2017. május 20., szombat

18,5.fejezet Az elfelejtett háborúnk (part 2)




Chizuru

-Ikoya~ - szóltam utána, elnyújtva a nevét. Már elég messze elbóklászott a suliban, folyosóról folyosóra. A közben felcsendült dallamok ismerős hangot követtek, amik jól kivehető hangfoszlányokként értek el hozzánk.
Van egy titkom,
Mindenkinek elmondom.
Nem akarom magamban tartani,
A butát akarom játszani
Tettem egy ígéretet,
Azt hiszem kész vagyok megszegni

Nagy nehezen sikerült Leot leráznom, aki minduntalan meg akart állítani. De ezt nem hagyhatom szó nélkül. Az előttem lépkedő hamis vörös megállt, majd hangosan sóhajtott. Mintha csak tudta volna, hogy nem menekülhet. Hanyag mozdulatokkal fordult meg, bele-bele túrva a hajába.
- Mit akarsz? - dünnyögte felém, rekedtes hanggal. Megköszörülte a torkát, majd összehúzott szemekkel nézett az enyéimbe.
Szélesen rámosolyogtam, és közelebb léptem hozzá. Látszott a meglepettség végig suhanni az arcvonásain. Nem erre számított.
- Nem gondolod, hogy csúnya dolog elárulni az embereket? - oldalra billentettem a fejem, és visszavettem abból az undorítóan széles mosolyomból. Magamat is megleptem, hogy milyen horrorisztikus hangszintet sikerült megütnöm. Ikoya kettőt pislogott, majd csodálkozásában – vagy inkább ijedtében – eltátotta a száját. A lila szemei véreresek voltak, és furcsán megvillantak ahogy körbe nézett a kihalt, árnyékos folyosón. Csupán pár lámpa égett, gyéren megvilágítva a máskor barátságos részt. Most minden egyes plakáton szereplő arc, ijesztő némasággal meredt ránk.
- Vicces ezt pont a te szádból hallanom. - kezei ökölbe szorultak értetlenkedő pillantásaim láttán.
- Miért is?

Ez csak egy kérdés,
Itt nincs rossz vagy jó
De a szándékaid egész este
Nem hagynak elaludni.

