Csókja
lágy volt, és édes amitől kellemes borzongás futott végig a
gerincem vonalán. Szemeimet lehunyva engedtem, hogy az érzelmeim
magukkal ragadjanak. Belemosolygott a csókba, ahogy viszonoztam, és
egyik kezével a hajamba túrva vont magához közelebb. Mármint ha
ez lehetséges azt nézve, hogy egy hajszálnyi hely sem volt
közöttünk. Másik karjával szorosan ölelte át a derekamat,
kezeimmel ösztönösen karoltam át a nyakát, amihez lábujjhegyre
kellett állnom.
Hangosan dobogó szívvel
ültem fel az ágyamban. Az arcom színe a hajam vörösségével
vetekszik, ahogy a tegnapra gondolok, és apró mosoly kúszik a
számra. De ezt követve azonnal elöntött a bűntudat. Jesszusom,
hogy tehettem?! A tenyereimbe temetett arccal kuporogtam az ágyam
közepén. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenembe. Úgy
érzem ez a jelenet sokáig fog még álmaimban kísérteni. Sóhajtva
ráztam meg a fejem, és fáradtan kászálódtam ki az ágyamból.
Az ágy mellett kinyújtottam elgémberedett tagjaimat, és
nyöszörögve vettem tudomásul, hogy még csak kedd van. Nagy
léptekkel mentem az ablakhoz, és húztam fel a rolót. A nap
ezerrel sütött, ennek örömére pár perces vaksággal kezdhettem
a napomat. Várjunk csak? Reggel, hét óra előtt októberben
vakítóan süt a nap? Összeráncolt szemöldökkel néztem meg a
telefonomon az időt. 9:30... Miért is nem csodálkozom azon, hogy
elkéstem? Bosszúsan tépem fel a szekrényem ajtaját, majd
sietősen válogatni kezdtem. Egy fehér, valamivel elegánsabb
felsőt -ami egyáltalán nem az én stílusom, és még életemben
nem láttam-, egy világos koptatott farmert, és egy magassarkú(!)
hosszú szárú cipőt húztam fel. A cipőm fűzőjének befűzésével
ismételten csak húztam az időt. A hajam kiengedve hagytam, a
szemeimet is turbó fokozaton húztam ki.
Amíg a garázshoz futottam
folyamatosan a telefonomon lévő időt néztem, a cipőm talpának
szokatlan magasságának hála majdnem orra buktam. A garázsban
megszámlálhatatlan átkot szórtam saját magamra, amiért
megfeledkeztem arról, hogy a motorom épp szervizben van.
Chizuru
Kedd van. Reggel. Iskola.
Miért kell ilyen korán kelni? Egy csomó analfabétával együtt
összezárva egész nap. Kész rémálom! Elmélkedtem úton a suli
felé. A fejemen a fülhallgatóm, amiből random számok szólnak,
befolyásolva a hangulatomat. Toushiro fekete motorja száguldott el
mellettem hihetetlen sebességgel. Ehhez hozzátartozik a szintén
fekete bukósisakja, és a bőrkabátja is amit mintha csak rá
szabtak volna. Jesszus, kezdek úgy beszélni mint az ikrek. Hol
Ikoya áradozik a fekete hajúról, hol Emina aki észre sem veszi,
hogy hangosan is kimondja ezeket. Persze nem azt mondom, hogy nem
helyes, hisz ha nem lenne az nem az övé lenne a suli legmenőbb
diákja „poszt”.
Hátranéztem, és vártam a
szokásos vörös motort szinte csíkban elhúzni a fiú mögött. Az
azonban nem jött. Jaj, tényleg! Nincs is Eminánál a motorja, de
hogyhogy nem Shiroval jött?
A sarkon befordulva
megpillantottam a diákok börtönét, és fintorral az arcomon
lépkedtem felé. Az égimeszelő kezében cipelve bukósisakját
indult meg a bejárat felé, azonban valami nem stimmelt rajta.
