10.fejezet Egy kis gyakorlás, avagy Ikoyának rossz napja van

Sziasztok!
Köszönöm, hogy ennyien látogatjátok az oldalt :D Feltűnik egy újabb emberke, akit már bele is raktam a szereplők közé. Még annyit szeretnék, hogy vannak benne olyan részek ahol énekelnek.
Ami pirossal van írva, azt Emina énekli.
Ami szürkével, azt az új szereplő.
Ami pedig halvány lila, azt ketten.       

Jó olvasást ;)
BY:Emina ^w^


                               
Miután Iko körbevezetett, elindultunk a második óránkra.Ének volt, amire én természetesen még nem mehetek, hiszen majd csak a felvételi után. Kellene gyakorolnom. Gondoltam magamban, s közben kiértem az udvarra. Leültem egy padra, és onnan néztem az ablakon keresztül, ahogy egy lány éppen egy matek példával bénázik. Túl nagy a csend. Szívesen hallgattam volna zenét, de a reggeli rohanásba elfelejtettem betenni a táskámba a zenelejátszómat. Hát, mivel úgy is unatkozom, körül nézhetnék a városba. Éppen átléptem volna az iskola kapuit, amikor valaki utánam kiabált.
- Emina Kisasszony! Maga mit képzel, hová megy? - kérdezte vöröslő fejjel a tanár. Jé, ő az a tanár, akivel előző órában összevesztem.
- Hát......Öhm, nekem most nincs órám. - mondtam óvatosan. Semmi kedvem év végén a négyesért dolgozni matekból.
- De attól még iskola időben van! Inkább gyakorolna a felvételire.  - dohogta a tanár úr, akinek még mindig nem tudom a nevét. Majd Ikotól meg kérdezem.
- Tudja kedves tanár úr, szívesen gyakorolnék, de nem tudom hol tudnék. - mondtam boci szemekkel, hátha segít.
- Menjen a torna terembe! Ott jelenleg nincs óra, és van bent egy magnó mert ott szokták tartani a tánc órákat is.
- Köszönöm szépen. - mondtam, majd sebes léptekkel elindultam a torna csarnok felé. Amint beléptem, hamar megcsapott a műanyag, és az izzadság szag. Pfuj......Mikor takarítottak itt utoljára? Nem mondom azt, hogy finnyás vagyok. De ha egy tíz méter magas belméretű épületben leér derék magasságig a pókháló, ott már komolyabban el kéne gondolkozni a takarítóknak egy alapos takarításon. Vagy tévedek?
A magnót hamar megtaláltam a terem közepén a bordásfalaknál. Szerintem a tanárunknak más a magnó fogalma. EZ EGY KÉT MÉTERES HIFI TORONY!!! Mellette, egy kisebb helységben pedig hatalmas kupacban sorakoztak a lemezek. Megnéztem őket és rájöttem, hogy az elmúlt öt év minden legismertebb, és kevésbé ismert száma itt van. Sőt, minden műfajból volt vagy ötven darab.  Egyből a keményebb fajtából kezdtem válogatni, és reménykedtem, hogy ott lesz az, amit keresek. Szerencsém volt, és megtaláltam. Erre most inkább táncolok, hisz énekelni elég nehéz lenne. Ez nem egy emberes munka lenne. Viszont, ha erre tudok táncolni, akkor viszonylag mindenre fogok tudni. Mielőtt még elindítottam volna, gyorsban elszaladtam a táncos cuccomért. Igaz, még nem mehetek be se tánc órára, se ének órára, de azért elhoztam.
Ez nem állt másból, mint egy fekete garbós, ujjatlanból, egy halálfejes, kantáros nadrágból, és egy boka fölé érő, különböző színű fűzős, fekete cipőből. Kiegészítőként felvettem egy fekete szaggatott harisnyát, és a bal kezemre egy........egy hálós izét, aminek fogalmam sincs, hogy mi a neve.

A hajamat egyszerűen felkötöttem. Miután felöltöztem, elindítottam a lejátszót, és fullra felcsavartam a hangerőt. Beálltam a teremközepére, és csak a zenére összpontosítottam. Az elején egy kicsit ideges voltam, hogy nem-e zavarja a tanárokat a túl hangos zene. De ahogy meghallottam az első dallamot, azonnal ellazultam. Hisz ez egy olyan hely, ahol mindenki imádja a zenét. Egy ilyenért csak nem haragudhatnak meg. Vagy ha mégis, már nem érdekel. A zene ütemére mozogtam, és a fejem kiürült. A képzeletem szárnyalt, és mérhetetlenül boldog voltam. Mindig ilyesfajta érzelmeket váltott ki belőlem a zene. Nagyban befolyásolja a hangulataimat, a gondolataimat. Amikor táncoltam, úgy éreztem repülök, és ezt próbáltam kimutatni a mozdulataimmal. A refrénnél, amikor a lány énekelt, már annyira beleéltem magam, hogy túl énekelve a hangszórót, emeltem lassan az ég felé a lábam, és hajoltam hátra. Amikor újra begyorsult, a fent lévő lábamat meglendítettem, és előre csináltam egy szaltót, aztán tovább énekelve folytattam a táncot. Még mindig túl énekelve a hifit, ami nem kis teljesítmény, valljuk be.
( a zene, amire Emina táncolt : https://www.youtube.com/watch?v=GSNTS8pZx14 )

 Amint vége lett a számnak, a térdeimre támaszkodva szaporán vettem a levegőt. Jó, még van húsz percem az órából. Állapítottam meg a faliórára pillantva, ami körbe volt rácsozva. Pedig azt hittem jóval több idő telt el. Na mindegy , akkor jöjjön egy éneklés, majd utána egy táncolás, és éneklés egyben.
Most egy lazábbat választottam, hogy kicsit kitudjam fújni magam. Nagyon elszoktam már ettől, hisz lassan egy éve annak, amióta utoljára énekeltem.

 ( https://www.youtube.com/watch?v=-ncIVUXZla8 )

Ha megvan az akarat,
Akkor nincs lehetetlen!
S minden éjszakára jut egy nappal,
Milyen varázslatos!
S ha még szeretet is van életünkben,
Akkor nincs akadály
Ez legyőzhetetlen!

Könnycsepp csordul azokért,
Kikkel rosszul bánnak
Minden elveszett lélekben,
Ott van a csoda legbelül!
Ha merünk álmodni,
Akkor megállíthatatlanok leszünk
Ha hiszünk valamiben!

A hétfő totál összetört,
Kedd hozott már egy kis reményt,
Szerdán kitárt karokkal jártam,
Csütörtökön vártam a szerelemre, a szerelemre!
A csillagoknak hála, itt a péntek!
Szombaton fellobban bennem a tűz kiolthatatlanul,
Szerintem, vasárnap ki is fogom hagyni a templomot...
S csak várni fogok a szerelemre,
Hogy körülvegyen!

De hiszen mi pótolhatatlanok vagyunk!
Hogy lehettem hát ennyire vak és cinikus?
Szeretettel az életünkben megállíthatatlanok vagyunk,
Semmi sem lehetetlen!

A hétfő totál összetört,
Kedd hozott már egy kis reményt,
Szerdán kitárt karokkal jártam,
Csütörtökön vártam a szerelemre, a szerelemre!
A csillagoknak hála, itt a péntek!
Szombaton fellobban bennem a tűz kiolthatatlanul,
Szerintem, vasárnap ki is fogom hagyni a templomot...
S csak várni fogok a szerelemre,
Hogy körülvegyen!