- Nem is tudom ki volt az, aki átpártolt hozzá. - emelte meg a hangját, és összeszűkült szemeiben a harag lángjai égtek. - Az előtt még az én barátom voltál, amióta pedig megjelent szinte szóba sem álltál velem.
- Csodálkozol? - Morrantam rá, mire hátra hőkölt. - Barátok voltunk, szerettem is a társaságodban lenni. Ahogy Emina megjelent, te furán kezdtél el viselkedni. Akkor pedig még nem is járt a suliba! Bunkó lettél, és hol ilyen voltál, hol olyan.
- Ez nem igaz! - ajkai megremegtek, és dacosan nézett rám. Tudtam, hogy belül visszapörgeti az eseményeket, és hamarosan rájön, hogy igazam van. Túlságosan kiismertem az alatt a két és fél év alatt amióta egy gimibe járunk. -Nem lehet igaz.
- Pedig az! Miután bemutattál neki összehaverkodtunk és kész. - fújtattam, és idegesen beletúrtam a hajamba. Nem így terveztem ezt. Azt hittem, hogy csak idejövök, megmondom neki a magamét és ennyi. Erre meg teljesen más irányzatot vett a beszélgetésünk. - Viszont túl messzire mentél a mostani tetteddel Ikoya. Elrabolni egy embert, méghozzá a saját testvéredet?!
- Igen, megtettem! De tudod mit?! Megérdemelte! - Azt hittem rosszul hallok. Hitetlenkedve néztem az előttem álló lányra, aki remegett idegességében.
- Ezt te sem gondolhattad komolyan. - a hangom annyira halk volt, de egyszerűen nem tudtam hangosabban beszélni. - Ikoya, komolyan úgy gondolod, hogy az ő hibája? - Bólintott, nekem pedig elég volt ennyi. Elszakadt az a bizonyos cérna. Elé léptem, a fellépő ruhájánál fogva egy szintre emeltem, hogy még jobban a szemeibe tudjam fúrni a tekintetem. Hangosan nyelt egyet, mikor belenézett a szinte szikrákat szóró íriszeimbe.
- E-engedj el. Hallod?! - kérlelt, nem is. Sokkal inkább parancsolni próbált nekem. De elvesztette az emberségét, legalábbis az én szemembe.
- Miért, Ikoya?! Gondold át, jól alaposan, amit most mondani fogok neked. - szűrtem a fogaim között. Ellenségesen nézett rám, és az sem érdekelt, hogy innentől kezdve bármikor átváltozhat. Pedig az tényleg veszélyes lenne. A vámpír formájában irányíthatatlan. Még nem láttam, de már hallottam róla. - Te születtél előbb, és ő a fiatalabb. Ugyan annyi idős mint te, nulla beleszólása volt abban, hogy ki örökölje a trónt. Neki kell hozzá mennie az ellenséges család utódjához, pedig te voltál az aki előbb beleszeretett. Azt hiszed elfelejtettem? Azt, hogy szerelmes vagy Toushiroba?
- Hagyd abba! Nem tudsz te semmit! Azt sem tudod miről beszélsz! - kiáltotta rám, a hangja betöltötte az üresen kongó folyosót. Most vettem csak észre, hogy az előbbi dallam még nem változott meg. Hm...Sekai ilyen sokáig énekelne?
- Pontosan tudom, hogy mit mondok. Ez volt az igazi okod, igaz? Az, ahogy bántak veled már csak hab a tortán. Mert biztos vagyok benne, hogy tudtál volna változtatni rajta. - Elengedtem, és elléptem tőle. A térdei megremegtek, ahogy a földre hullott az első könnycsepp.
- Nem ismerek rád, Ikoya. Azelőtt nem voltál ilyen. Ha ezt folytatod, az emberek végleg elhagynak és nem lesz majd aki támaszt nyújtson neked. - hátat fordítottam neki, és indulni készültem amikor utolért a hangja.
- Tudod Chizuru. - megrezzentem. Az előbbiekhez képest a hangja határozottan, és kimérten csengett. Nyoma sem volt az előbb ejtett könnyeknek, vagy félelemnek. - Te is mellettem voltál. Aztán eltűntél, és nála kötöttél ki. Pont min azok – hallottam a cipőjének lassú koppanásait – akik akkor is körül vettek. Azt mondtad, megváltoztam amint ő megjelent.

A tűzzel játszol,
És szükséged van egy kiútra.

Bólintottam, és eszembe sem jutott megfordulni. Kezdtem sejteni, hogy honnan jött ez a hirtelen határozottság. A lépéseinek hangjai elhaltak, az aulából átszűrődő dallamokkal együtt.
- Rosszul látod a dolgokat. Az én okom – fölnevetett, amitől végig futott rajtam a hideg bizsergés. Úgy látszik, igazam volt. A hangjában bujkáló vérszomj, ami egész eddig a lelkét nyomta... - A bosszú.
Suttogta halkan, hangja közvetlenül a fülem mellett szólt. Kiszabadult.

