1.fejezet Hova megyünk?

Sötét van. Egy alagútban vagyok, és valami üldöz. Futni kezdek, és közben azon agyalok, hogy mi lehet az.Furcsa morgás szerű hangot hallok  ezért hátra nézek. Amit látok attól földbe gyökerezik a lábam.Csupán egy sárga szempár, tele gyűlölettel. Futni akarok de már nem tudok  mert a lábaim nem engedelmeskednek.A fenevad meg csak közelít,és vicsorít. Akkor most így fogok meghalni?Sose tartottam magam  egy szerencsés embernek, na de ennyire?Egyre sötétülni kezd minden. A rejtélyes vad egyre közelebb van, és szinte arcunk összeér.Valamit mond de  nem értem mit, aztán egyszer csak..........
 


A levegőt kapkodva ülök fel az izzadt ágyban. Már megint ugyan az az álom. Gondolom, és meg könnyebbülve fújom ki a levegőt, majd vissza egészen addig amíg meg nyugszom. Így már valamivel nyugodtabban mászok ki a jó meleg ágyból ki, a hűvös szobába. Kezeimet dörzsölve megyek az ablakhoz. Még csak október vége van és már is milyen hűvös van. Körbe pillantottam az immár dobozokkal teli szobámban. A falak halvány zöldek. Anyukám szerint a zöld egy szép szín. Nem mintha én nem szeretném, de így , hogy folyton körbe vesz olyan mintha egy, műtétre váró beteg lennék. A padló halvány szürke, és remek összhangban van a fallal. Pontosabban a színével. A bútorok le vannak takarva, és köztük itt-ott dobozok, bőröndök stb. Ahogy körbe pillantok a szobában, meglátom az ágyon heverő telefonomat. Lehajolok, hogy megnézzem az időt de az váratlanul meg szólal. Vagyis nem sokkal múlott hat. Állapítom meg az ébresztőt hallva.
A gépem 8:00-kor indul, tehát van időm egy fél órát futni. Miután ez tudatosul bennem, széles mosolyra húzódik a szám és amilyen gyorsan csak tudok be vonulok a fürdőbe, a szekrényből ki kapott ruhákkal a kezemben. Nem tudom mi értelme van annak, hogy a fürdőbe öltözzek, amikor a szobám ajtaján van zár. Még ezen gondolkozom, észre sem veszem, hogy felöltöztem, csak rutinosan kötöm fel a hajam, majd viszem vissza a fésűt, veszem fel a fülesemet a rég meg szokott helyéről. Le megyek, írok egy kis cetlit hol vagyok, és már megyek is. A cipőmet felhúzva, már az ajtóban állok és onnan nézve vissza gondolok arra, hogy nem sokára elmegyek innen és egy évben csak 4-szer jövök majd. Nem mintha nagyon fogna hiányozni ez a hely. Anyámék egy hete bejelentették, hogy költözünk, pontosabban csak én. Azt tervezték repülő jegyet adnak Japánba, szülinapom alkalmából. Jó duma. Egyik nap jött egy levél, hogy ösztöndíjat nyertem, mert átlagon felüli teljesítményem van, stb. Úgy hogy mindenképp költöznöm kellett volna, de mivel nemsokára itt a szülinapom, és a szüleim egyáltalán nem ismernek ezért pont kapóra jött. Mondjuk nem értem miért volt kézzel írott, de mindegy. Biztos ez egy olyan suli ahol adnak a legapróbb részletekre is.
Miközben gondolkodtam észre se vettem, hogy neki mentem valakinek, és én a földön kötöttem ki. Felnéztem, hogy ki volt az a marha aki belém jött. Először egy fekete lakkozott cipő, aztán egy szintén fekete térdig érő bőr kabát, egy fej, és rajta egy kalap került a látókörömbe. A kezét nyújtotta, gondolom azért, hogy fel segítsen ezért el is fogadtam. Felállva leporoltam magam, és felnéztem az idegenre. Már őszülő haját el rejtette  a kalap, ezért nem vagyok biztos benne, hogy mindenhol az. Szeme élénkzöld mintha világítana. Szeme szélén már látszanak az öregedés jelei. Az arca viszont érzelemmentes maradt.
- Elnézést, hogy önnek mentem. - szólaltam meg először én, megtörve ezzel a kínos csendet.
- Ugyan semmi baj. - olyan monoton hangon beszélt, mintha egész este ezt gyakorolta volna. - Elnézést kisasszony de meg kérdezhetem a nevét?
szívesen rá vágtam volna egy "Nem"- et, de annak mi értelme lenne? Semmi.
- Emina  Crossvel. És az ö-... mondtam volna de félbe szakított.
- Az most nem lényeges. Kérem, most jöjjön velem. - hogy mi? Na nem azt már nem. - Ne aggódjon kedves, engem attól az intézménytől küldtek, hogy hozzam el önt.
- Miért nem mehetnék repülővel? - kérdeztem rögtön, de úgy látszik kérdésem nem lepte meg.
- Az túlságosan is kockázatos. Előfordulhat ugyanis, hogy rossz gépre száll. - magyarázta rögtön.
- Jó. De  a szüleim már tudnak róla? Mármint, hogy nem repülővel kell mennem?
- Természetesen. Őket már tájékoztattuk róla.
Rossz érzéseim vannak ezzel az emberrel kapcsolatban. Lehet addig kellene még el futnom amíg van rá lehetőség. Agyamban már le is játszódott ez a jelenet, és már rég otthon vagyok, hogy pár óra múlva elutazhassak. Hmm...milyen ironikus.
- Bizonyítsa. - Ezzel sem leptem meg. Hát ez nem igaz. Ennek az embernek fából van az arca.
- Rendben. - mondta, majd kis kutakodás után előhúzott a kabát zsebéből egy levelet, és meg mutatta. Alaposabb vizsgálatokon esett át az a szerencsétlen papír.
- Elég igazinak tűnik. - tanakodtam az állama fogva.
- Mert az is. - vágta rá zsigerből. - Úgy hogy kérem szálljon be az autóba. Ne aggódjon a csomagjait el fogjuk küldeni.
- Rendben. De a motoromat el ne felejtsék. Bent van a garázsba. - mondtam szigorúan. Igen van egy motorom egy piros szeria v4 - es. Imádom azt a motort, viszont egy ideje nem használhattam, mivel volt egy kisebb balesetem. Össze kellett varrni az egész jobb karomat. Nem volt valami kellemes, de szerencsére már csak egy alig észrevehető vonal mutatja hogy ott volt valami.
- Motor? - kérdezte, mire határozottan bólintottam. - Rendben meg oldom. De most, mehetünk?
- Persze. Semmi akadálya. - győztesen csillogtak szemeim. Nem érdekel hová megyek, de a motor jön velem. Az életemnél is jobban szeretem, olyan mint egy kabala  számomra.