Természetesen ezt sem tudtam tánc nélkül végig énekelni, de itt nem olyan intenzíven mozogtam, mint az előbb. Amikor vége lett a számnak, és elindultam, hogy kiválasszam a harmadikat, tapsolást hallottam a hátam mögül, mire megfordultam. Legnagyobb meglepetésemre három ember állt ott. Pontosabban : Ikoya, Toushiro, és Iko padtársa.
- Ez óriási volt, Emina! - ujjongott a nővérem, és büszke mosoly terült el az arcán. De volt ebben valami furcsa. Nem tudom pontosan, hogy mi, de ha az arcára néztem, nem az jutott róla az eszembe hogy annyira büszke lenne rám.
- Köszi.......A'sszem. - mondtam bizonytalanul.
- Az én feleségem! - na vajon ez ki lehetett? Persze, hogy az önelégült, fekete.
- Köszi, de nem mondtam, hogy hozzád megyek. -jelentettem ki kegyetlenül, mire Toushirónak összeszűkült a szeme. Kivételesen nem fűzött hozzá semmi egyebet.
- Amúgy, te ki vagy? - kérdeztem az idegen lányra pillantva.
Ikoya már épp szólalt volna meg, de az ismeretlen megelőzte.
- Chizuru Yashi (Csizuru Jasi) vagyok. Örülök a találkozásnak. - kicsit meghajolt, de közben végig a szemembe nézett. Várta a reakciómat. Éreztem, valahogy tudtam.
- Hasonló képen. - mondtam én is, és ugyanúgy meghajoltam. Egyszerre egyenesedtünk ki, és láttam, hogy csak pár centivel magasabb mint én. Viszont más valami is feltűnt. Tánc ruhában volt. Egy fehér ujjatlan, egy ugyanolyan halálfejes, kantáros nadrág volt rajta mint rajtam, és egy fehér magassarkú. Fekete haja göndören omlott vállára.

- Miért jöttél? - kérdeztem, miután alaposan végig mértem, és ahogy elnézem ő is ugyan ezt tette.
- Tudod, sokan azt mondják, hogy hasonlít a stílusunk. A nadrágból ítélve, lehetséges. - meg állt egy pillanatra a mondatban, s még egyszer végig mért. - Azonban, nem szeretem az alaptalan pletykákat. - nézett szúrósan a szemembe, azonban én nem hagytam magam. Ugyan azzal  a pillantással beszéltem hozzá, ahogy ő hozzám.
- Igazad van. Azonban mindennek van valóság alapja......még a pletykáknak is, nem gondolod? - kérdeztem halvány félmosollyal az arcomon.
- Azt majd meglátjuk. Mi lenne, ha rendeznénk egy rögtönzött tánc, és ének versenyt, csak így köztünk? - győzedelmes csillogás ült ki szemeire, ami zavart. Úgy csinált, mintha már  nyert is volna.
- Benne vagyok. - nyújtottam felé a kezem, mire magabiztosan megrázta.
- Győzzön a jobbik. - szorította meg a kezem, mit ne mondjak, elég erősen.
- Ahogy mondod. -  szorítottam én is meg az övét, mire enyhén meglepődött, de utána rendeződtek vonásai.
- Akkor melyik számot választjátok? - kérdezte Iko, mire egyszerre fordultunk felé, és vágtuk rá a választ.
- Natalia Kills-Wonderland - mondtuk, mire furcsállva méregetni kezdtük a másikat.
- HAHAHA! Ez oltári! - Röhögött Toushiro a könnyeit törölgetve. - Hé Iko, biztos, hogy te vagy az ikre, és nem ő?
- Bi-biztos! - vágta rá "határozottan" Ikoya. - Ugye?
- Hahaha!
- Ne röhögj, te faszkalap! - kiáltottuk Chizuruval, természetesen egyszerre. - Ne utánozz! - Megint, mire Shiro már a földön fekve visított.
- Jó tudod mit? - fordultam Chizuru felé - Inkább kezdjük el. Ikoya, és Toushiro, ti lesztek a zsűrik.
- Rendben. - mondta Iko, mert Shiro még mindig a röhögésével küzdött, mint egy retardált fóka.
- Igen és hogy biztos tudjuk, hogy nem nézzük a másikat, egymással háttal fogunk állni, és csukott szemmel fogunk táncolni. - Mondta a szabályokat Chizu.
- Na akkor kezdjünk neki! De énekelni is fogunk.
- Oké.
Mindketten beálltunk a helyünkre, egymás mögé bő öt méterrel. A szemeinket becsuktuk, majd szóltam Ikonak, hogy indíthatja a zenét.

( https://www.youtube.com/watch?v=VwgurUwEHm8 )

 Nem vagyok Hófehérke,
De eltévedtem az erdőben.

Nem vagyok Piroska,
De azt hiszem a farkas
El fog kapni engem.

Nem akarom azt a tűsarkú cipőt,
Nem, nem vagyok Hamupipőke
Nincs szükségem lovagra,
Tehát bébi, vedd le a páncélodat.
Te leszel a Szörnyeteg,
Én a Szépség-Szépség.

Kinek van szüksége az igaz szerelemre,
Amíg szeretsz engem?

Mindent akarok,
De még többet is.
Fel fog ébreszteni a fiú,
Amikor beleharapok a mérgezett almába?
Nem hiszek a tündérmesékben,
Nem hiszek a tündérmesékben.

Nem hiszek a tündérmesékben,
De hiszek benned, és magamban!

Vigyél el Csodaországba,
Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba, Csodaországba,
Csodaországba!

Amikor leteszem a fejemet
Éjjel az ágyba,
Az álmaim olyan dolgokból állnak,
Amiket el akarok rejteni!

Ne engedj be a palotádba,
Ne mutasd meg nekem,
A varázslatos hatalmaid.

Nem félek szembenézni
Egy kis veszéllyel-veszéllyel!

Akarom a szerelmet, a pénzt
És a tökéletes befejezést.

Ugyanazt akarod, mint én,
Szóval hagyd abba a színlelést!

Meg akarom mutatni,
Hogyan tudunk együtt lenni,

Szeretni akarlak téged,
Egy éjszakán keresztül,
Az édes katasztrófád leszek.

Nem hiszek a tündérmesékben,
Nem hiszek a tündérmesékben.
Nem hiszek a tündérmesékben,
De hiszek benned, és magamban!
Vigyél el Csodaországba,
Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba, Csodaországba,
Csodaországba! Oooh!

Hiszek benned, és magamban!

Nem hiszek a tündérmesékben
Nem hiszek a tündérmesékben!

Nem hiszek a tündérmesékben,
De hiszek benned, és magamban!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Hiszek benned, és magamban,
Csodaország.

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba!

Vigyél el, vigyél el, vigyél el,
Csodaországba...