Toushiro

Ma tökéletesen kell szerepelnem. A maximumot nyújtani, és megmutatni mindenkinek, hogy a családom büszke lehet rám. Mert az élet nem áll másból, csak a hatalomvágyból. Nekünk, az utódoknak és örökösöknek nem szabad kilengnünk. Főleg a mai világban. Jó pár év eltelt, a történelem törvényei elkoptak, és teljesen eltűntek. Aztán itt vagyunk mi, a nagy befolyással bíró ősi családok akikről sok ember már meg is feledkezett. Nekünk kell tenni azért, hogy az emberek mindig emlékezzenek ránk. Különben mind az felesleges lett volna, amit az őseink tettek. A legmeghatározóbb háború a vámpírok és a vadászok közti történelemben, nem válhat semmissé!
Erre emlékeztettem magam akkor is, mikor egy hajszál választott el attól hogy neki ne rontsak Ikoyának. A szememmel folyamatosan követtem minden egyes mozdulatát. Aztán végleg elpattantak az idegeim, mikor a testvére vigasztalta. Pontosabban, az igazgatónk. De itt gondolkodóba estem, ismét. Annak a férfinak a felbukkanása sem lehet véletlen. Az ikrek közti dolgok azután fajultak el, miután őt tették meg az igazgatónknak. Meg egyáltalán mit keres itt?
-A következő fellépőnk, Ach Toushiro.
Jól van, itt az idő. Egy lágy érintést éreztem a kezemen, amibe az egész lényem beleremegett. A gyomrom és az egész belsőm felforrósodott. Emina az. Lepillantottam rá,bele a nagy csillogó szemeibe. Ajkának vonala felfelé görbült, és biztatóan nézett rám. Forrón dobbant a szívem, és mielőtt a színpad felé léphettem volna, szorosan a karjaim közé zártam. Meglepett nyögés hagyta el ajkait, de hamar vissza ölelt.





- Emina...Ne menj sehova. - suttogtam a fölébe, és egy apró puszit nyomtam az arcára. Jól észrevehetően megdermedt, de mielőtt bármit is kérdezhetett volna, sietős léptekkel törtem utat magamnak a színpad felé. Igazából már nem nagyon érdekelt a külvilág, sem az , hogy éppen kinek megyek neki. Az előbbi jelenet ismétlődött a fejemben. Az újaimat az ajkaimhoz érintettem amik bőrének puhaságát érintették. Felszabadult mosoly bontakozott ki az arcomon, és nagy lendületet véve fölugrottam az emelvényre. Az első sorban álló nőnemű egyedek hangosan felsóhajtottak és ujjongtak, de ez most nem érdekelt. Igazából már egy ideje hidegen hagynak az ilyen könnyelmű lotyók.
- Csakhogy méltóztatott ideérni. - pufogta a tanár, ahogy hanyag mozdulattal átvettem a mikrofont. Persze nem hagyhattam szó nélkül.
- Ha akarja még leugorhatok a sarki kisboltba is. - villantottam felé egy önelégült vigyort, de a tekintetem már a néző közönség felé vándorolt. Őszintén boldog voltam, és egyre biztosabbá vált számomra, hogy ez egy bizonyos személynek köszönhető. A dallamok felcsendültek és teljesen figyelmen kívül hagyott az is, hogy Sekai a színpad széléről mutogat és beszél nekem.
Hahaha, ez rólad szól,

Óvakodj, óvakodj, kételkedj
a mosolyukban, az arany mosolyukban,
Olyan természetesen csalnak,
de egy farkas egy bárány ruhájában több, mint egy figyelmeztetés,
Blah-blah, fekete bárány. van lelked?
Nem uram, egyébként, mik azok az erkölcsök?

Jack, legyél fürge, Jack, legyél gyors,
Jill egy kis szajha és az alibije a mocskos trükkjei

Szóval el tudnád mondani, hogyan alszol nyugodtan?
Hogyan gondolsz csak magadra?
Mutasd meg, hogyan indokolsz,
Úgy mondod a hazugságaidat, mintha csak természetes lenne,
Hallgass rám, jegyezd meg a szavaim, egy nap (egy nap)
Fizetni fogsz, fizetni fogsz,
A karma majd lerója rajtad az adósságodat

Tudatosan, tudatosan figyeled az áldozatodat,
Kriminális mentalitással,
Belesüllyeszted a fogad azokba az emberekbe, akiktől függ a sorsod,
Megfertőzöl mindenkit, te magad vagy a probléma,
jobban teszed, ha futsz és elrejtőzöl,
Megérzem egy gyáva vérének szagát