Szokásosan most is a fél suli köré gyűlt, de most ezt is
mosolyogva fogadta. Általában ilyenkor már idegbeteg a sok
vinnyogó szőke plázacicától, és a folyton óbégató hímektől.
Ez az a tipikus nagyon boldog mosoly, megfűszerezve egy csipet
szerelemmel. Ohóó, csak nem? Hirtelen jött jókedvem az arcomra is
kiült, a többi diák pedig megrökönyödve bámulta vigyoromat,
ahogy átléptem a kapun. Azonban kezdeti örömöm hamar elszállt
amikor az üvegajtón kilépő társaságra néztem. A fehér
hajkorona vakítóan hatott, ahogy rásütött a nap. Kék szemei
szórakozottan csillogtak, ahogy a barátaival nevetett. A szívem
fájdalmasan összeszorult, és keserű szájízzel inkább a
fülesemet gyömöszöltem bele a táskámba, így teljesen kikerült
a látókörömből. Ahogy elhaladtunk egymás mellett, nem néztünk
a másikra. Vajon képesek leszünk valaha normálisan beszélni
egymással?
A termünk közelébe érve
rossz érzés öntött el, és lecövekeltem. Enyhén szédülni
kezdtem, így a fél kezemmel a fehér falnak támaszkodtam, amin
plakátok voltak felragasztva különböző méretekben. A hátam és
a tarkóm bizseregni kezdett az ismerős érzésre. Lehunyt szemekkel
próbáltam összpontosítani, majd lassan egy zöld paca férkőzött
az elmémbe, egyelőre homályosan. Nem vártam meg, hogy teljesen
kirajzolódjon előttem az adott személy, szemeim azonnal
kipattantak, és amint a termünkhöz értem sietősen téptem fel az
ajtót. A teremben lévők nem szenteltek nekem túlságosan nagy
figyelmet, aminek kifejezetten örültem. A padom mellett megállva
ledermedve néztem a már ott ülő Ikoyát, aki immár vörös haját
igazgatta. A rossz érzés a mellkasomban egyre csak erősödött
ahogy a hamisan mosolygó arcra néztem. Lila árnyalatú szemeiből
gúny, és elégedettség áradt.
- Mit akarsz ezzel elérni?
- kérdeztem a döbbenettől rekedtes hangon. Fáradt sóhaj hagyta
el az ajkait, és fölkönyökölve a padra unottan rám nézett.
- Nem értem miről
beszélsz. - mondta, közben mosolyogva oda intett az egyik belépő
diáknak, aki nem neki köszönt, hanem a húgának. - Csak már
untam az eredeti hajszínem, így gondoltam befestem.
- És pont vörösre?! -
emeltem fel a hangom dühödten, mire mindenki felénk nézett.
Zavartan ültem le Iko mellé, és kicsit halkabban folytattam
egyenesen a szemeibe nézve. - Remélem tudod, hogy nem hiszek neked.
- És ez miért is kellene,
hogy érdekeljen? Azt hiszel és gondolsz, amit akarsz. - vállat
vonva felállt, és komótosan a folyosó felé ballagott. Idegesen
remegő kezekkel halásztam elő a telefonomat a táskámból, és
azonnal hívtam Eminát. Amikor már harmadszorra sem vette fel,
kezdtem kicsit ideges lenni. Mégis hol a francban van?! Már azon
voltam, hogy átmegyek hozzá de az, hogy megszólalt a csengő
keresztül húzta a számításaimat. Az osztályunk többi tagja még
mindig zajongva robog be az ajtón. A tanár is megérkezett már, és
nekikezdett a biológiának. Egész órán kattogott az agyam,
próbáltam rájönni, hogy Ikoyának mi jár a fejében. Néha
pötyögtem egy-egy SMS-t Eminának, hogy mégis hol a jó büdös
francban van, de nem érkezett válasz. Szerencsére a tanárnak nem
tűnt fel erősen gondolkodó fejem, sem az, hogy nem figyelek, vagy
hogy üzeneteket küldök. Leonak viszont annál inkább, így az óra
második felében sunyi módon átült mellém. Meglepődve néztem
fel rá, ő pedig fürkésző tekintettel kutakodott az elmémben.
