szombaton fellobban bennem a tűz kiolthatatlanul,
Szerintem, vasárnap ki is fogom hagyni a templomot...
S csak várni fogok a szerelemre,
Hogy körülvegyen!

Természetesen ezt sem tudtam tánc nélkül végig énekelni, de itt nem olyan intenzíven mozogtam, mint az előbb. Amikor vége lett a számnak, és elindultam, hogy kiválasszam a harmadikat, tapsolást hallottam a hátam mögül, mire megfordultam. Legnagyobb meglepetésemre három ember állt ott. Pontosabban : Ikoya, Toushiro, és Iko padtársa.
- Ez óriási volt, Emina! - ujjongott a nővérem, és büszke mosoly terült el az arcán. De volt ebben valami furcsa. Nem tudom pontosan, hogy mi, de ha az arcára néztem, nem az jutott róla az eszembe hogy annyira büszke lenne rám.
- Köszi.......A'sszem. - mondtam bizonytalanul.
- Az én feleségem! - na vajon ez ki lehetett? Persze, hogy az önelégült, fekete.
- Köszi, de nem mondtam, hogy hozzád megyek. -jelentettem ki kegyetlenül, mire Toushirónak összeszűkült a szeme. Kivételesen nem fűzött hozzá semmi egyebet.
- Amúgy, te ki vagy? - kérdeztem az idegen lányra pillantva.
Ikoya már épp szólalt volna meg, de az ismeretlen megelőzte.
- Chizuru Yashi (Csizuru Jasi) vagyok. Örülök a találkozásnak. - kicsit meghajolt, de közben végig a szemembe nézett. Várta a reakciómat. Éreztem, valahogy tudtam.
- Hasonló képen. - mondtam én is, és ugyanúgy meghajoltam. Egyszerre egyenesedtünk ki, és láttam, hogy csak pár centivel magasabb mint én. Viszont más valami is feltűnt. Tánc ruhában volt. Egy fehér ujjatlan, egy ugyanolyan halálfejes, kantáros nadrág volt rajta mint rajtam, és egy fehér magassarkú. Fekete haja göndören omlott vállára.

- Miért jöttél? - kérdeztem, miután alaposan végig mértem, és ahogy elnézem ő is ugyan ezt tette.
- Tudod, sokan azt mondják, hogy hasonlít a stílusunk. A nadrágból ítélve, lehetséges. - meg állt egy pillanatra a mondatban, s még egyszer végig mért. - Azonban, nem szeretem az alaptalan pletykákat. - nézett szúrósan a szemembe, azonban én nem hagytam magam. Ugyan azzal  a pillantással beszéltem hozzá, ahogy ő hozzám.
- Igazad van. Azonban mindennek van valóság alapja......még a pletykáknak is, nem gondolod? - kérdeztem halvány félmosollyal az arcomon.
- Azt majd meglátjuk. Mi lenne, ha rendeznénk egy rögtönzött tánc, és ének versenyt, csak így köztünk? - győzedelmes csillogás ült ki szemeire, ami zavart. Úgy csinált, mintha már  nyert is volna.
- Benne vagyok. - nyújtottam felé a kezem, mire magabiztosan megrázta.
- Győzzön a jobbik. - szorította meg a kezem, mit ne mondjak, elég erősen.
- Ahogy mondod. -  szorítottam én is meg az övét, mire enyhén meglepődött, de utána rendeződtek vonásai.
- Akkor melyik számot választjátok? - kérdezte Iko, mire egyszerre fordultunk felé, és vágtuk rá a választ.
- Natalia Kills-Wonderland - mondtuk, mire furcsállva méregetni kezdtük a másikat.
- HAHAHA! Ez oltári! - Röhögött Toushiro a könnyeit törölgetve. - Hé Iko, biztos, hogy te vagy az ikre, és nem ő?
- Bi-biztos! - vágta rá "határozottan" Ikoya. - Ugye?
- Hahaha!
- Ne röhögj, te faszkalap! - kiáltottuk Chizuruval, természetesen egyszerre. - Ne utánozz! - Megint, mire Shiro már a földön fekve visított.
- Jó tudod mit? - fordultam Chizuru felé - Inkább kezdjük el. Ikoya, és Toushiro, ti lesztek a zsűrik.
- Rendben. - mondta Iko, mert Shiro még mindig a röhögésével küzdött, mint egy retardált fóka.
- Igen és hogy biztos tudjuk, hogy nem nézzük a másikat, egymással háttal fogunk állni, és csukott szemmel fogunk táncolni. - Mondta a szabályokat Chizu.
- Na akkor kezdjünk neki! De énekelni is fogunk.
- Oké.
Mindketten beálltunk a helyünkre, egymás mögé bő öt méterrel. A szemeinket becsuktuk, majd szóltam Ikonak, hogy indíthatja a zenét.

( https://www.youtube.com/watch?v=VwgurUwEHm8 )

 Nem vagyok Hófehérke,
De eltévedtem az erdőben.

Nem vagyok Piroska,
De azt hiszem a farkas
El fog kapni engem.

Nem akarom azt a tűsarkú cipőt,
Nem, nem vagyok Hamupipőke
Nincs szükségem lovagra,
Tehát bébi, vedd le a páncélodat.
Te leszel a Szörnyeteg,
Én a Szépség-Szépség.