Jack, legyél halálos, Jack, legyél ügyes
Jill cserben fog hagyni, meghalni egy mocskos árokban

Szóval el tudnád mondani, hogyan alszol nyugodtan?
Hogyan gondolsz csak magadra?
Mutasd meg, hogyan indokolsz,
Úgy mondod a hazugságaidat, mintha csak természetes lenne,
Hallgass rám, jegyezd meg a szavaim, egy nap (egy nap)
Fizetni fogsz, fizetni fogsz,
A karma majd lerója rajtad az adósságodat

Talán megváltozol,
elhagyod ezeket a gonosz módokat,
jóvátételeket teszel és tiszta lappal kezdesz mindent,
talán majd észreveszed
az összes rosszat, amit ellenem tettél,
és tiszta lappal, tiszta lappal kezdesz

Kit próbálok meg átverni?
Ne legyünk most túlbuzgóak itt,
Mindig is egy nagy darab sz*r voltál
Ha megölhetnélek, megtenném
de ez mind az ötven államban tiltott,
mondtam már? Égj a pokolban

Szóval el tudnád mondani, hogyan alszol nyugodtan?
Hogyan gondolsz csak magadra?
Mutasd meg, hogyan indokolsz,
Úgy mondod a hazugságaidat, mintha csak természetes lenne,
Hallgass rám, jegyezd meg a szavaim, egy nap (egy nap)
Fizetni fogsz, fizetni fogsz,
A karma majd lerója rajtad az adósságodat

A karma majd lerója rajtad az adósságodat
(Ő egy, ha ő egy, ha ő egy hazug)
A karma majd lerója rajtad az adósságodat


