Egy átlagosnak hitt élet!

Boldog Karácsonyt minden olvasómnak :D Köszönöm, hogy ilyen türelemmel várjátok a részeket, így most pár részletet is megosztok veletek a 18.fejezetből ;)

"CSAK EGYEDÜL AKAROK LENNI, OLYAN NEHÉZ EZT MEGÉRTENI?!

Tompán visszhangzott a hangom a suli tágas folyosóján. Ne. Megint. Mindig ez történik, ha nem kontrollálom magam. Lendületesen fordultam immár teljes testtel az idegen felé. Megbántam. Ő nem tehet semmiről, ő csak egy idegen, aki leszólított. Én meg leüvöltöttem. Egészen magányos érzés bontakozott ki bennem. Nem szeretem. Olyat teszek és mondok amiket nem is igazán gondolok komolyan. Ezt nagyon nem szeretem. Szégyenpír terjedt szét az arcomon, tekintetem lejjebb evickélt a padlóra.

- Sajnálom. - hangom alig volt több egy hangosabb suttogásnál. Ekkor döbbentem rá saját magamra. Mégis...Mit művelek? Bocsánatot kérni egy idegentől? Ez egyáltalán nem vall rám. Az előttem álló mintha csak kitalálta volna a gondolataimat, megszólalt."

"Hezitált. Ott állt előttem, ki mondta a szavakat, láttam ahogy mozog a szája, a mondanivalójának jelentését az agyam egyszerűen képtelen volt befogadni. Eltűnt. Emina. Emina eltűnt. Igazából nem is emlékszem már, hogy ki mondta ezt nekem. Chizuru, talán?

„Ki volt az a kibaszott bátor, aki elrabolta?”

Ez volt az első gondolat, ami átfutott az agyamon. Az eszembe se jutott, hogy magától ment volna el. Lehetetlennek tartottam, de most jobban átgondolva nem lett volna akkora hülyeség. Végtére is mi oka lett volna maradni? Semmi nem köti ide. Csodálkozom, hogy még nem próbálkozott a szökéssel. A helyében én már fejvesztve rohantam volna el, mikor megtudtam, hogy kényszer házasságban kell majd élnem."

 

"- Nem tudom. - felelte, nekem pedig erősen gondolkodnom kellett, hogy mire is válaszolta ezt. - Nem tudom megmondani, hogy miért maradtam. DE talán ha több időt hagysz az átgondolására, talán rájövök. - a mondat végén elmosolyodott, amitől a szívem forrón dobbant. Ismét éreztem azt a sürgető érzést, ami mindig előjön ha a közelemben van."