Miután a számnak vége lett, és kinyitottuk a szemeinket, észrevettük, hogy egymás mellett állunk. Amíg énekeltünk, egyszer sem nyitottam ki a szemem, tehát fogalmam sincs, hogy kerültünk egymás mellé.
- Na jó. Még egyszer megkérdezem. - Szólalt meg Toushiro a lelátón ülve, kikerekedett szemekkel. - Biztos, hogy nem ti vagytok az ikrek?
- Miért lennénk azok? - kérdezte unottan Chizuru.
- Már nem azért, de olyanok voltatok, mint a tükörképek! Ugyanazt csináltátok, ugyan úgy. Olyan volt, mintha olvasnátok egymás gondolataiba. - mondta, mire nekem tányérnagyságúra nyíltak a szemeim. Ránéztem Chizura, aki ugyanígy tett. Teljesen felé fordultam, majd ugrottam egyet. Chizu mintha csak másolni akarna, mint az árnyék úgy követett. Szemöldök ráncolva fejeztem ki nem tetszésemet. Sosem szerettem ha utánoznak, mert olyan érzésem támadt tőle, mintha ki akarnának gúnyolni. Chizuru fejében is valami ilyesmi játszódhatott le, mármint erre következtettem abból, hogy milyen grimaszokat futtatott végig az arcán.
- Nekem mennem kell matekra, a legfelső emeletre. - állt fel hirtelen Iko, furcsa kifejezéssel az arcán.
- Várj, akkor nekünk is az lesz, nem? Mellesleg mikor csöngettek ki? - kérdeztem értetlenül.
- Nem, mert csoport bontás van! Nem nézted meg az órarendet? Idióta. - Ha ezt a két fekete hajú egyén közül mondta volna az egyik, egy csípős válasszal vágtam volna vissza....De ez Ikoya volt. Nagyon meglepődtem. Hisz egy csöndes lánynak ismertem meg. Mondjuk nem baj, ha kicsit nagy a szája, hisz akkor szerezne egy kis tekintélyt.
- Ikoya! - szólalt meg halál nyugodt hangon Toushiro, amitől jobban kirázott a hideg, mintha kiabált volna. Ezt Iko is érzékelte, mert alázatosan meghajolt.
- Ja, nem tudtam. - erőltettem mosolyt az arcomra. Tény, rosszul esett amit mondott, de nem fogok egy kis semmiség miatt elszomorodni. Hisz mindenkinek lehet rossz napja, nem?
Ikoya nem mondott semmit hanem elindult felém, és csak akkor állt meg amikor már teljesen elém nem ért. Odahajolt a fülemhez majd suttogni kezdett, olyan halkan, hogy biztosan ne hallja meg senki sem.
- Legközelebb majd fogod tudni igaz, testvérkém? - gonosz mosolyra húzta száját,és őrült tekintettel rám nézett.

- Igaz?! - kérdezte kicsit erőteljesebben, de még mindig kegyetlenül halkan. Nyomatékul erősen belecsípett a karomba, amitől enyhén összerándult az arcom. Ennek ellenére hangot nem adtam. Szerencsére gyorsan reagáltam akkor is, amikor Toushiro felállt, majd fenyegetően Ikoyára nézett. Átkaroltam oldalról a nyakát, majd mosolyogva válaszoltam neki.
- Persze nővérkém, legközelebb jobban figyelek. - néztem rá, mire megrázta fejét. Ezután újra egy mosolygós Ikoyával néztem szembe.
- Bocsi Emina, de egy kicsit rossz napom van ma. - mondta száj húzogatva, majd oda ment Chizuru mellé, aki még mindig megdöbbenve nézett Ikora. Ő sem értette ezt a hirtelen hangulat változást, ahogyan én sem.
- Akkor mi megyünk is matekra. Emina, neked most kémiára kell menned. - Tájékoztatott a zöld hajú, majd Chizuval együtt elhagyták a termet.
Mi volt ez?! Oké, elkönyvelhetjük egy rossz napnak. De nem volt ez egy kicsit túlzás? Gondoltam magamban, majd az öltöző felé vettem az irányt, amikor eszembe jutott hogy a csarnokban felejtettem valamit. Amikor visszaértem láttam, hogy Shiro ott ál a lelátó előtt, mellette pedig a sulis cuccom. Amikor Toushiro meglátott széles vigyor terült el az arcán, és kitárt karokkal elindult felém. Én is azonnal elindultam felé, majd mielőtt megölelhetett volna kikerültem. Felkaptam a táskám majd amikor megfordultam szembe találtam magam két zöld szempárral.
- Ez csúnya dolog volt, nem gondolod? - kérdezte tetetett sértődöttséggel a hangjába, mire halványan rámosolyogtam.
- Nem mondtam, hogy hozzád jöttem vissza. - mondtam röhögve, majd rácsaptam a vállára, és mentem volna vissza. Azonban mielőtt elvehettem volna a kezem a válláról, elkapta majd visszahúzott maga elé. Mire észbe kaptam, már azt vettem észre, hogy szorosan átölel.
- Mit csinálsz? - kérdeztem fel nézve rá.
- Csak maradjunk így egy kicsit. - mondta, mire viszonoztam az ölelését. Halottam a szívverését, ami gyorsabban vert mint az átlag. Testéből kellemes meleg áradt, amin csodálkoztam. Én úgy tudtam, hogy hideg a bőrük, meg minden. De így visszagondolva egyszer sem éreztem hidegnek a testét. Nem tudom, meddig maradhattunk így, de egyszer csak meghallottam a csengő éles hangját.
- Mennem kellene.
- Minek? - kérdezte
- Még át kell öltöznöm. - mondtam kedvetlenül, majd kelletlenül eltoltam magam a fiútól.- neked nem lesz órád?
- Lyukasom van. - mondta kedvetlenül. - Lehet beülök a te kémia órádra.
- Minek? - kérdeztem rá "zseniális" tervére.
- Van valaki olyan az osztályodban, aki az ellenségem. Szemmel akarom tartani. Nem akarom, hogy elvegye azt, ami az enyém.
- Kit?
- Téged.
- Engem? - kérdeztem magamra mutatva. - Nem vagyok a tied, Toushiro. Ezt már meg mondtam.
- Nem különösebben érdekel. Na iparkodj, mert el fogunk késni. - mondta, majd rá csapott a fenekemre, mire szemöldök ráncolva bemutattam neki, s közben beértem az öltözőbe. Még hallottam ahogy nevetni kezd, mire nekem is mosolyognom kellett.

Ikoya

Matek órán ültünk Chizuval. Szokásos helyünkön, az ablak melletti padsorban. Chizu kívül, én belül.  Most kivételesen nem kötött le a matek.Sokkal inkább azon gondolkoztam ami a tornateremben volt.Amikor Emina és Chizuru táncoltak, Toushiro le sem tudta venni a szemét a húgomról.A  gyűlöletem egyre jobban fokozódott. Miért kellet visszajönnie?! Miért kellett egyáltalán meg születnie?! Ott ülve éreztem, hogy az erősebbik felem kezd felszínre törni. Nagyon régen nem éreztem már ezt. Csak akkor van ez, ha Emina megjelenik. Gyerekkorunkban is mindig így volt. Mindig is utáltam. Tudtam, hogy nem ő tehet arról, aminek született. Attól még jobban hibáztattam, amiért próbált segíteni. Igen, mindig segített. Kiállt mellettem, stb. De nem érdekelt. Mindig arra gondoltam hogyha ő nem lenne, nem is kellene megvédenem magam. Most én lehetnék Toushiro menyasszonya.
Kinézve az ablakon, megláttam egy kék hajú fiút az iskola kapujának támaszkodva. Borzasztóan ismerős volt valahonnan. Honnan is? Ja igen.........A húgom pasija. Gonosz mosoly húzódott ajkaimra, ahogyan eszembe jutott valami. Valami, amivel egy kicsit bosszút állhatok Eminán. Először egy kicsi, majd egy nagy bosszú. Igen, ez tökéletes. Láttam ahogy a kék hajú észrevesz, rám mosolyog, majd kacsint is mellé. Vissza mosolygok rá, mire önelégülten néz szemeimbe.  Túl könnyű. Gondoltam magamba, majd kikéretőztem a tanártól a mosdóba. A mellékhelyiség helyett azonban a kék hajú fiúhoz mentem.
-Szia. - mosolyogtam bájosan. Kell a tervemhez ez a fiú.
- Hello, ki vagy?
- Emina ikertestvére vagyok, Ikoya. - nyújtottam a kezem, mire kezet ráztunk. - Te pedig a pasija, ha nem tévedek.
- Igen, az vagyok. Akirának hívnak. - mondta, majd kék szemeivel rám nézett. Olyan furcsa volt a pillantása.........Sugárzott belőle a vadság.....Talán ő egy........
- Lenne egy ajánlatom. - ......vérfarkas?!