Emina

- Emina. Végre megtaláltalak. - egy nagy és meleg tenyér nehezedett a vállamra, ezzel kiszakítva ki tudja mióta tartó kábulatomból. Az idegen hangja egyáltalán nem volt ismerős, vagy lehet, hogy csak az agyam nem volt még elég befogadó képes. Fáradtan emeltem az emberre a tekintetem.
- Te?! - adtam hangot meglepettségemnek, mire Alexander szemöldöke ráncba szaladt.
- Jobban örülnék, ha az iskolában magáznál, Emina. - hirtelen nem tudtam mit mondhatnék erre. Furcsán hatottak rám a szavai. De ebben a pillanatban túlságosan kicsapongónak éreztem az érzelmeimet és a gondolataimat ahhoz, hogy túlságosan lefoglaljam magam. Végül bólintottam, és várakozóan néztem rá. Mindeközben a háttérben már a dal közepén tarthatott Toushiro, akinek a hangja selymes borzongással hatott a füleimre. Örökké akartam hallani, ahogy énekel. Kellemesen mély, és férfiasan rekedtes hanggal engedte szabadjára a szöveget. A mozdulatai pedig egészen szemkápráztatóak voltak. Ő az egyik, akiből nem nézném ki, hogy ilyen sok gondot fordít egy egyszerű iskolai fellépésre. Mégis, az arcán megjelenő őszinte érzelem, ahogy átérzi a zene és a szöveg valódi üzenetét. A táncmozdulatai egészen művésziek, könnyeden lépked, szabadon mozog a színpadon, nem hibázik mintha minden szándékos lenne. - Figyelsz arra, amit mondok?
Zavartan néztem föl a felnőttre, és be kellett látnom, hogy a színpadon szereplő vámpírka teljesen elvonta a figyelmem. Az elmémbe akaratlanul bekúszott az az ártatlan és szinte könyörgő tekintete, és a puha ajkai amint a bőröm érintették. Szív dobogtató érzés volt.
- Nem, sajnálom. Megismételné?
- Azt mondtam, hogy nem fogsz szerepelni. Legalábbis a mai napon nem. - nagyokat pislogtam, összevontam szemöldökeim, majd bosszúsan rákérdeztem.
- Mégis miért nem?
- Nem tartom jó ötletnek, hogy legyengülve és teljesen felkészületlenül lépj az emberek elé. - hangja nyugodt volt, mégis kihallatszott a szigorú éle. Egyenes háttal állt velem szemben, tiszta lila szemeiből sugárzott a magabiztosság. Nem tűrt ellentmondást. Régi szokásomhoz híven, az egyik szemöldököm a magasba szaladt, és hozzá hasonlóan kiegyenesítettem a gerincem.
- Miből gondolja, hogy nem lennék képes a legjobbat kihozni magamból? - a formalitás kedvéért kimért hangon beszéltem. Az idősebbik arca változatlan, már-már egészen szoborszerű kifejezést öltött magára. Nem tudtam hova tenni ezt az embert. Az eddig róla kialakított képem elpárologni látszott. Mi mást is vártam? Hiába a testvérem, ha nem tudok róla semmit.
- Egy szóval sem említettem, hogy nem lennél rá képes. - tett felém egy lépést, ezzel egyidejűleg hátráltam. A szemei élesen megvillantak mielőtt ismét megszólalt. - De jelen állapotodban lehetetlen. Alig állsz a lábadon, és ha így kilépsz a színpadra elrontod azt a rögtönzött szereplésed.
Mielőtt még megszólalhattam volna, közbe vágott.
- Egy dolgot, jól jegyezz meg, Emina. Bármikor az életben, ha a nyilvánosság előtt kell szerepelned, nem lehetsz felkészületlen. Mindennek pontosan kell történnie. Ha nem így teszel, szégyent fogsz hozni a családunkra.
Megfordult, és elment. Ott maradtam, kikerekedett szemekkel és a mélységes megdöbbenéssel a mellkasomban. De igazat adtam neki. Igazából gondolhattam volna, hogy nem alaptalan a családunk hírneve. Ezt meg kell alapozni és végig fent kell tartani. Talán mélyen legbelül tisztában is voltam ezzel, de soha nem gondoltam arra, hogy komolyabban kellene megközelítenem a dolgokat. Eddig eszembe sem jutott, hogy mennyi mindent tönkre tehettem volna. Réveteg tekintetemet fölvezettem Toushirora. Olyan beleéléssel csinálja. Neki is biztosan meg kell felelnie mindennek. Idegesen megráztam a fejem, mintha ezzel kiűzném a negatív gondolataimat. Pedig csak annyit értem el, hogy páran kétkedve pillantottak felém.
Na jó, Emina! Most már elég volt ebből a tutyi-mutyi viselkedésből. Min vagyok úgy fennakadva? Hiszen nem az első olyan alkalom, mikor elvárásokkal kell szembe néznem. Tekintetem összekapcsolódott egy ismerős mélykék szempárral, melyben ott honolt az örökös vadság. Akira lusta félmosolyra húzta ajkait, ellökte magát a faltól és ruganyos lépésekkel közeledett. Mintha nem zavarná a tömeg, és a néha-néha nekicsapódó testek. Talán még soha nem láttam olyan magabiztosnak, mint ott abban a pillanatban.
- Beszélhetnénk négyszemközt? - lehelete csiklandozta a nyakam érzékeny területét, lágy bizsergés futott végig a tarkómon, ahogy ajkai érintették a fülemet. Shiro produkciója is ebben a pillanatban ért véget. Ismételten fellobbant bennem a neheztelés lángja, és ez arra ösztökélt, hogy nemet mondjak neki.
- Nem lehet. Megígértem Shironak, hogy megvárom. - egyenesen a szemeibe néztem, amikben enyhe hitetlenkedés villant.
- Shiro? Mármint Toushiro? - bólintottam, és hátrább araszoltam. - És mégis mióta teszed azt, amit mondanak neked, Emina?
- Figyelj, Akira. Nem akarok veszekedni veled, PONT ma. - szóltam halk, de biztos hangon. - Biztos vagyok benne, ha beszélgetni kezdenénk, kiabálás lenne a vége.
- Jó. De csak annyit árulj már el nekem, hogy mi az, ami miatt ennyire megharagítottalak? - a hanga bosszús volt, kék szemei egészen elsötétültek a visszafojtott érzésektől. Hitetlenkedve néztem rá, habár meg sem kellett volna lepődnöm.
- Valami problémád van, Korcs? - egy kéz melegét éreztem a vállamra nehezedni. Gondolom mondanom sem kell, hogy anélkül fölismertem az illetőt, hogy rá néztem volna. Éreztem a belőle áradó sötét aurát, ami erős kontrasztot biztosított hangjának bársonyos szintjével. Akira pupillái feszülten összeszűkültek, ahogy a mögöttem állóra nézett. Tekintetét végig vezette Shiro kézfején, ami még mindig a vállamon pihent. A feszültség tapintható, sőt szinte már késsel vágható volt közöttük.
- Beszélgetnék a barátnőmmel, Vámpír. - hangja állatias volt, szinte már morgássá olvadt a mondat végére. Hihetetlenül kényelmetlenné vált a légkör. Akira szemrehányó tekintetétől bűntudat villant át rajtam, leráztam Shiro kezét a vállamról. Csalódottságomat, amiért el kellett válnom annak az apró érintésétől akihez jobban húzott a szívem próbáltam leplezni, és őszintén reménykedtem benne, hogy sikerült. Akira mégis csak a barátom, még akkor is ha egyre jobban eltávolodunk egymástól. Görcsösen kapaszkodom ebbe a fiatal kapcsolatba, és kezdek ráébredni arra, hogy nagyon összekevertem a dolgokat. Már nem éreztem azt a tüzet, ami igazándiból mindig is csak éppen hogy pislákolt kettőnk között. De ez még nem ok a hűtlenségemre. El kell döntenem mit akarok. Akirát, akivel a lengedező és szétszórt, de biztonságos és minden tekintetben nyugodtabb kapcsolatomat formálhatom. Esetleg...Toushiroval. Aki már csak a pillantásával is képes megdobbantani a szívem. Aki egy szavával bizsergésre készteti a testem. Vele egészen más lenne. Izgalmas, új, de felettébb veszélyes szoknyapecér mivolta miatt. Nem mellesleg előfordulhat, hogy csak egy kényszer kapcsolat lenne. Akarom én egyáltalán a változást? Éppen szóra nyitottam a számat, de hang nem jött ki torkomon.
- Ha már így összegyűltünk, mi lenne ha elmennénk egyet bulizni ? - egy negédes hang kúszott be a feszült társaságunk légkörében. Teljesen leforrázva álltam ott, és annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem a két fiú egyre durvuló szócsatáját. Képzeletben százszor, ha - nem többször - pofoztam föl magam. Én idióta. Még ha föl is áldoznám a jelenlegi kapcsolatomat, Sekai és Toushiro még mindig egy párt alkotnának.
- Dupla randi? - tette fel a kérdést Toushiro erős éllel a hangjában, miközben végig vezette tekintetét a barátnőjén.
- Valami hasonló. - felelte szélesen mosolyogva Sekai kivillantva a hófehér fogsorát.
- Szerintem nem lenne túl jó ötlet. - a hangom idegesítően megremegett, magam sem tudom miért. Talán a kimerültség az oka, de úgy éreztem mintha egyik pillanatról a másikra kiszállt volna belőlem minden erőm.
- Miért is ne? - vont vállat Akira, majd egyenesen a fekete hajú szemébe nézett ajkain gunyoros mosoly bujkált. Megéreztem Akira biztos karját a derekam köré fonódni, ahogy szorosan magához húzott. Nem éreztem semmit. Érdekes, hogy órák sőt pillanatok alatt képesek mindenféle előjel nélkül eltűnni bizonyos érzelmek. Mintha csak egy régi barátot ölelnék át. Fölvezettem tekintetem Akira szemeibe, amikben erőteljes tűz lobogott. Aztán elnézett a fejem felett. Tekintetében enyhe zavartság keveredett, és mintha az arca is egy fokkal pirosabb lett volna. Kikerekedett szemekkel bámultam rá, de mire kettőt pislogtam már ismételten előre figyelt. A villódzó fények miatt nem voltam biztos abban, hogy valóban elpirult-e.