Kinek van szüksége az igaz szerelemre,
Amíg szeretsz engem?

Mindent akarok,
De még többet is.
Fel fog ébreszteni a fiú,
Amikor beleharapok a mérgezett almába?
Nem hiszek a tündérmesékben,
Nem hiszek a tündérmesékben.

Nem hiszek a tündérmesékben,
De hiszek benned, és magamban!

Vigyél el Csodaországba,
Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba, Csodaországba,
Csodaországba!

Amikor leteszem a fejemet
Éjjel az ágyba,
Az álmaim olyan dolgokból állnak,
Amiket el akarok rejteni!

Ne engedj be a palotádba,
Ne mutasd meg nekem,
A varázslatos hatalmaid.

Nem félek szembenézni
Egy kis veszéllyel-veszéllyel!

Akarom a szerelmet, a pénzt
És a tökéletes befejezést.

Ugyanazt akarod, mint én,
Szóval hagyd abba a színlelést!

Meg akarom mutatni,
Hogyan tudunk együtt lenni,

Szeretni akarlak téged,
Egy éjszakán keresztül,
Az édes katasztrófád leszek.

Nem hiszek a tündérmesékben,
Nem hiszek a tündérmesékben.
Nem hiszek a tündérmesékben,
De hiszek benned, és magamban!
Vigyél el Csodaországba,
Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba, Csodaországba,
Csodaországba! Oooh!

Hiszek benned, és magamban!

Nem hiszek a tündérmesékben
Nem hiszek a tündérmesékben!

Nem hiszek a tündérmesékben,
De hiszek benned, és magamban!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Hiszek benned, és magamban,
Csodaország.

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba...

Miután a számnak vége lett, és kinyitottuk a szemeinket, észrevettük, hogy egymás mellett állunk. Amíg énekeltünk, egyszer sem nyitottam ki a szemem, tehát fogalmam sincs, hogy kerültünk egymás mellé.
- Na jó. Még egyszer megkérdezem. - Szólalt meg Toushiro a lelátón ülve, kikerekedett szemekkel. - Biztos, hogy nem ti vagytok az ikrek?
- Miért lennénk azok? - kérdezte unottan Chizuru.
- Már nem azért, de olyanok voltatok, mint a tükörképek! Ugyanazt csináltátok, ugyan úgy. Olyan volt, mintha olvasnátok egymás gondolataiba. - mondta, mire nekem tányérnagyságúra nyíltak a szemeim. Ránéztem Chizura, aki ugyanígy tett. Teljesen felé fordultam, majd ugrottam egyet. Chizu mintha csak másolni akarna, mint az árnyék úgy követett. Szemöldök ráncolva fejeztem ki nem tetszésemet. Sosem szerettem ha utánoznak, mert olyan érzésem támadt tőle, mintha ki akarnának gúnyolni. Chizuru fejében is valami ilyesmi játszódhatott le, mármint erre következtettem abból, hogy milyen grimaszokat futtatott végig az arcán.
- Nekem mennem kell matekra, a legfelső emeletre. - állt fel hirtelen Iko, furcsa kifejezéssel az arcán.
- Várj, akkor nekünk is az lesz, nem? Mellesleg mikor csöngettek ki? - kérdeztem értetlenül.
- Nem, mert csoport bontás van! Nem nézted meg az órarendet? Idióta. - Ha ezt a két fekete hajú egyén közül mondta volna az egyik, egy csípős válasszal vágtam volna vissza....De ez Ikoya volt. Nagyon meglepődtem. Hisz egy csöndes lánynak ismertem meg. Mondjuk nem baj, ha kicsit nagy a szája, hisz akkor szerezne egy kis tekintélyt.
- Ikoya! - szólalt meg halál nyugodt hangon Toushiro, amitől jobban kirázott a hideg, mintha kiabált volna. Ezt Iko is érzékelte, mert alázatosan meghajolt.
- Ja, nem tudtam. - erőltettem mosolyt az arcomra. Tény, rosszul esett amit mondott, de nem fogok egy kis semmiség miatt elszomorodni. Hisz mindenkinek lehet rossz napja, nem?
Ikoya nem mondott semmit hanem elindult felém, és csak akkor állt meg amikor már teljesen elém nem ért. Odahajolt a fülemhez majd suttogni kezdett, olyan halkan, hogy biztosan ne hallja meg senki sem.
- Legközelebb majd fogod tudni igaz, testvérkém? - gonosz mosolyra húzta száját,és őrült tekintettel rám nézett.