Vagyis csak próbált, de blokkoltam a gondolataimat. Visszafordultam
a tábla felé, és éppen visszamerültem volna megoldások után
kutatva, mikor egy fehér papír darab kúszott a látókörömben.
Fájdalmasan nagyot dobbant a szívem, és keserű mosolyra húztam
ajkaimat. A pad fölé hajolva elolvastam rövid üzenetét.
„Mi a baj?”
Nosztalgikus érzés fogott
el, ahogy az ismerős hanyag írásra néztem. Sírhatnékom támadt,
ahogy eszembe jutottak azok a napok, amikor napi szinten minden
órában leveleztünk egymással. Minden rendben volt, ahogy a
kapcsolatunk is. Szinte minden tökéletes volt, de ahogy mindig, az
élet közbe szólt, és tönkre tett mindent. Egy kezet éreztem a
vállamon, az érintésébe beleborzongtam. Oldalról pillantottam
fel az arcára, ami mosolygósan köszönt vissza. De a szemeibe
nézve tudtam, hogy neki is eszébe jutottak a régi emlékek.
„Szünetben elmondom.”
Hasonlóan rövid válaszomra
bólintott, majd karbatett kezekkel figyelt a tanárra. Vagy valahol
máshol jártak a gondolatai, nem tudom. Én a padon elfeküdve
bambultam előre. Amint kicsöngettek egy pillanat alatt ugrottam fel
a helyemről, sietős léptekkel haladva kifelé, nyomomban Leoval.
Egyetlen olyan nyugodt helyet ismertem, ami alkalmas a négyszemközti
beszélgetésekre, ez pedig a tető.
- Mi a baj? - ismételte meg
kérdését immár hangosan, mikor becsukódott mögöttünk a súlyos
ajtó. Nagy levegőt véve, amolyan biztatásként, hogy térd
remegés nélkül tudjak a szemeibe nézni fordultam vele szemben. A
nap sárgán ragyogott bizsergető meleget hozva magával, az égen
egy felhő sem volt. Kissé hunyorogva néztem rá, Leo idegesen
helyezte súlyát egyik lábáról a másikra, és feszülten nézett
szemeimbe. A szívem összeszorult, de egy fejrázással próbáltam
kiűzni a vele kapcsolatos gondolataimat, hisz azok ráérnek később
is.
- Emina még nincs itt.
Valószínűleg késik. - kezdtem vázolni, majd megszakítva a
szemkontaktust inkább a tájat kezdtem szemlélni. - Ikoya vörösre
festette a haját, gondolom így akar keresztbe tenni Minának. - Leo
egy fáradt sóhaj kíséretében a korláthoz sétált. Nem
csodálom, valahogy várható volt egy nagyobb lépés Ikotól. Mellé
sétálva bő egy méter távolságot tartva a korlát hideg csövére
támaszkodtam. Ha Emina meghallaná újabb becenevét csak lemondóan
nevetne. Most viszont nem hiszem, hogy annyira foglalkoztatná. Néha
eltöprengek a testvér pár életén. Ennyi szomorúság mellett
felnőve csodálom, hogy nem kerültek diliházba. Én biztos nem
bírnám ki, hisz a mostani problémám is bőven elég. A fő
„gondom” kiváltója mégis itt áll tőlem alig két lépésnyire.
A sorsnak furcsa humora van, az biztos.