Köszönöm *-*-*

Sziasztok :D

Köszönöm nektek a több mint a 400+ oldalmegjelenítést *-* Nagyon boldog vagyok, és nagyon örülök is neki :D 

További jó szórakozást a leendő fejezetekhez :D

9.fejezet Suli kezdés ;)

Reggel arra a legjobb ébredni, ha valaki úgy dörömböl az ajtómon, hogy csodálom még nem szakadt ki a helyéről. Sőt nem elég, hogy éppen az ajtómat készül betörni hanem még kiabál is. Méghozzá a nevemet. Az elején viszonylag nyugodtan feküdtem az ágyamban továbbra is csukott szemmel, hátha az illető abba hagyja a nem kívánt ébresztőt. Ám  amikor már vagy tíz perce egy folytában zajong, már elértem egy idegbajos szintjét. Idegesen pattantak ki a szemeim, és dübörögve mentem a hangforrás felé. Ott amilyen gyorsan csak tudtam kivágtam az ajtót.
- Mi van már?! - kiabáltam vöröslő fejjel, meg sem nézve hogy ki áll ott. Legnagyobb megdöbbenésemre Ikoya volt az. Ahogy megláttam rémült tekintetét, azonnal elszáll a dühöm.
- Cs-csak szólni akartam, hogy ideje felébredni. Amikor megláttam hogy zárva van az ajtó, azt hittem valami baj van. - mondta lehajtott fejjel. Megint cselédruha volt rajta.
- Bocsi, nincs semmi baj. Köszi hogy felébresztettél. - Mondtam mosolyogva, mire felnézett és ő is elmosolyodott. - De miért is akartál felébreszteni? - ráncoltam a homlokom, mert nem jutott eszembe semmi olyan, ahova időbe oda kellene érni.
- Emina, iskolába kell mennünk. Elfelejtetted?
- Suli? Milyen su... - aztán hirtelen megvilágosodtam. - Bazd tényleg! - Kiáltottam fel, mire Ikoya halkan kuncogni kezdett. - Mikor indulunk? - fogtam meg a két vállát, úgy néztem a szemébe. Tényleg nagyon hasonlítunk.
- Fél óra múlva a bejáratnál gyülekezünk. - mondta megszeppent mosollyal.
- Oké, köszi. Te is oda jársz?
- Igen, egy osztályba fogunk járni. Gyere menjünk reggelizni. Toushiro már lent van.  - mondta kicsit elpirulva. Tudtam én hogy tetszik neki. Csak azt nem értem hogy ő miért ilyen vele.
- Most kihagyom, nem vagyok éhes. - mondtam, majd a szemem megakadt a ruháján. - Te ebbe jössz?
 - Nem, csak előtte még elkel mosogatnom, ezért én később megyek mint ti. - mondta szomorkásan.
- Nem kell elmosogatnod, majd én megcsinálom.
- Mi, de azt nem lehet. - mondta gyorsan, mire én közbe szóltam
- Ne aggódj Toushiro nem fogja megtudni. De most megyek át öltözni. Szerintem te is kezdj el készülődni. - mondtam, mire bólintott egyet, én pedig bementem a szobámba. Oda álltam a szekrényem elé, és jött a szokásos "Mit vegyek fel?" kérdés. Toushironak igaza volt, tényleg minden cuccom itt van. Kinyitottam az ablakot, hogy megnézzem milyen idő van kint. Az ég borús, és a szél is fújt. Elég hideg volt. Sóhajtottam egyet, majd vissza mentem a szekrényhez. A választásom végül egy bézs színű félvállas pólóra, egy fekete szaggatott farmerra, és egy szintén bézs hosszú szárú csizmára esett. Kiegészítőként felhúztam egy rövid ujjú motoros kesztyűt, és egy térd alá érő, ujjatlan fekete kabátot.

A szememet szemceruzával kihúztam, a hajamba pedig egy fonást csináltam. Elégedetten néztem magam a tükörbe, majd a félvállas táskámat felkapva, rohantam a konyhába mosogatni. Egész úton azon imádkoztam, hogy ne találkozzak Toushiroval. Amikor végre odaértem, illedelmesen bekopogtam, és amikor mondtam miért jöttem, a szolgálók próbáltak lebeszélni róla.
- Na de úrnőm! Ezt igazán nem önnek kellene megcsinálnia. Majd Ikoya elintézi. - Mondta egy középkorú, őszülő férfi. Ezen nagyon bepöccentem. Mi ez a kivételezés velem?
- Először is! Nem vagyok úrnő, sem kisasszony! Emina vagyok, és mostantól mindenki lesz szíves így hívni. - mondtam, mire a bent lévő emberek, bólogattak. - Másodszor pedig! Attól még, hogy Ikoya nem teljes egészében a testvérem, attól még ugyanabból a családból származunk. Harmadszor, mert igen három kikötésem van! Ahol tudok segítek. Nem érdekel hogy ki mit mond. Most pedig, nekiállok mosogatni. - mondtam olyan határozottsággal a hangomban hogy tátva maradt szájjal csak bólogatni tudtak. Nekiálltam mosogatni, természetesen előtte levettem a kesztyűmet. Öt perc alatt végeztem alig volt valami. Már épp kilépni készültem, amikor utánam szóltak.
- Kis-assz... Akarom mondani Emina.
- Igen? - kérdeztem hátra nézve.
- Köszönjük. -Mondta barátságos mosollyal az előttem álló. Körbe nézve láttam, hogy mindenkinek hasonló kifejezés volt az arcán. Jóleső érzés járta át a testem, ezt pedig már nagyon rég nem éreztem. Most már teljesen feléjük fordultam, és nagy mosoly kíséretében meghajoltam, mire éreztem, hogy mindenki nagyon meglepődött. Ismét.
- Én köszönöm. - Mondtam, majd távoztam. Futottam mint állat, ugyanis fogalmam sincs hány óra. Az egyik ablakon kinézve láttam, hogy Ikoya, és Toushiro már a kapuban voltak. Amin meglepődtem. Toushiro mellet volt egy motor, ami nem az enyém.

Persze az én piros motorom is ott volt, de amin igazán meglepődtem, az az volt, hogy beszélgettek. Nyilván én voltam a téma, mert mindketten  másodpercenként néztek a bejárati ajtóra, és az ablakokra. Amint Toushiro észrevett, a csuklójára mutatott mintha lenne ott egy óra, ezzel jelezve, hogy késésben vagyunk. Amint ez leesett ismét futásnak eredtem, és a kiútig meg sem álltam.
- Mégis hol a francba voltál? - esett nekem a fekete, amint leértem.
- Volt egy kis dolgom. - mondtam levegő után kapkodva. De elszoktam ettől a sok futástól.
- Milyen dolgod? - faggatózott tovább.
- Semmi fontos. - legyintettem, majd pillantásom Ikora tévedt, aki egy rózsaszínű, térd fölé érő ruhát húzott fekete magassarkúval. Ehhez még egy térd alá érő fehér zoknit húzott.