- Igaz?! - kérdezte kicsit erőteljesebben, de még mindig kegyetlenül halkan. Nyomatékul erősen belecsípett a karomba, amitől enyhén összerándult az arcom. Ennek ellenére hangot nem adtam. Szerencsére gyorsan reagáltam akkor is, amikor Toushiro felállt, majd fenyegetően Ikoyára nézett. Átkaroltam oldalról a nyakát, majd mosolyogva válaszoltam neki.
- Persze nővérkém, legközelebb jobban figyelek. - néztem rá, mire megrázta fejét. Ezután újra egy mosolygós Ikoyával néztem szembe.
- Bocsi Emina, de egy kicsit rossz napom van ma. - mondta száj húzogatva, majd oda ment Chizuru mellé, aki még mindig megdöbbenve nézett Ikora. Ő sem értette ezt a hirtelen hangulat változást, ahogyan én sem.
- Akkor mi megyünk is matekra. Emina, neked most kémiára kell menned. - Tájékoztatott a zöld hajú, majd Chizuval együtt elhagyták a termet.
Mi volt ez?! Oké, elkönyvelhetjük egy rossz napnak. De nem volt ez egy kicsit túlzás? Gondoltam magamban, majd az öltöző felé vettem az irányt, amikor eszembe jutott hogy a csarnokban felejtettem valamit. Amikor visszaértem láttam, hogy Shiro ott ál a lelátó előtt, mellette pedig a sulis cuccom. Amikor Toushiro meglátott széles vigyor terült el az arcán, és kitárt karokkal elindult felém. Én is azonnal elindultam felé, majd mielőtt megölelhetett volna kikerültem. Felkaptam a táskám majd amikor megfordultam szembe találtam magam két zöld szempárral.
- Ez csúnya dolog volt, nem gondolod? - kérdezte tetetett sértődöttséggel a hangjába, mire halványan rámosolyogtam.
- Nem mondtam, hogy hozzád jöttem vissza. - mondtam röhögve, majd rácsaptam a vállára, és mentem volna vissza. Azonban mielőtt elvehettem volna a kezem a válláról, elkapta majd visszahúzott maga elé. Mire észbe kaptam, már azt vettem észre, hogy szorosan átölel.
- Mit csinálsz? - kérdeztem fel nézve rá.
- Csak maradjunk így egy kicsit. - mondta, mire viszonoztam az ölelését. Halottam a szívverését, ami gyorsabban vert mint az átlag. Testéből kellemes meleg áradt, amin csodálkoztam. Én úgy tudtam, hogy hideg a bőrük, meg minden. De így visszagondolva egyszer sem éreztem hidegnek a testét. Nem tudom, meddig maradhattunk így, de egyszer csak meghallottam a csengő éles hangját.
- Mennem kellene.
- Minek? - kérdezte
- Még át kell öltöznöm. - mondtam kedvetlenül, majd kelletlenül eltoltam magam a fiútól.- neked nem lesz órád?
- Lyukasom van. - mondta kedvetlenül. - Lehet beülök a te kémia órádra.
- Minek? - kérdeztem rá "zseniális" tervére.
- Van valaki olyan az osztályodban, aki az ellenségem. Szemmel akarom tartani. Nem akarom, hogy elvegye azt, ami az enyém.
- Kit?
- Téged.
- Engem? - kérdeztem magamra mutatva. - Nem vagyok a tied, Toushiro. Ezt már meg mondtam.
- Nem különösebben érdekel. Na iparkodj, mert el fogunk késni. - mondta, majd rá csapott a fenekemre, mire szemöldök ráncolva bemutattam neki, s közben beértem az öltözőbe. Még hallottam ahogy nevetni kezd, mire nekem is mosolyognom kellett.

Ikoya

Matek órán ültünk Chizuval. Szokásos helyünkön, az ablak melletti padsorban. Chizu kívül, én belül.  Most kivételesen nem kötött le a matek.Sokkal inkább azon gondolkoztam ami a tornateremben volt.Amikor Emina és Chizuru táncoltak, Toushiro le sem tudta venni a szemét a húgomról.A  gyűlöletem egyre jobban fokozódott. Miért kellet visszajönnie?! Miért kellett egyáltalán meg születnie?! Ott ülve éreztem, hogy az erősebbik felem kezd felszínre törni. Nagyon régen nem éreztem már ezt. Csak akkor van ez, ha Emina megjelenik. Gyerekkorunkban is mindig így volt. Mindig is utáltam. Tudtam, hogy nem ő tehet arról, aminek született. Attól még jobban hibáztattam, amiért próbált segíteni. Igen, mindig segített. Kiállt mellettem, stb. De nem érdekelt. Mindig arra gondoltam hogyha ő nem lenne, nem is kellene megvédenem magam. Most én lehetnék Toushiro menyasszonya.
Kinézve az ablakon, megláttam egy kék hajú fiút az iskola kapujának támaszkodva. Borzasztóan ismerős volt valahonnan. Honnan is? Ja igen.........A húgom pasija. Gonosz mosoly húzódott ajkaimra, ahogyan eszembe jutott valami. Valami, amivel egy kicsit bosszút állhatok Eminán. Először egy kicsi, majd egy nagy bosszú. Igen, ez tökéletes. Láttam ahogy a kék hajú észrevesz, rám mosolyog, majd kacsint is mellé. Vissza mosolygok rá, mire önelégülten néz szemeimbe.  Túl könnyű. Gondoltam magamba, majd kikéretőztem a tanártól a mosdóba. A mellékhelyiség helyett azonban a kék hajú fiúhoz mentem.
-Szia. - mosolyogtam bájosan. Kell a tervemhez ez a fiú.
- Hello, ki vagy?
- Emina ikertestvére vagyok, Ikoya. - nyújtottam a kezem, mire kezet ráztunk. - Te pedig a pasija, ha nem tévedek.
- Igen, az vagyok. Akirának hívnak. - mondta, majd kék szemeivel rám nézett. Olyan furcsa volt a pillantása.........Sugárzott belőle a vadság.....Talán ő egy........
- Lenne egy ajánlatom. - ......vérfarkas?!