Ikoya
Első óráról kicsengetve
nyugodtan lépkedve haladtam a folyosón. Emina stílusú ruhákban
feszítve, és hasonló színű hajjal élveztem az engem körülvevő
pillantásokat. Drága húgocskám nincs tudatában annak, hogy
mennyire népszerű. Miért barátkozik ilyen gyorsan? Már csak a
puszta jelenlétével is maga köré vonzza az embereket. Régen is
ilyen volt, de ez már nem számít. Most én vagyok ő, tökéletes
álcával, már csak fent kell tartanom, és kihasználnom a többiek
vakságát. Tovább haladva, enyhe mosollyal az arcomon és
integettem a köszönőknek, amikor észrevettem egy alacsony,
szemüveges srácot. Vastag, hatalmas szemüvege elrejtette a fél
arcát, barna haja zselével lelapítva fénylett a fején. A vállai
félénken estek előre, sötét öltönyben és a hozzá tartozó
élére vasalt nadrágban. Tipikus stréber, állapítottam meg
magamban, és unottan fordítottam volna el a tekintetem. A kis srác
amint észre vett, vörösbe borult képét a szekrényébe bújva
rejtette el. Magamba nevetve léptem mellé, a nyitott szekrény ajtó
takarásában állva. Ez érdekes. Megkocogtattam a vállát, mire
összerezzent. Félve bújt elő és amint meglátott eltátotta a
száját. Ledermedve, szájtátva, vörös fejjel meredt rám, így a
vállát megveregetve kínosan rámosolyogva inkább tovább álltam.
Hát, ennyit erről.
Becsengetés előtt már a
teremben volt az egész osztály, és mindenki a tőle legmesszebb
lévő emberrel beszélgetett, így óriási hangzavart okozva. A
pocakos tanár úr a csengetés után pontosan egy másodperccel már
a teremben volt, és hangosan lecsapva a naplót a tanári asztalra,
utasította a helyükre a lézengő osztálytársaimat. A várt
szigor elmaradt, mint mindig, és kiröhögve a földrajz tanárt
huppantak le a helyükre. Hát nem mi vagyunk a legjobb osztály, ez
tény. Ennek a tanárnak, alias Mr.Benettnek nem volt tekintélye, de
ő hősiesen próbált minket fegyelmezni, felhasználva az összes
idegszálát is. Velem nem volt problémája, mindig tanultam az
óráira és oda figyeltem. Most is engem hívott ki felelni. Ez
afféle megnyugvás volt számára, hogy vannak még olyan diákok
akik tanulnak is. Vagyis nem engem, hanem Eminát, ami egyet jelent
egy újabb „kedvességgel” részemről. A tábla előtt állva
nyugodtan néztem a tanárra, és vártam, hogy felnézzen. Mr.
Benett várakozóan rám nézett, majd megszólaltam.
- Nem tudom. - vontam
vállat.
- Hogy-hogy nem tudod? -
kérdezte furcsállva, hisz ahogy én is úgy Emina is szokott
tanulni. Vagy nem, csak megjegyzi az egész anyagot, mint általában.
Nála sosem lehet tudni. Mellesleg a múlt órai anyag Japán volt,
és szinte futó tűzként terjedt el, hogy drága hugocskám imádja.
Hogy miért volt ez olyan érdekes a többiek számára? Két oka is
van. 1. Ena menő, bármi amit elárul magáról, pár másodpercen
belül mindenki tudni fogja. 2. Toushiro szintén oda van ezért a
szigetországért, számomra érthetetlen okokból. Mi olyan
nagyszerű benne?
- Szarul adta le az anyagot
Mr.Benett, így nem tudtam megtanulni. - feleltem unottan, habár
belül elégedettséget éreztem de ezt próbáltam nem túlzottan
kimutatni. Az osztályom persze azonnal reagált, mindenki nevetett
és valaki még meg is tapsolt. Mr. Benett arcán szégyen pír
terült el, karikás szemei hitetlenül kerekedtek ki.Még meg is
hajoltam volna, de tudtam, hogy így is az igazgatónál fogok
kikötni.
- Csend legyen! - kiabált
Mr. Benett kidagadó érrel a nyakán, majd idegesen felém nézett.