Amint megláttam egy dolog jutott eszembe, aminek hangot is adtam.
- Te nem fázol? - kérdeztem felé fordulva, mire értetlenkedve nézet rám.
- A félvámpírok nem fáznak. - válaszolta helyette Toushiro, mire nekem kikerekedtek a szemeim.
- Fél vámpírok? - néztem rá, mire Iko szomorúan bólintott. De hát miért szomorú, hisz ez tök jó. - Hisz ez tök jó! Ezzel tűnsz ki a többiek közül.
- Pont ez az! Nem akarok kitűnni. - mondta kicsit mérgesen mire elé álltam, és ma már másodszorra fogtam meg a vállait, úgy néztem könnyes szemébe.
- Ne mond ezt. A félvámírságoddal együtt vagy igazán te. - mondtam mosolyogva, mire  meglepődött, majd látszott rajta, hogy mindjárt sír. - Na ne sírj. Nincs semmi baj.
- Nhem azh. - mondta hüppögve. -Ugyanh ezeketh cshináltad gyerek khorunkban is.
- Tényleg? - kérdeztem, mire bólintott. - Tényleg? - kérdeztem hátrafordulva Toushirotól is, aki halványan mosolyogva bólintott. - De pontosan mit is? - Kérdeztem még mindig hátrafordulva.
- Ugyan így reagáltál, amikor megtudtad Ikoyáról, hogy félvámpír. - mondta Toushiro, aki fekete pólót viselt piros bőrkabáttal, és fekete farmernadrággal. - Na de elég a drámából, mert ha nem indulunk el most rögtön, tényleg elkésünk. - mondta, majd felszállt.
Én is felszálltam a sajátomra, majd értetlenül néztem Iko-ra.
- Te mivel mész? - kérdeztem.
- Gyalog.
- Miért mész gyalog? Természetesen felszállsz Toushiro mögé. - mondtam neki, mire elpirult.
- Már miért kéne felszállnia mögém? - mondta kicsit mérgesen Shiro.
- Mert nekem hosszú a hajam, és a kabátom is. Ha mögöttem ülne, mindig az arcába fújná  a szél a hajamat, amitől elkezdene fészkelődni és ha még ráülne a kabátomra, akkor ha úgy adódik nem fogok tudni azonnal reagálni, mert nem fogok tudni könnyen mozogni. Viszont, ahogy elnézem neked se, hosszú hajad, se hosszú kabátod nincsen. - mondtam rezzenéstelen arccal végig a szemébe nézve. Már épp nyitotta a száját, amikor beelőztem. - Gyalog pedig nem engedem.
- De...
- Nincs de! Mögéd ül és kész! - mondtam határozottan, ellenkezést nem tűrő hangon. Tényleg úgy is éreztem, hogyha még egyszer érvelni kezd, én leütöm.
- Jó. De akkor iparkodj a felszállással. - mondta, mire Iko engedelmesen mögé üllt, és felhúzta a bukósisakot, Toushiroval együtt. Győzedelmes mosollyal húztam fel én is a sajátom, majd pörgettem fel a motort.
- Te Toushiro! - szóltam oda, még mielőtt elindultunk volna.
- Na?
- Mennyire vagyunk késésben?
- Öt percünk van oda érni, és a suli negyed órára van innen.
- Mit szólnál egy versenyhez? - kérdeztem mosolyogva, és láttam hogy ő is mosolyog. Na ez Ikoról nem mondható el, mert neki egyből hulla színe lett.
- Mit kap a nyertes?
- A vesztes vesz neki valamit a büfében. - Mondtam, és  bólintottam jelezvén hogy indulhatunk. - Iko kapaszkodj mert leesel. - kiáltottam oda, és már el is húztam a csíkot.
Százötvennel mentem amikor feltűnt, hogy nem hallom a mögöttem haladó motort. A visszapillantóból láttam, hogy valóban nincs mögöttem. Ám mielőtt aggódni kezdhettem volna, egy mellék utcából kikanyarodva, jó tíz méterrel előttem felbukkantak, mire én is gyorsítottam. Már kétszáz hússzal mentem, mire sikerült beérnem őket. Fej-fej mellett haladtunk, de egyikünk sem akarta feladni, aztán megpillantottam az iskolát. Nem nagyon volt időm nézelődni, mert megszólalt a csengő, így tövig nyomtam a gázt. Épp hogy két másodperccel előbb értem be. Viszont a túl nagy sebességnek köszönhetően, mindketten az udvarközepén állítottuk le szép fokozatosan a motort. Na ez úgy nézett ki, hogy mi az udvar közepén, egymással szemben körözve lassítottunk. Természetesen hatalmas porfelhő  lett körülöttünk, és a nagy zajra, az összes diák kicsődült az udvarra. Legalábbis a nagy hangzavarból erre következtettem. Amint elszállt a porfelhő, körbenéztem a tömegen. Ha nem is az egész iskola de a fele biztosan ott volt. Ránéztem a mellettem ülő fiúra, akin már nem volt rajta a sisakja. Szerintem nem túlzok ha azt mondom, hogy az összes lány felsikoltott örömében. Szinte láttam ahogy szívecske formálódik a szemükből. Elég ijesztő látvány volt. Aztán hirtelen mindenki rám nézett és közben sugdolóztak, amikből néhányat tudtam csak elkapni. Például "Ki az ott?", "Nem tudom, de nagyon menő!", meg hogy " Hogy hogy együtt jöttek?" stb. Aztán pillantásom vissza kúszott Toushirora. Pontosabban a mögötte lévő helyre, ahol Ikonak kellett volna lennie. Igen, csak kellet volna, mert nem volt ott. Ahogy ezt észrevettem azonnal leszedtem a fejemről a sisakot, és megráztam kicsit a hajam. Erre a mozdulatra leginkább a hím egyedek reagáltak. Voltak akik elpirultak, de leginkább ők is csak sugdolóztak. Ezt inkább nem részletezem.
- Hol van Iko? - kérdeztem az udvar további részét pásztázva. A zöldikét egy bokorban vettem észre, és véleményem szerint hányt. Sóhajtva elindultam felé, majd hátra fogva a haját, a hátát simogatva próbáltam nyugtatni. - Tessék egy zsepi.
- Köszi. - felállt, majd a száját törölgetve rám nézett. - Figyelj, a mosdóban leszek, addig te parkold le a motorod. Utána körbe vezetlek. - mondta mire bólintottam, és elindultam vissza. Amint odaértem, Toushiro elé álltam, aki épp próbálta oszlatni a tömeget több-kevesebb sikerrel.
- Tudsz egy jó helyet ahol leparkolhatok?
- Aha. Gyere megmutatom. - mondta majd a saját motorját tolva intett, hogy kövessem.
- Tudtad, hogy jössz nekem valamivel? - kérdeztem miközben a motorokat rögzítettük.
- Miért is? - ráncolta a szemöldökét.
- Hogy hogy miért? - forgattam a szemeimet. - Természetesen azért, mert én nyertem.
- Nem igaz! Egyértelmű hogy én nyertem. - jelentette ki, miközben elindultunk a sulihoz. - Mit szólnál még egy versenyhez haza felé?
- Benne vagyok. Ja, várj az nem lesz jó.
- Mert?
- Azért, mert Iko akkor hogy megy haza?
- Buszozik. Vagy majd megoldja, nem érdekel. - megint olyan rideg.
- Mond miért vagy ilyen vele!? Ártott neked valamit!? - beléptünk a suli ajtón, és kicsit hangosabban beszéltem a kelleténél, mire mindenki ránk nézett. Nem igaz! Már csengettek! Mit keres még mindig mindenki a folyosón?!
- Nekem semmit, de neked igen! Majd akkor védd, ha már megismerted! -kiabált ő is, majd dühöngve elcsörtetett. Idióta Toushiro!
- Hallottam ám! - kiabált vissza a folyosó végéről.