Köszönöm *-*-*

Sziasztok :D

Köszönöm nektek a több mint a 400+ oldalmegjelenítést *-* Nagyon boldog vagyok, és nagyon örülök is neki :D 

További jó szórakozást a leendő fejezetekhez :D

9.fejezet Suli kezdés ;)

Reggel arra a legjobb ébredni, ha valaki úgy dörömböl az ajtómon, hogy csodálom még nem szakadt ki a helyéről. Sőt nem elég, hogy éppen az ajtómat készül betörni hanem még kiabál is. Méghozzá a nevemet. Az elején viszonylag nyugodtan feküdtem az ágyamban továbbra is csukott szemmel, hátha az illető abba hagyja a nem kívánt ébresztőt. Ám  amikor már vagy tíz perce egy folytában zajong, már elértem egy idegbajos szintjét. Idegesen pattantak ki a szemeim, és dübörögve mentem a hangforrás felé. Ott amilyen gyorsan csak tudtam kivágtam az ajtót.
- Mi van már?! - kiabáltam vöröslő fejjel, meg sem nézve hogy ki áll ott. Legnagyobb megdöbbenésemre Ikoya volt az. Ahogy megláttam rémült tekintetét, azonnal elszáll a dühöm.
- Cs-csak szólni akartam, hogy ideje felébredni. Amikor megláttam hogy zárva van az ajtó, azt hittem valami baj van. - mondta lehajtott fejjel. Megint cselédruha volt rajta.
- Bocsi, nincs semmi baj. Köszi hogy felébresztettél. - Mondtam mosolyogva, mire felnézett és ő is elmosolyodott. - De miért is akartál felébreszteni? - ráncoltam a homlokom, mert nem jutott eszembe semmi olyan, ahova időbe oda kellene érni.
- Emina, iskolába kell mennünk. Elfelejtetted?
- Suli? Milyen su... - aztán hirtelen megvilágosodtam. - Bazd tényleg! - Kiáltottam fel, mire Ikoya halkan kuncogni kezdett. - Mikor indulunk? - fogtam meg a két vállát, úgy néztem a szemébe. Tényleg nagyon hasonlítunk.
- Fél óra múlva a bejáratnál gyülekezünk. - mondta megszeppent mosollyal.
- Oké, köszi. Te is oda jársz?
- Igen, egy osztályba fogunk járni. Gyere menjünk reggelizni. Toushiro már lent van.  - mondta kicsit elpirulva. Tudtam én hogy tetszik neki. Csak azt nem értem hogy ő miért ilyen vele.
- Most kihagyom, nem vagyok éhes. - mondtam, majd a szemem megakadt a ruháján. - Te ebbe jössz?
 - Nem, csak előtte még elkel mosogatnom, ezért én később megyek mint ti. - mondta szomorkásan.
- Nem kell elmosogatnod, majd én megcsinálom.
- Mi, de azt nem lehet. - mondta gyorsan, mire én közbe szóltam
- Ne aggódj Toushiro nem fogja megtudni. De most megyek át öltözni. Szerintem te is kezdj el készülődni. - mondtam, mire bólintott egyet, én pedig bementem a szobámba. Oda álltam a szekrényem elé, és jött a szokásos "Mit vegyek fel?" kérdés. Toushironak igaza volt, tényleg minden cuccom itt van. Kinyitottam az ablakot, hogy megnézzem milyen idő van kint. Az ég borús, és a szél is fújt. Elég hideg volt. Sóhajtottam egyet, majd vissza mentem a szekrényhez. A választásom végül egy bézs színű félvállas pólóra, egy fekete szaggatott farmerra, és egy szintén bézs hosszú szárú csizmára esett. Kiegészítőként felhúztam egy rövid ujjú motoros kesztyűt, és egy térd alá érő, ujjatlan fekete kabátot.

A szememet szemceruzával kihúztam, a hajamba pedig egy fonást csináltam. Elégedetten néztem magam a tükörbe, majd a félvállas táskámat felkapva, rohantam a konyhába mosogatni. Egész úton azon imádkoztam, hogy ne találkozzak Toushiroval. Amikor végre odaértem, illedelmesen bekopogtam, és amikor mondtam miért jöttem, a szolgálók próbáltak lebeszélni róla.
- Na de úrnőm! Ezt igazán nem önnek kellene megcsinálnia. Majd Ikoya elintézi. - Mondta egy középkorú, őszülő férfi. Ezen nagyon bepöccentem. Mi ez a kivételezés velem?
- Először is! Nem vagyok úrnő, sem kisasszony! Emina vagyok, és mostantól mindenki lesz szíves így hívni. - mondtam, mire a bent lévő emberek, bólogattak. - Másodszor pedig! Attól még, hogy Ikoya nem teljes egészében a testvérem, attól még ugyanabból a családból származunk. Harmadszor, mert igen három kikötésem van! Ahol tudok segítek. Nem érdekel hogy ki mit mond. Most pedig, nekiállok mosogatni. - mondtam olyan határozottsággal a hangomban hogy tátva maradt szájjal csak bólogatni tudtak. Nekiálltam mosogatni, természetesen előtte levettem a kesztyűmet. Öt perc alatt végeztem alig volt valami. Már épp kilépni készültem, amikor utánam szóltak.
- Kis-assz... Akarom mondani Emina.
- Igen? - kérdeztem hátra nézve.
- Köszönjük. -Mondta barátságos mosollyal az előttem álló. Körbe nézve láttam, hogy mindenkinek hasonló kifejezés volt az arcán. Jóleső érzés járta át a testem, ezt pedig már nagyon rég nem éreztem. Most már teljesen feléjük fordultam, és nagy mosoly kíséretében meghajoltam, mire éreztem, hogy mindenki nagyon meglepődött. Ismét.
- Én köszönöm. - Mondtam, majd távoztam. Futottam mint állat, ugyanis fogalmam sincs hány óra. Az egyik ablakon kinézve láttam, hogy Ikoya, és Toushiro már a kapuban voltak. Amin meglepődtem. Toushiro mellet volt egy motor, ami nem az enyém.