Alig egy órával később már egy számomra ismeretlen szórakozóhely előtt álltunk. A kétszárnyas bordó ajtó fölött nem volt semmilyen felirat, amiből a hely nevét megtudhattam volna. A nap már régen lement, a városnak ezen része rajtunk kívül teljesen üres volt. Megborzongtam a fáradságtól és a hidegtől egyszerre. Shiro és Sekai kihúzott háttal indultak a bejárat felé. Akira a kezemet szorongatta, de egyáltalán nem éreztem hitelesnek. Igazából kezdem úgy érezni, mintha már csak kényszerből lennénk együtt. Sekai hátra pillantott a válla felett. Egyenesen a szemeimbe nézett, elkerülhetetlen volt, hogy lássam azt az undorítóan elégedett mosolyát. Egyértelműen úgy érezte, hogy győzött. Nem igazán tudom, miért pont velük megyünk egy ilyen helyre. Van egy olyan érzésem, hogy Sekai tervez valamit. De nem engedhetem meg neki azt az örömet, hogy ilyen ramaty állapotban lásson. Lehúnytam a szemem, és hosszan kifújtam a levegőt. Megszorítottam Akira meleg kezét, a szemem sarkából láttam, ahogy ajkai vékony mosolyra húzódnak. Hozzá simulva lépkedtünk Sekaiék után, most már sokkal nagyobb elhatározással a szívemben. Egyenes háttal próbáltam némán a tudtára hozni; hogy engem nem lehet ennyivel a sárba tiporni. Habár a lábaim remegtek minden egyes lépésem után, és egyre kevesebb energiát éreztem magamban, nem akartam feladni. A mai nap még nem ért véget. Ahogy átléptem a klub küszöbét, egyre biztosabb lettem benne, hogy még hátra van egy néma küzdelem.