- Ezt nem gondoltam volna rólad, Emina Crossvel! Az igazgató majd
felvilágosít arról, hogy kellene beszélned a szaktanárral.
A folyosóra kilépve a
csukott ajtón is áthallatszott, ahogy Mr.Benett próbál
fegyelmezni. Mondanom sem kell nem jött össze neki. Unottan
lépkedtem az igazgatói felé, a cipőm ütemes kopogásán kívül
még egy két hozzánk hasonlóan „jó osztály” őrjöngései,
és röhögései színesítették az üres folyosókat. Kilencedik
óta volt időm felmérni az iskola helyzetét. Az iskolánk
rendkívül tehetős, de nem a sznobok közé tartozunk, szerencsére.
A fal egyszerű sárga, néhol egy-egy hosszú bordó csíkkal,
afféle díszítésként, és számos plakáttal teleaggatva. Esemény
hirdetések, újonnan alapított bandákba tagfelvétel, tavalyról
megmaradt érettségi pontszámok stb.
A rettegett ajtó előtt
megállva nagy levegőt véve bekopogtam. Belépve az első, ami
szembe tűnt egy vörös hajkorona volt, aki az íróasztal előtti
székben ült. Hátradőlve, kezeit lazán a karfán pihentette, az
arcát nem láttam, mégis ismerős volt valahonnan. Az igazgatónő
lázasan gépelt valamit, arcán egy mosolyféle suhant át, mikor
megpillantott. Kezei hirtelen megálltak, majd összeráncolt
szemöldökkel mért végig. Szemüvegét feltolva elhajolt a monitor
elől, majd mélyen a szemembe nézve felsóhajtott, és rosszallóan
ciccegett Azonnal felismert, ezt a gondolatomat pedig egy reménytelen
mosoly kísérte. De csak egy pillanatig tartott. Az előbbi egyén
ráérősen felállt, majd kinyújtva végtagjait az asztalra
támaszkodott. Magas és izmos alakja idegesítően beleégett a
tudatomba. Az érzés, miszerint ismerem ezt az embert egyre erősebb
lett.
- Akkor ahogy megbeszéltük
igazgatónő. - kellemes mély hang, amitől a füleim bizseregni
kezdtek. Mrs. Marshall bólintott majd egy futó pillantást vetett
az előtte lévő dokumentumra. Kikerekedett szemekkel bámultam az
idegen arcát mikor megfordult.
Emina
Lihegve támaszkodtam meg a
folyosón, tőlem alig egy méterre a termünk ajtaja. Igyekeztem
kifújni magam, még mielőtt belépnék. A testnevelés tanárom
büszke lenne rám, hogy ebben a cipőben képes voltam a kastélytól
idáig futni anélkül, hogy eltörtem volna a lábam. Felemelkedve,
és hangosan véve a levegőt megráztam kicsit a hajam, és
próbáltam az ujjaimmal megfésülni. A termünkből hangos röhögés
tört ki, ami ha jól hallottam végig hullámzott az egész
osztályon. Alig tettem egy lépést előre, mikor a csengő éles
hangjától megugrottam ijedtembe. Az ajtó csapódást kísérő
szellő arcon csapott, és hátráltam fél lépést. A várt arc
helyett azonban Mr. Benett mogorva arca fogadott. Meglepődtem, hisz
az első, aki kivétel nélkül elhúzzák a csíkot az Chizuru, és
Leo.
- Remélem az Igazgató
helyre rakta a gondolatait, Mrs.Crossvel. - megütközve néztem rá,
de mire feltehettem volna neki a kérdésem, hogy mégis „Miről
tetszik beszélni?” addigra már a folyosón sem lehetett látni.