Persze az én piros motorom is ott volt, de amin igazán meglepődtem, az az volt, hogy beszélgettek. Nyilván én voltam a téma, mert mindketten  másodpercenként néztek a bejárati ajtóra, és az ablakokra. Amint Toushiro észrevett, a csuklójára mutatott mintha lenne ott egy óra, ezzel jelezve, hogy késésben vagyunk. Amint ez leesett ismét futásnak eredtem, és a kiútig meg sem álltam.
- Mégis hol a francba voltál? - esett nekem a fekete, amint leértem.
- Volt egy kis dolgom. - mondtam levegő után kapkodva. De elszoktam ettől a sok futástól.
- Milyen dolgod? - faggatózott tovább.
- Semmi fontos. - legyintettem, majd pillantásom Ikora tévedt, aki egy rózsaszínű, térd fölé érő ruhát húzott fekete magassarkúval. Ehhez még egy térd alá érő fehér zoknit húzott.

Amint megláttam egy dolog jutott eszembe, aminek hangot is adtam.
- Te nem fázol? - kérdeztem felé fordulva, mire értetlenkedve nézet rám.
- A félvámpírok nem fáznak. - válaszolta helyette Toushiro, mire nekem kikerekedtek a szemeim.
- Fél vámpírok? - néztem rá, mire Iko szomorúan bólintott. De hát miért szomorú, hisz ez tök jó. - Hisz ez tök jó! Ezzel tűnsz ki a többiek közül.
- Pont ez az! Nem akarok kitűnni. - mondta kicsit mérgesen mire elé álltam, és ma már másodszorra fogtam meg a vállait, úgy néztem könnyes szemébe.
- Ne mond ezt. A félvámírságoddal együtt vagy igazán te. - mondtam mosolyogva, mire  meglepődött, majd látszott rajta, hogy mindjárt sír. - Na ne sírj. Nincs semmi baj.
- Nhem azh. - mondta hüppögve. -Ugyanh ezeketh cshináltad gyerek khorunkban is.
- Tényleg? - kérdeztem, mire bólintott. - Tényleg? - kérdeztem hátrafordulva Toushirotól is, aki halványan mosolyogva bólintott. - De pontosan mit is? - Kérdeztem még mindig hátrafordulva.
- Ugyan így reagáltál, amikor megtudtad Ikoyáról, hogy félvámpír. - mondta Toushiro, aki fekete pólót viselt piros bőrkabáttal, és fekete farmernadrággal. - Na de elég a drámából, mert ha nem indulunk el most rögtön, tényleg elkésünk. - mondta, majd felszállt.
Én is felszálltam a sajátomra, majd értetlenül néztem Iko-ra.
- Te mivel mész? - kérdeztem.
- Gyalog.
- Miért mész gyalog? Természetesen felszállsz Toushiro mögé. - mondtam neki, mire elpirult.
- Már miért kéne felszállnia mögém? - mondta kicsit mérgesen Shiro.
- Mert nekem hosszú a hajam, és a kabátom is. Ha mögöttem ülne, mindig az arcába fújná  a szél a hajamat, amitől elkezdene fészkelődni és ha még ráülne a kabátomra, akkor ha úgy adódik nem fogok tudni azonnal reagálni, mert nem fogok tudni könnyen mozogni. Viszont, ahogy elnézem neked se, hosszú hajad, se hosszú kabátod nincsen. - mondtam rezzenéstelen arccal végig a szemébe nézve. Már épp nyitotta a száját, amikor beelőztem. - Gyalog pedig nem engedem.
- De...
- Nincs de! Mögéd ül és kész! - mondtam határozottan, ellenkezést nem tűrő hangon. Tényleg úgy is éreztem, hogyha még egyszer érvelni kezd, én leütöm.
- Jó. De akkor iparkodj a felszállással. - mondta, mire Iko engedelmesen mögé üllt, és felhúzta a bukósisakot, Toushiroval együtt. Győzedelmes mosollyal húztam fel én is a sajátom, majd pörgettem fel a motort.
- Te Toushiro! - szóltam oda, még mielőtt elindultunk volna.
- Na?
- Mennyire vagyunk késésben?
- Öt percünk van oda érni, és a suli negyed órára van innen.
- Mit szólnál egy versenyhez? - kérdeztem mosolyogva, és láttam hogy ő is mosolyog. Na ez Ikoról nem mondható el, mert neki egyből hulla színe lett.
- Mit kap a nyertes?
- A vesztes vesz neki valamit a büfében. - Mondtam, és  bólintottam jelezvén hogy indulhatunk. - Iko kapaszkodj mert leesel. - kiáltottam oda, és már el is húztam a csíkot.
Százötvennel mentem amikor feltűnt, hogy nem hallom a mögöttem haladó motort. A visszapillantóból láttam, hogy valóban nincs mögöttem. Ám mielőtt aggódni kezdhettem volna, egy mellék utcából kikanyarodva, jó tíz méterrel előttem felbukkantak, mire én is gyorsítottam. Már kétszáz hússzal mentem, mire sikerült beérnem őket. Fej-fej mellett haladtunk, de egyikünk sem akarta feladni, aztán megpillantottam az iskolát. Nem nagyon volt időm nézelődni, mert megszólalt a csengő, így tövig nyomtam a gázt. Épp hogy két másodperccel előbb értem be. Viszont a túl nagy sebességnek köszönhetően, mindketten az udvarközepén állítottuk le szép fokozatosan a motort. Na ez úgy nézett ki, hogy mi az udvar közepén, egymással szemben körözve lassítottunk. Természetesen hatalmas porfelhő  lett körülöttünk, és