- Reméltem is! - kiabáltam vissza. Na fasza. Első napomon mit látnak a többiek? Hogy két hülye ordítozik egy mással a folyosón. Na mind egy. Körbe néztem a folyosón, mire azt láttam, hogy mindenki halálra vált fejjel néz rám. A nézők között felfedeztem Ikoyát is, mire odamentem hozzá.
- Te figyelj! Miért néz mindenki olyan rémülten?
- Te épp most idegesítetted fel a suli legmenőbb fiúját! - akadt ki.
- Aha. És? - kérdeztem tényleg nem értettem miért olyan nagy cucc ez.
- Hogy-hogy, és?! Toushirot nagyon tisztelik, és sok lány bele van zúgva, de ennek ellenére félnek is tőle.
- Még mindig nem értem. Jó elismerem elég ijesztő amikor ideges, de ez már túlzás nem gondolod? - Mondtam ki a véleményem, mire Iko megadóan sóhajtott egyet.
- Gyere inkább körbe vezetlek. - mondta, mire, beleegyezően bólintottam. Első utunk az igazgatóiba vezetett. Iko bekopogott, majd miután beinvitáltak minket, beléptünk.
- Jó napot. - mondtuk szinkronba, mire az Igazgatónő felkapta a fejét a papírhalmaz mögül.
- Jó napot, kisasszonyok. - mondta kedves mosollyal az arcán, majd elénk lépett. A nő nem lehetett több ötvennél. Festett barna haja kontyba volt a feje tetején. Nálam vagy tíz centivel lehetett alacsonyabb. Mélybarna szemeivel Ikora nézett, majd rám. Ikoyát bizonyára ismeri, mert csak egy futó pillantást vetett rá. Végigmérte öltözékem, majd keményen a szemembe nézett. Én azonban ahelyett hogy elfordítottam volna, álltam a pillantását. Biztos voltam benne, hogy ez is egy olyan letesztelés, hogy mennyire bírom ha figyelnek. De én nem fogok félre nézni, az biztos. Miután belátta ezt a drágalátos Igazgatónk is, a tekintete ellágyult, majd szép lassan visszatelepedett a székébe.
- Ha nem tévedek te vagy az új diákunk, Emina Crossvel. Igazam van? - kérdezte számító mosollyal. Miért érzem azt, hogy ez a nő mindent tud? Talán még többet is mint kéne.
- Igen asszonyom, én lennék az. - mondtam kimért hangon.
- Remélem, a legjobbat fogja nyújtani. Kérem ne hozzon szégyent a Crossvel családra, ha már ön az egyetlen akit mondhatok vér szerinti leszármazottnak. - mondta ugyanazzal a hangsúllyal mint az előbb, de...Most valami meg változott. Mintha várna valamit a válaszomtól. Nem tudom mi az, de biztos nem felejti el egyhamar.
- Na de kérem, Igazgatónő. - Drágalátos igazgatónőnk meglepődött gúnyos hanghordozásomon, de nem láttam úgy, hogy mérges lenne miatta. -  Kivételezni nem szép dolog. A teljesítményemet, és a családomat illetően nem szándékozom egyiket sem félvállról venni.
- Pont ezt a választ vártam öntől, Emina. - Úgy látszik elég kielégítő volt a válaszom. - Remélem ez a határozottság kitart a felvételig, és azutánig is.
- Biztos lehet benne. De ha most megbocsát, mennünk kell. Ha jól hallottam most csöngettek be.
- Persze, menjenek csak. - mondta, de akkor mi már a folyosón lépdeltünk.
- Iko, milyenek az osztálytársaink? - kérdeztem amikor már majdnem ott voltunk.
- Hát....Elég....sokszínű.
- Kösz, ezzel nem éppen nyugtattál meg. - mondtam, és éreztem ahogy minél közelebb érünk ahhoz a bizonyos ajtóhoz, a szívem annál jobban dobogott.
- Ne aggódj nem lesz semmi baj. - Mondta amikor már az ajtó előtt álltunk. Válaszolni sem maradt időm, mert kinyitotta az ajtót, és beljebb taszigált.
Ahogy nézem, matek óra van. Pfuj...utálatos egy tantárgy. A Tanár úr a táblánál állt, unottan végig nézett rajtunk, majd sóhajtva leült az asztalához.
- Ön az új diák? - Kérdezte nullával egyenlő életkedvvel.
 - Igen.
- Akkor kérlek mutatkozzon be. Ikoya, ön leülhet.
- Rendben. - mondta Iko és a helyére ment, én pedig a tábla elé. Végig néztem az osztályomon, és az ikernővéremen kívül senki olyat nem láttam aki ismerős lenne. Mondjuk ez nem túl meg lepő. Azonban a tekintetem meg akadt egy lányon, akinek hasonló stílusa van mint nekem, ezért természetesen azonnal szimpatikus lett. - Sziasztok! A nevem Emina Crossvel, nem sokára betöltöm a 17-et. - kezdtem a bemutatkozásomnak még mindig a többieket pásztázva. - A stílusom a pop, és a rock között mozgolódik. Imádok énekelni és táncolni. Ennyi elég lesz nem? - fordultam a tanár felé, aki kis híján elaludt.
- Persze, kérem foglaljon helyet az első padban. - mondta egy ásítás közben. Az első padba? Biztos hogy nem! - Nem hallotta amit mondtam?!
- De Tanár úr, tökéletesen hallottam.
- Akkor mire vár? - kérdezte pirosló fejjel.
- Az első padba? - kérdeztem furcsállva.
- Igen.
- Biztos hogy nem! - mondtam röhögve, mire az osztály "ú"-ott egyet.
- Hogy mondja?
- Nem. Ülök. Az. Első. Padba. - mondtam szótagolva, hátha megérti. Folytattuk még vagy negyed óráig, mire a Tanár félőrült hangon megszólalt. Természetesen jövendőbeli osztályom már a hasát fogva röhögött.
- Akkor oda megy ahova akar, csak üljön már le a tetves székre! - szegényt teljesen kiakasztottam, már láttam kidagadni az erét a halántékán. Sajnálom Igazgatónő, de az ígéretemet nem biztos hogy teljesíteni tudom. Gondoltam győzedelmes mosollyal a képemen, és megindultam leghátra egy üres hely felé.
Immár a helyemen nézegettem a körülöttem lévő emberkéket. Iko tényleg nem hazudott amikor azt mondta elég sokszínű az osztályunk. Mellettem nem ült senki, szerencsére. A padom az ablak mellett volt, és én belül ültem. Előttem két barna hajú lány ült, akik csendesen kockultak a padjuk alatt. Ő előttük volt az előbb említett lány, aki Iko padtársa volt. Fekete haja volt, viszont a szemszínére nem emlékszem, mert aludt. A zöldike testvérem folyamatosan jegyzetelt, ahogy az előtte lévő két fiú is. Egyből levágtam hogy a tesókám nem tartozik a menők közé. Amit észrevettem, hogy mindhárom padsor első két padja az éltanulóké. A középső padsor harmadik sorában ül egy szőke hajú plázacica, meg - gondolom - az egyik csatlósa, aki őszinte csodálattal figyeli "vezetőjét". Mögöttük ül még két fiú, egy szőke, és egy világosbarna. Mind ketten a túlsminkelt lánynak udvaroltak. Az utolsó padban megint két fiú ült. Tisztán látszott rajtuk, hogy teljesen leszarják amit a tanár magyarázott. Ahogy az egyik észrevette hogy nézem mosolyogva rám kacsintott. Fehér haja volt , és kék szeme. Felvontam egyik szemöldököm, és unottan néztem rá. A pillantásomtól zavartan visszafordul, és folytatta a semmit. Azt hitted hogy elolvadok, mi?