Tettem egy furcsálló lépést az ajtó felé, mire Chizu sziluettje
karon ragadott és húzni kezdett valamerre. Bosszankodva igyekeztem
nem elvágódni a szokatlan magasságú cipőtalpamtól, közben
próbáltam rájönni, mi lehet olyan fontos, ami annyit sem várhat,
hogy lepakoljam a tankönyvektől súlyos táskám. Az arcára nézve
azonnal levágtam, hogy gáz van. A szeme úgy mozgott a tömegen,
mintha keresne valakit. Ajkait szorosan összepréselte, és
szorosabban fonta ujjait a csuklómra, mire gyorsítottam a tempómon.
Tettemet hátra pillantva megmosolyogta, de csak egy pillanatig
tartott. Hirtelen befordult egy félreeső folyosóra, aminek a végén
a gondnok szertára állt. Vele szemben próbáltam helyreállítani
légzésemet, mikor beszélni kezdett.
- Figyelj, Emina. - mondta
ki gyorsan két levegő vétel között. A futástól kipirultan
nézett mögém, folyamatosan pásztázva a környezetét. A szemén
látszott, hogy nem akarja, hogy amit most mondani fog, azt más is
hallja. Haja a futástól kicsit összekócolódott, de valami nem
stimmelt rajta.
Éj fekete haja kivasalva,
hullott hátára. Fekete, bőrhöz hasonlító anyagból készült
fölső volt rajta, aminek az eleje a fűzőhöz hasonlított. Erre
egy lila átlátszó, puha anyagból készült bolerót húzott, amit
gombok híján elöl összekötött. Ami meglepett, hogy nadrág
helyett egy fekete szoknyát húzott, galaxis cicanadrággal, és
szintén fekete magassarkú csizmával. Lemondóan sóhajtottam,
amikor megállapítottam azt, hogy soha nem leszek Chizunál
magasabb. Mindig hasonlóan gondolkodunk.
- Nagy gáz van. -
folytatta, mire felvontam a szemöldököm.
-Emina Crossvel? - kérdőn
fordultam hátra nevem hallatán, Chizuru pedig halkan szitkozódott.
Az előttem álló lány,
tippelésem szerint kilencedikes azonnal hadarni kezdte mondandóját,
és dühösen meredt rám. Értetlenül nézek rá, miszerint
mélységesen csalódott bennem, meg hogy mekkora egy szemét köcsög
vagyok. De hát miért?! A dühöm egyre csak emelkedett, ahogy a
saját szidalmazásomat hallgattam, viszont mielőtt ráordíthattam
volna, hogy mégis mi a francról beszél, addigra már nem volt ott.
Csípőre tett kézzel és felvont szemöldökkel fordultam hátra
Chizuhoz, és számon kérő tekintettel néztem rá. Éppen szóra
nyitotta a száját, de a mondandóját elnyomta a csengő éles
hangja. Idegesen fújtam ki a levegőt, így próbáltam némi
nyugalmat erőltetni az idegrendszeremre, mondanom sem kell,
sikertelenül.
A fizika terem felé vezető
úton hiába kérleltem a fekete hajút, hogy mondja el amit akart,
egy „Mindjárt meg tudod” -al elintézte. Igaza volt. A
kijelentése után nem telt el tíz másodperc sem, szembetaláltam
magam vele. Ő a folyosó elején, végig nézve testvéremen éreztem
ahogy jelentősen megugrik az adrenalin szintem. Fekete pólót,
rajta egy szintén fekete mellényt, egy egyszerű világos barna
nadrágot, és fekete torna cipőt viselt. Kezére ujjatlan kesztyűt
húzott. Ahogy végig mértem szokatlanul egyszerű öltözékét,
tekintetem feljebb vándorolt arcára. Undorítóan gúnyos vigyor
terült el hófehér arcán, más árnyalatban pompázó lila szemei
kihívóan villantak rám, ám most sötét vörös hajzuhataga
finoman hullott vállára.
A haja legalább két
árnyalattal sötétebb, mint az enyém. Eszembe jutott a földrajz
tanár, és az a lány, aki szünetben lehordott, majd újra
nővéremre néztem. Mégis mit művelsz? Mit akarsz ezzel?