a nagy zajra, az összes diák kicsődült az udvarra. Legalábbis a nagy hangzavarból erre következtettem. Amint elszállt a porfelhő, körbenéztem a tömegen. Ha nem is az egész iskola de a fele biztosan ott volt. Ránéztem a mellettem ülő fiúra, akin már nem volt rajta a sisakja. Szerintem nem túlzok ha azt mondom, hogy az összes lány felsikoltott örömében. Szinte láttam ahogy szívecske formálódik a szemükből. Elég ijesztő látvány volt. Aztán hirtelen mindenki rám nézett és közben sugdolóztak, amikből néhányat tudtam csak elkapni. Például "Ki az ott?", "Nem tudom, de nagyon menő!", meg hogy " Hogy hogy együtt jöttek?" stb. Aztán pillantásom vissza kúszott Toushirora. Pontosabban a mögötte lévő helyre, ahol Ikonak kellett volna lennie. Igen, csak kellet volna, mert nem volt ott. Ahogy ezt észrevettem azonnal leszedtem a fejemről a sisakot, és megráztam kicsit a hajam. Erre a mozdulatra leginkább a hím egyedek reagáltak. Voltak akik elpirultak, de leginkább ők is csak sugdolóztak. Ezt inkább nem részletezem.
- Hol van Iko? - kérdeztem az udvar további részét pásztázva. A zöldikét egy bokorban vettem észre, és véleményem szerint hányt. Sóhajtva elindultam felé, majd hátra fogva a haját, a hátát simogatva próbáltam nyugtatni. - Tessék egy zsepi.
- Köszi. - felállt, majd a száját törölgetve rám nézett. - Figyelj, a mosdóban leszek, addig te parkold le a motorod. Utána körbe vezetlek. - mondta mire bólintottam, és elindultam vissza. Amint odaértem, Toushiro elé álltam, aki épp próbálta oszlatni a tömeget több-kevesebb sikerrel.
- Tudsz egy jó helyet ahol leparkolhatok?
- Aha. Gyere megmutatom. - mondta majd a saját motorját tolva intett, hogy kövessem.
- Tudtad, hogy jössz nekem valamivel? - kérdeztem miközben a motorokat rögzítettük.
- Miért is? - ráncolta a szemöldökét.
- Hogy hogy miért? - forgattam a szemeimet. - Természetesen azért, mert én nyertem.
- Nem igaz! Egyértelmű hogy én nyertem. - jelentette ki, miközben elindultunk a sulihoz. - Mit szólnál még egy versenyhez haza felé?
- Benne vagyok. Ja, várj az nem lesz jó.
- Mert?
- Azért, mert Iko akkor hogy megy haza?
- Buszozik. Vagy majd megoldja, nem érdekel. - megint olyan rideg.
- Mond miért vagy ilyen vele!? Ártott neked valamit!? - beléptünk a suli ajtón, és kicsit hangosabban beszéltem a kelleténél, mire mindenki ránk nézett. Nem igaz! Már csengettek! Mit keres még mindig mindenki a folyosón?!
- Nekem semmit, de neked igen! Majd akkor védd, ha már megismerted! -kiabált ő is, majd dühöngve elcsörtetett. Idióta Toushiro!
- Hallottam ám! - kiabált vissza a folyosó végéről.
- Reméltem is! - kiabáltam vissza. Na fasza. Első napomon mit látnak a többiek? Hogy két hülye ordítozik egy mással a folyosón. Na mind egy. Körbe néztem a folyosón, mire azt láttam, hogy mindenki halálra vált fejjel néz rám. A nézők között felfedeztem Ikoyát is, mire odamentem hozzá.
- Te figyelj! Miért néz mindenki olyan rémülten?
- Te épp most idegesítetted fel a suli legmenőbb fiúját! - akadt ki.
- Aha. És? - kérdeztem tényleg nem értettem miért olyan nagy cucc ez.
- Hogy-hogy, és?! Toushirot nagyon tisztelik, és sok lány bele van zúgva, de ennek ellenére félnek is tőle.
- Még mindig nem értem. Jó elismerem elég ijesztő amikor ideges, de ez már túlzás nem gondolod? - Mondtam ki a véleményem, mire Iko megadóan sóhajtott egyet.
- Gyere inkább körbe vezetlek. - mondta, mire, beleegyezően bólintottam. Első utunk az igazgatóiba vezetett. Iko bekopogott, majd miután beinvitáltak minket, beléptünk.
- Jó napot. - mondtuk szinkronba, mire az Igazgatónő felkapta a fejét a papírhalmaz mögül.
- Jó napot, kisasszonyok. - mondta kedves mosollyal az arcán, majd elénk lépett. A nő nem lehetett több ötvennél. Festett barna haja kontyba volt a feje tetején. Nálam vagy tíz centivel lehetett alacsonyabb. Mélybarna szemeivel Ikora nézett, majd rám. Ikoyát bizonyára ismeri, mert csak egy futó pillantást vetett rá. Végigmérte öltözékem, majd keményen a szemembe nézett. Én azonban ahelyett hogy elfordítottam volna, álltam a pillantását. Biztos voltam benne, hogy ez is egy olyan letesztelés, hogy mennyire bírom ha figyelnek. De én nem fogok félre nézni, az biztos. Miután belátta ezt a drágalátos Igazgatónk is, a tekintete ellágyult, majd szép lassan visszatelepedett a székébe.
- Ha nem tévedek te vagy az új diákunk, Emina Crossvel. Igazam van? - kérdezte számító mosollyal. Miért érzem azt, hogy ez a nő mindent tud? Talán még többet is mint kéne.