"Őszintén, reménykedtem benne"

Hallottam a fejemben egy hangot, mire kikerekedett szemekkel felé kaptam a fejem. Oldalról nézet, és huncut mosollyal az arcán várta a reakciómat. Gyorsan rendeztem arcvonásaim, és ismét előre fordultam, hogy ne legyek feltűnő.

"Vámpír vagy?" kérdeztem gondolatban, mire felhorkantott. A Tanár úr csak egy szúrós pillantást vetett felé, majd magyarázott tovább.

"Ahogy itt minden második "ember". Csodálkozom, hogy a nagy Crossvel család egyetlen örököse nem tudja" "mondta gúnyosan.

"Nem én vagyok az egyetlen örökös, ha nem tudnád! Különben is, honnan ismered a Crossvel családot?"

 " Minden vámpír ismeri a történetet, ugyanis benne van a vámpír történelemben. Igazad van, hogy az egyetlen örökös nem te vagy. De te vagy a vér szerinti örökös. Na meg persze, ahogy elnézem személyiségileg is alkalmasabb vagy mint Ikoya. Még a suliban sincs tekintélye, te viszont már az első órában kivívtad a figyelmet."

Épp üzentem volna neki egy olyan káromkodással teli mondatot, amitől tuti kisült volna az agya, de kicsöngettek.
- Mellesleg, Leo vagyok. - Jött a padom mellé, és a kezét nyújtotta. Felálltam a válaszadás előtt, és rájöttem, hogy nem sokkal magasabb nálam. Talán fél fejjel. Keményen fúrtam dühös tekintetem az ő gúnyosan csillogó jéghideg szemeibe.
- Gondolom nekem nem kell bemutatkoznom. - mondtam színtelen hangon, mire mindenki felénk nézett. A tanár megérezve a feszültséget gyorsan lelépett. Őszintén büszke voltam magamra, hogy a bennem fortyogó düh ellenére nem pofoztam fel, és a hangom is nyugodt maradt. - De ha megkérhetlek, legközelebb ne pofátlankodj bele mások gondolatába.
A válaszomat hallva undorító mosolyra húzta száját, mire nekem elegem lett de mielőtt még olyat tettem volna amit megbánok, megfordultam és Iko felé vettem az irányt. Mellé érve megvártam amíg feláll, majd a karjánál húzva vonszoltam az ajtó felé, hallottam ahogy Leo utánam szólt.

- Csak nem menekülsz cica? - kérdezte lekicsinylő hangnemben, mire feldúlva megálltam. 
- Hidd el, előbb fogsz te menekülni tőlem, mint én tőled. - Mondtam kihívó mosollyal a képemen, miközben mindkét kezemmel bemutattam neki.

 - Mellesleg nem vagyok a Cicád,Hópihe. - gúnyosan köptem felé a szavaimat, mire éreztem hogy az osztályban megfagy a levegő. Leo ugyanolyan ábrázattal elindult felénk, de ahogy a második lépésnél tartott egy rántást éreztem a karomnál. Tudtam, hogy Iko az, így a büszkeségemet eldobva Ikoya érdekében menekülni kezdtünk. Mivel a földszinten voltunk, felszaladtunk a legfelsőre, ami a negyedik volt.
- Emina....te.......nem vagy......normális. - mondta lihegve, és a térdeire támaszkodva.
- Tudom. Akkor körbevezetsz?
- Jah..Menjünk. 

8.fejezet A Barátom

- Mert barátja van! - mondta az ismeretlen, aki felrántott magához, és szorosan át karolta a derekam. Nos igen. Ő az én barátom.

- Ki vagy te?! - kérdezte Toushiro villámló tekintettel, miközben feltápászkodott és elindult felénk.

- Akira Shadow. ( Akira Sadov) - mondta Akira, miközben elengedett. - Emina barátja.

- Nekem meg a menyasszonyom. - mondta Shiro, végig Akira szemébe nézve. Így, hogy egymással szemben állnak látom csak, hogy Toushiro legalább - ha nem többel - fél
fejjel magasabb mint Akira.

- Igaz ez? - villantotta rám kék szemeit Akira, amik most dühösen csillogtak.

- Nos igen. - Sóhajtottam - Tudod anno, még a születésem előtt úgy alakult a dolog, hogy én az ő felesége leszek. - mondtam őszintén.

- Én ezt nem hagyom! - jelentette ki határozottan, mire nagyot dobbant a szívem.

- Hah! Mintha megtudnád akadályozni, Törpe! - Nevetett gúnyosan, miközben kihúzta magát.

- Vigyázz kivel kezdesz, Vérszívó! - feleselt azonnal Akira. Én még mindig mellettük álltam és onnan néztem őket.

- Fenyegetsz, Korcs!? - A két fiút egyre fenyegetőbb aura vette körül. Akira harci pózt vett fel, Toushiro is felvette ugyanezt, de valamivel ijesztőbben nézett ki. Szinte láttam a villámokat a szemeikben. 

- Verekedni akarsz?!  -  Ha ezek most elkezdenek itt verekedni, akkor valaki vesztesen kerülne ki, és van egy olyan érzésem, hogy az nem Toushiro lenne.

- Hagyjátok abba! - Kiáltottam rájuk, miközben közéjük álltam. - Értem én, hogy nem bírjátok egymást, de nem hiszem hogy ezt így kellene meg oldani. -Néztem felváltva hol az egyikre, hol a másikra. Megkönnyebbülten vettem észre hogy valamivel nyugodtabbak.

- Na akkor hogy is van ez? - kérdezte a kék hajú.

- Gyere, elmesélem. - mondtam, és a kijárat felé kezdtem húzni.

- Hova mentek? - kérdezte összeszűkült szemekkel Toushiro.

- Csak nem gondoltad, hogy itt fogunk beszélni? - kérdeztem, és láttam rajta, hogy nem érti.
"Szerinted, ha itt beszélnénk hányszor vesznétek össze?" Erre gondolva néztem a szemébe. Tudtam hogy a fejemben kutakodik, tehát biztos vagyok benne, hogy elért hozzá az "üzenetem".

- Nem is vesznénk össze. - mondta, és durcásan elfordította a fejét, mire csak a szemeimet forgattam - De honnan tudjam, hogy nem szöksz haza?

- Hidd el, haza nem fogok menni. - mondtam szomorkásan a szemébe nézve, mire szemmel láthatóan meglepődött.
Fél órával később már egy kávézóban ücsörögtünk. Előttem egy bögre forró csoki, Akira előtt pedig egy csésze kávé. Nem tudom hogy tudja meg inni azt a keserű löttyöt. Én személy szerint nem szeretem a keserű dolgokat.

- Akkor elmeséled?
Nagy levegőt vettem, és elregéltem hogy kiderült van egy ikertestvérem, ahogy azt is hogyan botlottam bele Toushiroval. A csókot ügyesen kikerülve, az ájulástól, a mai napi nosztalgiázásig mindent. A végére éreztem, hogy teljesen kiszáradt a szám.

- Hűha. Tartalmas öt napod volt, az biztos. - a kijelentésére kelletlenül elmosolyodtam. - De ha még egyszer megpróbál megcsókolni, át csapok vámpír vadásznak. - mondta viccesedve, mire nevetnem kellett.

- Tényleg és te hogy kerülsz ide? - kérdeztem, és nekem hirtelen eszembe jutott, hogy még mindig nem tudom hogy hol vagyunk.

- Tudtam hogy mikor indul a géped, ezért elmentem hozzátok elbúcsúzni. Viszont hiába csöngettem nem jött ki senki. - mondta miközben kortyolt a csészéjéből, majd folytatta. - Téged ismerve tudtam, hogy biztos nem fogsz végig otthon maradni, ezért arra mentem, amerre futni szoktál.

- Túl jól ismersz. -mondtam mosolyogva, mire egy kacsintást kaptam válaszul. - De gondolom van még valami.
- Azért te is ismersz. Amikor befordúltam a sarkon azt láttam, hogy beszállsz egy fekete autóba. Utánad akartam menni, de mivel gyalog voltam, pont jókor futottam bele egy ismerősbe. Utána gondolom már te is kitalálod mi történt.

- Igen kitalálom. Mellesleg hány óra? - kérdeztem látva azt, hogy kezd sötétedni. - Hol fogsz aludni?

-  20:23 van. Te is tudod, hogy apámnak minden városban van egy hotelje.- mondta a telefon képernyőjét bámulva.

- Igaz.
- Lassan mennem kéne. - álltam fel a helyemről. Rendeztük a számlát, majd kéz a kézben vissza mentünk. A kastély hatalmas vaskapuja előtt megállva szembe fordultam Akirával és megöleltem, ő pedig viszonzásul meg csókolt. Szerencsémre már sötét volt, így nem láthatta a pirulásomat.