Összeráncolt szemöldökkel lépkedtem a leghátsó pad felé, és
levágtam magam a fal melletti székre. Idegesen követtem a
szememmel Ikoyát, aki elégedett mosollyal figyelte a reakciómat.
Chizuru is ugyanilyen „nyugodtnak” látszott, mint én. Leo néha
hátra pillantott, mintha ellenőrizni akarna minket, hogy még ott
vagyunk-e. Nem csodálom, szinte láttam magunk körül a sötét
aurát, még a paranoiás Erick tanár úr is kerülte a
tekintetünket. Megváltásként hatott a csengő és már léptem
volna át a küszöböt, mikor a hangos bemondó recsegős hangja
megszólalt, megállítva ezzel a legtöbb diákot, köztük engem
is.
- Kérem a kedves diákokat,
hogy fáradjanak az aulába. Ismétlem, kérem fáradjanak az aulába.
A diáksereggel együtt
megindultam az aula irányába. Na nem mintha tudtam volna más felé
menni, a tömeg úgy húzott magával, akárcsak egy erősebb
áramlat. A hatalmas helyiségbe érve az első amit kiszúrtam, az
az igazgatónő mosolygós arca volt. Egy kisebb színpadon
ácsorgott, majd kettőt tapsolt, magárra hívva a figyelmet. Mikor
viszonylag elcsendesedett mindenki beleszólt az előtte felállított
mikrofonba.
- Gondolom mindenki értesült
már az új diákok érkezéséről. Mint ahogy iskolánkban lenni
szokott, a felvételin készült videót levetítjük nektek.
Emellett egy fontos személy is be szeretnék nektek mutatni, de majd
később. - hátrébb lépett majd továbbra is mosolyogva nézte,
hogy két fiú oda tol egy hatalmas fehér vászont, majd elkezdik
lejátszani rajta a felvételt. A lámpákat közben lekapcsolták,
így félhomály telepszik a teremre. Egy pillantást vetek a
felvételre, ahol a három tanár kérdéseket tesz fel egy szőke
fiúnak. Hihetetlenül ismerős valahonnan, de nem szentelek neki
nagyobb figyelmet, hanem lábujj hegyre állva kutatok Leo és Chizu
párosa után. A szemeimet nagyra kellett nyitnom, hogy ki tudjam
venni a távolabb lévő arcokat. Tekintetem azonban megállapodott
két zölden fénylő ponton, jobban mondva szemeken. Lemondóan
sóhajtottam, ahogy felismertem a tulajdonosukat. A háttérben
felcsendült az első szólam, azt pedig követte a többi. A fiú
énekhangja kellemesen mély volt, és a dalhoz is tökéletesen
illett. Nem ismertem ezt a számot, de éreztem ahogy magával ragad.
Ha nem lennék elmerülve a zöld szempárba biztos vagyok benne,
hogy önfeledt táncba kezdenék itt, a tömeg kellős közepén.
Toushiro lazán támasztotta a falat hátával, hosszú kezeit karba
téve tökéletesen a látóköre középpontjában voltam. A dühöm
háttérbe szorult, a gondolataim elpárologtak, és csak
gyönyörködtem íriszeiben. Arcán őszinte félmosoly pihent,
szemeiben csintalan fény gyúlt, ahogy végigmért.
Pillantásától a testem
reagálni kezdett. Éreztem, ahogy a bőröm felforrósodott, ahogy a
szívem gyorsabb ütemre váltott. Nagyot nyelve inkább
visszafordultam, és újra a vászont kezdtem figyelni, ahol éppen
véget ért az előadás. Ilyen sokáig nem figyeltem? Aztán a videó
átváltott, és most már én álltam a három személy előtt.
Halvány mosoly kíséretében éltem át újra azokat a
pillanatokat. Látva, hogy miket csináltam teljesen ledöbbentem.