- Igen asszonyom, én lennék az. - mondtam kimért hangon.
- Remélem, a legjobbat fogja nyújtani. Kérem ne hozzon szégyent a Crossvel családra, ha már ön az egyetlen akit mondhatok vér szerinti leszármazottnak. - mondta ugyanazzal a hangsúllyal mint az előbb, de...Most valami meg változott. Mintha várna valamit a válaszomtól. Nem tudom mi az, de biztos nem felejti el egyhamar.
- Na de kérem, Igazgatónő. - Drágalátos igazgatónőnk meglepődött gúnyos hanghordozásomon, de nem láttam úgy, hogy mérges lenne miatta. -  Kivételezni nem szép dolog. A teljesítményemet, és a családomat illetően nem szándékozom egyiket sem félvállról venni.
- Pont ezt a választ vártam öntől, Emina. - Úgy látszik elég kielégítő volt a válaszom. - Remélem ez a határozottság kitart a felvételig, és azutánig is.
- Biztos lehet benne. De ha most megbocsát, mennünk kell. Ha jól hallottam most csöngettek be.
- Persze, menjenek csak. - mondta, de akkor mi már a folyosón lépdeltünk.
- Iko, milyenek az osztálytársaink? - kérdeztem amikor már majdnem ott voltunk.
- Hát....Elég....sokszínű.
- Kösz, ezzel nem éppen nyugtattál meg. - mondtam, és éreztem ahogy minél közelebb érünk ahhoz a bizonyos ajtóhoz, a szívem annál jobban dobogott.
- Ne aggódj nem lesz semmi baj. - Mondta amikor már az ajtó előtt álltunk. Válaszolni sem maradt időm, mert kinyitotta az ajtót, és beljebb taszigált.
Ahogy nézem, matek óra van. Pfuj...utálatos egy tantárgy. A Tanár úr a táblánál állt, unottan végig nézett rajtunk, majd sóhajtva leült az asztalához.
- Ön az új diák? - Kérdezte nullával egyenlő életkedvvel.
 - Igen.
- Akkor kérlek mutatkozzon be. Ikoya, ön leülhet.
- Rendben. - mondta Iko és a helyére ment, én pedig a tábla elé. Végig néztem az osztályomon, és az ikernővéremen kívül senki olyat nem láttam aki ismerős lenne. Mondjuk ez nem túl meg lepő. Azonban a tekintetem meg akadt egy lányon, akinek hasonló stílusa van mint nekem, ezért természetesen azonnal szimpatikus lett. - Sziasztok! A nevem Emina Crossvel, nem sokára betöltöm a 17-et. - kezdtem a bemutatkozásomnak még mindig a többieket pásztázva. - A stílusom a pop, és a rock között mozgolódik. Imádok énekelni és táncolni. Ennyi elég lesz nem? - fordultam a tanár felé, aki kis híján elaludt.
- Persze, kérem foglaljon helyet az első padban. - mondta egy ásítás közben. Az első padba? Biztos hogy nem! - Nem hallotta amit mondtam?!
- De Tanár úr, tökéletesen hallottam.
- Akkor mire vár? - kérdezte pirosló fejjel.
- Az első padba? - kérdeztem furcsállva.
- Igen.
- Biztos hogy nem! - mondtam röhögve, mire az osztály "ú"-ott egyet.
- Hogy mondja?
- Nem. Ülök. Az. Első. Padba. - mondtam szótagolva, hátha megérti. Folytattuk még vagy negyed óráig, mire a Tanár félőrült hangon megszólalt. Természetesen jövendőbeli osztályom már a hasát fogva röhögött.
- Akkor oda megy ahova akar, csak üljön már le a tetves székre! - szegényt teljesen kiakasztottam, már láttam kidagadni az erét a halántékán. Sajnálom Igazgatónő, de az ígéretemet nem biztos hogy teljesíteni tudom. Gondoltam győzedelmes mosollyal a képemen, és megindultam leghátra egy üres hely felé.
Immár a helyemen nézegettem a körülöttem lévő emberkéket. Iko tényleg nem hazudott amikor azt mondta elég sokszínű az osztályunk. Mellettem nem ült senki, szerencsére. A padom az ablak mellett volt, és én belül ültem. Előttem két barna hajú lány ült, akik csendesen kockultak a padjuk alatt. Ő előttük volt az előbb említett lány, aki Iko padtársa volt. Fekete haja volt, viszont a szemszínére nem emlékszem, mert aludt. A zöldike testvérem folyamatosan jegyzetelt, ahogy az előtte lévő két fiú is. Egyből levágtam hogy a tesókám nem tartozik a menők közé. Amit észrevettem, hogy mindhárom padsor első két padja az éltanulóké. A középső padsor harmadik sorában ül egy szőke hajú plázacica, meg - gondolom - az egyik csatlósa, aki őszinte csodálattal figyeli "vezetőjét". Mögöttük ül még két fiú, egy szőke, és egy világosbarna. Mind ketten a túlsminkelt lánynak udvaroltak. Az utolsó padban megint két fiú ült. Tisztán látszott rajtuk, hogy teljesen leszarják amit a tanár magyarázott. Ahogy az egyik észrevette hogy nézem mosolyogva rám kacsintott. Fehér haja volt , és kék szeme. Felvontam egyik szemöldököm, és unottan néztem rá. A pillantásomtól zavartan visszafordul, és folytatta a semmit. Azt hitted hogy elolvadok, mi?