- Jó éjt. - suttogta, majd elment. Néztem még egy ideig abba az irányba ahol távozott, majd bementem a kastélyba. A bejárattal szemben van egy lépcső, jobb oldalt egy hosszú folyosó, és milyen meglepő (?!) balról is egy nagyon hosszú folyosó van. Nagyon érdekelt, vajon mi lehet a folyosók végén, de túl fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy eltévedjek. Mert szinte biztos voltam abban, hogy eltévednék.
Akkor nem maradt más, mint a lépcső. A szobám, ha jól emlékszem harmadikon van, szóval lépcsőzhetek egy darabig. Már a negyedik lépcsőt másztam meg, amikor nekimentem valakinek. A lendülettől hanyatt vágódtam volna, ha az a bizonyos valaki el nem kap a derekamnál fogva, és húz állásba. Felnéztem, hogy vajon ki lehetett  az.
Magas, izmos alkat, élénk zöld szemek. Igen, valahogy sejtettem hogy Toushiro lesz az.

- Valahogy olyan deja vú érzésem van. - mondtam először én, mire csak lustán elmosolyodott.

- Nem is tudom miért. - mondta szarkasztikus éllel a hangjában.

- Én sem tudom miért. - mondtam mosolyogva a szemébe nézve.

- Nem tudom tudsz-e róla,  de holnaptól suliba fogsz járni.

- Milyen suli?! - nekem miért csak most szólnak erről?!

- Ez egy olyan iskola, ahova azok iratkoznak, akik zenével szeretnének foglalkozni.

- Zenével? - csillant fel a szemem. Nem tudom említettem-e már, de nekem a zene olyan akár a levegő. Szükségem van rá.

- Aha, én is oda járok. Viszont van egy úgymond hagyománya ennek a sulinak.

- Milyen hagyomány? -  kérdeztem furcsállva.

- Ez olyan, hogy egy hétig jársz suliba, és csak utána felvételizel. Ha felvesznek beiratkozol.

- Hm....érdekes. De miért kell előtte egy hétig suliba járnunk?És hogy zajlik a felvételi? Teszteket kell kitöltögetnünk a zene megalakulásáról, vagy mi? - kérdeztem teljesen felvillanyozódva, és ezt Toushiro is észrevette. Mosolyogva indult lefelé a lépcsőn. -Hé! Hova mész?

- Gyere, vacsorázás közben beszélünk. - mondta nevetve - Hisz éhes vagy nem?

- Nem vagyok éhes! - mondtam, és abban a pillanatban hatalmasat kordult a hasam. - Na jó, talán egy kicsit.
Mondtam, és elindultunk az ebédlő felé.

- A vámpírok nem csak emberi vérrel táplálkoznak? - kérdeztem, miközben egy folyosón mentünk végig.

- Nem. Igaz, hogy bizonyos időközönként azt is kell innunk, de ha emberi kaját is eszünk, akkor tovább bírjuk vér nélkül.

- Értem. - mondtam, miközben oda értünk. Leültünk egymással szemben, és nemsokára tálaltak is. Sushi volt, így evőpálcát tettek elénk.

- Figyelj, ha nem tudsz nem kell evő pálcával... - kezdte Toushiro de nem hagytam hogy befejezze.

- Itadakimasu. - kívántam jó étvágyat japánul, majd enni kezdtem. - Mi az?

- Te, honnan tudsz Japánul? - kérdezte, miközben kezébe vette a pálcákat, és Ő is enni kezdett.

- Tudod,  mielőtt elraboltattatok, éppen Japánba készültem. - mondtam egyszerűen, mire bólintott egyet. - de most beszéljünk erről az iskoláról.
- Ja igen. A felvételi úgy történik, hogy be kell menned egy terembe. A terem falán hatalmas tükrök lesznek, mint a tánctermekben. Lesz bent három tanár, az Igazgató, az Igazgató helyettes, és az Osztályfőnök. Te kapsz egy dalt, amit el kell énekelned, és táncolnod kell rá. Az egy hét, a gyakorlásnak van, viszont elég rafináltak, ugyanis a dalt ott, a helyszínen fogod megkapni. Lehet, hogy ismerni fogod de nagy valószínűséggel olyat kapsz, amit soha nem hallottál még. Arra, hogy memorizáld a szöveget, fél órát kapsz. Ezt az egészet kamerázni fogják, és ha bejutsz, az egész suli előtt levetítik. Az olyan tanórákon, mint például az ének, tánc, a héten nem vehetsz részt. Ez azért van, hogy meglepd a tanárokat.

- Wow. De hogy fogok suliba menni úgy, hogy nincs meg a cuccom. Mármint az az öreg azt mondta, hogy utánam küldik a dolgaimat.

- Mostanra már a szobád szekrényében kell hogy legyenek. - Pillantott a faliórára.

- És a motorom? - kérdeztem, mert tényleg ez érdekelt a legjobban. A többi annyira nem foglalkoztatott, mert azt reggel is megtudom venni egy plázában, de a motoromat nem.

- Motor? - kérdezte, és most az ő szemében láttam némi csillogást. - Van motorod?

- Miért ne lenne? - kérdeztem vissza.

- Egyre szimpatikusabb vagy nekem, Emina. - mondta kacér mosollyal az arcán. Egyszer csak Ikoya rontott be az étkező ajtaján kipirosodva, ami arra utal, hogy futott.

- Emina kisasszony! - mondta lihegve.

- Mondtam  hogy hagyd el a "kisasszonyt". - mondtam sóhajtva.
- Mit akarsz Ikoya? - kérdezte Toushiro rideg hangon, mire rá néztem. Az arcvonásai megszilárdultak, és dühösen nézet a zöld hajúra.
- Most szóltak, hogy Emina kisasszony motorját hozták meg. - mondta alázatosan, mire felpattantam a helyemről izgalmamban.
- Hol van? - kérdeztem
- A bejáratnál par... - mondta, de a mondat végét már nem hallottam, ugyanis azonnal futni kezdtem. A bejáratig meg sem álltam. Kinyitottam a hatalmas kétszárnyú faajtót, ami mögött tényleg ott parkolt a drágalátos motorom. Örömömben ráugrottam, és megöleltem imádatom tárgyát.

Füttyszó zavarta meg a meghatott találkozásunkat. Hátranéztem, és Toushiro nézte elismerően a drágaságomat.
- Tudsz te róla, hogy egy megható pillanatot tettél tönkre? - kérdeztem villámló tekintettel.
- Bocs nem volt szándékos. - mondta egy csepp megbánás nélkül - Vigyük be a garázsba.
- Oké, vigyük! - mondtam, és elindultam jobbra, a motoromat tolva.
- Emina!
- Mi van?! - kérdeztem idegesen.
- A garázs a másik irányban van. - mutatott a helyes út felé.
- Tudtam én, csak tesztelni akartalak, hogy figyelsz-e.
- Aha, persze. - mondta mosolyogva, és közbe mellém ért.  Éreztem hogy engem néz, de én kitartóan csak előre figyeltem. Egyszer csak nevetni kezdett. Mi lehet olyan vicces?
- Min nevetsz?
- Rajtad. - jött az egyszerű válasz, mire felhúztam az egyik szemöldököm. - Annyira aranyos vagy amikor durcizol. - mondta, és átkarolva a vállam, puszit nyomott a fejem tetejére, mire a motort átugorva a másik oldalon mentem tovább. Végre odaértünk, és én letettem a motoromat, és visszafelé kezdtünk indulni. Amint Toushiro mellém ért, futva tettem meg a bejáratig az utat. Sőt, hogy biztos legyek, a szobámig futottam, ahol kulcsra zártam az ajtóm.
Rá néztem az órámra, ami  23:56 mutatott. Ideje lenne aludni menni, de előtte lefürödtem. Még jó, hogy van saját fürdőszobám. Egy fekete hálóinget vettem fel, ami a térdemig ért, majd bevetettem a magam az ágyamba, és azonnal el nyomott az álom.