3 megjegyzés:

  1. Ez is jól sikerült :))Nah a következő????Nemsokára ugye???Ikoya ...hehehe...azért remélem még jobban megkapja a magáét :))A vámpírka szó az nagyon tetszett :D

    VálaszTörlés
  2. Egyszerűen imádtam. Kiváncsi vagyok mit tervez Sekai, és hogy iko és emina kibékülneke. várom a folytit.

    puszi:Ayumi

    VálaszTörlés
  3. Szokásodhoz képes remekeltél!
    A karakterek ennyi rész alatt se tudtak változni nálam. Úgy hiszem én örökre nagy Iko fan leszek :D
    Megmondom azt is, hogy nekem Sekai is szimpatikus. Mármint nem az a kis picsás viselkedése :D Hanem mikor belemélyülünk az érzéseibe.

    Sekai terve egyre jobban izgat, kíváncsi vagyok mi fog kisülni.

    A végén a szórakozóhely?! Csak én sejtek rosszat? :D Szerintem a következő részben eldurvulnak a dolgok :D

    Egyébként nem sürgetlek a fejezettel, hanem sok sikert kívánok a tanulmányaidhoz! :) Nekem is most jött a nehezebb időszak az életembe suli terén (Nem kertelek piszok nehéz :D ) És hát tudom, hogy te is sulis vagy :)

    Ja igen és asok oldalmegjelenítéshez is gratula! :) További sikereket! :)

    Puszi!
    Tori

    VálaszTörlés