"Őszintén, reménykedtem benne"

Hallottam a fejemben egy hangot, mire kikerekedett szemekkel felé kaptam a fejem. Oldalról nézet, és huncut mosollyal az arcán várta a reakciómat. Gyorsan rendeztem arcvonásaim, és ismét előre fordultam, hogy ne legyek feltűnő.

"Vámpír vagy?" kérdeztem gondolatban, mire felhorkantott. A Tanár úr csak egy szúrós pillantást vetett felé, majd magyarázott tovább.

"Ahogy itt minden második "ember". Csodálkozom, hogy a nagy Crossvel család egyetlen örököse nem tudja" "mondta gúnyosan.

"Nem én vagyok az egyetlen örökös, ha nem tudnád! Különben is, honnan ismered a Crossvel családot?"

 " Minden vámpír ismeri a történetet, ugyanis benne van a vámpír történelemben. Igazad van, hogy az egyetlen örökös nem te vagy. De te vagy a vér szerinti örökös. Na meg persze, ahogy elnézem személyiségileg is alkalmasabb vagy mint Ikoya. Még a suliban sincs tekintélye, te viszont már az első órában kivívtad a figyelmet."

Épp üzentem volna neki egy olyan káromkodással teli mondatot, amitől tuti kisült volna az agya, de kicsöngettek.
- Mellesleg, Leo vagyok. - Jött a padom mellé, és a kezét nyújtotta. Felálltam a válaszadás előtt, és rájöttem, hogy nem sokkal magasabb nálam. Talán fél fejjel. Keményen fúrtam dühös tekintetem az ő gúnyosan csillogó jéghideg szemeibe.
- Gondolom nekem nem kell bemutatkoznom. - mondtam színtelen hangon, mire mindenki felénk nézett. A tanár megérezve a feszültséget gyorsan lelépett. Őszintén büszke voltam magamra, hogy a bennem fortyogó düh ellenére nem pofoztam fel, és a hangom is nyugodt maradt. - De ha megkérhetlek, legközelebb ne pofátlankodj bele mások gondolatába.
A válaszomat hallva undorító mosolyra húzta száját, mire nekem elegem lett de mielőtt még olyat tettem volna amit megbánok, megfordultam és Iko felé vettem az irányt. Mellé érve megvártam amíg feláll, majd a karjánál húzva vonszoltam az ajtó felé, hallottam ahogy Leo utánam szólt.

- Csak nem menekülsz cica? - kérdezte lekicsinylő hangnemben, mire feldúlva megálltam. 
- Hidd el, előbb fogsz te menekülni tőlem, mint én tőled. - Mondtam kihívó mosollyal a képemen, miközben mindkét kezemmel bemutattam neki.

 - Mellesleg nem vagyok a Cicád,Hópihe. - gúnyosan köptem felé a szavaimat, mire éreztem hogy az osztályban megfagy a levegő. Leo ugyanolyan ábrázattal elindult felénk, de ahogy a második lépésnél tartott egy rántást éreztem a karomnál. Tudtam, hogy Iko az, így a büszkeségemet eldobva Ikoya érdekében menekülni kezdtünk. Mivel a földszinten voltunk, felszaladtunk a legfelsőre, ami a negyedik volt.
- Emina....te.......nem vagy......normális. - mondta lihegve, és a térdeire támaszkodva.
- Tudom. Akkor körbevezetsz?
- Jah..Menjünk.