Büszkeség töltött el, hogy képes voltam ilyen mozdulatokra is. A
közönség teljesen izgalomba jött, gondolom az előző sem volt
semmi a hallottak alapján. Hirtelen egy meleg kezet éreztem a bal
vállamon pihenni, mire összerezzentem. A kéz irányába nézve a
videón szereplő fiúval találtam szembe magam. Bő egy fejjel
magasabb volt, mint én. Szőke haja a lapockájáig ért, szürke
szemei vidáman csillogtak. Ismerős arcát látva mosolyogva néztem
bele szemeibe.
- Gratulálok. - szólalt
meg először ő, hangját hallva megborzongtam. Volt egy ismerős
éle, de sehogy sem tudtam beazonosítani. - Tényleg tehetséges
vagy.
- Köszi. - mondtam, majd
folytattam, hogy ne tűnjek bunkónak. - Te sem vagy semmi.
- Nem is figyeltél, igaz? -
kérdezte áthatóan a szemeimbe nézve, de az övében ott bujkált
a jókedv. Egy pillanatra ledöbbentem, majd szemlesütve
bólintottam. - Gondoltam.
- Bocsi, csak elvonták a
figyelmem. - olyan érzésem van, mintha már ezer éve barátok
lennénk.
- Ugyan. - nevetve
legyintett, majd kezét nyújtva bemutatkozott. - Tetris vagyok.
A nevet meghallva a
szemöldököm felszaladt a homlokom legtetejére. Azonnal beugrott a
névhez tartozó egyén, aki a felvételim előtt hajnalban
hívogatott. Szemeim megvillantak, ő pedig nevetve hátrált ahogy
észrevette a felismerést a szememben. Én is közelebb léptem
hozzá, próbáltam póker arcot erőltetni magamra, de nehezen ment.
- Miattad nem aludtam ki
magam, felfogtad? - Hátrált még két lépést és én ismét
közelebb mentem hozzá. Már a fején volt a tenyerem, és
készültem, hogy jól összeborzoljam a haját, mikor valaki a
semmiből előttem termett. Azonnal felismertem az illetőt, ahogy az
izmos hátának ütköztem. Mélyen beszívva férfias illatát,
hátráltam egy lépést. Toushiro ellenséges pillantásokkal
bombázta az értetlenkedő Tetrist. Még is miért van itt? Mellé
léptem, ő pedig azonnal körém fonta izmos karját. A mozdulatot
követően éreztem, hogy az arcomba tódul a vér. Zavartan néztem
Tetrisre, aki értetlenkedve kapkodta köztünk a tekintetét.
Próbáltam lehámozni magamról a karját, de erősebben szorított
magához. Indulatosan néztem szemeibe, amik elégedetten köszöntek
vissza. Előre nézve már csak Tetris hűlt helyét láttam.
Nagyszerű. Erélyesebben löktem el magamtól Shirot, majd hátat
fordítva neki visszamentem oda, ahol eredetileg álltam. Nem sokkal
később a felvételi videóm véget ért, az igazgató nő pedig
ismét a mikrofon előtt állt.
- Kedves diákok. - kezdte.
- Tudom, váratlanul ér titeket a hír...
A lámpákat vissza
kapcsolták, Toushiro pedig szorosan mellettem megállva nézett le
rám. A fülemhez hajolt, és halkan suttogni kezdett.
- Miért menekülsz? - a
fülemet csiklandozta a meleg lehelete, és a gerincem vonalán
kellemes borzongás futott végig.
- De egy új igazgatót
kaptok.
- Nem menekülök. -
feleltem, de a hangom megremegett. Láttam, hogy szórakoztatja a
reakcióm. Tökéletesen tisztában van annak, hogy miket vált ki
belőlem.
- De igen. Tegnap bezzeg –
nem hagytam, hogy befejezz a mondatát.
- Ahogy mondod. Tegnap,
vagyis már megtörtént. Nem tehetünk ellene semmit, de megkérlek,
hogy felejtsd el. Én is ezt fogom tenni. - feleltem a fogaim között
sziszegve, és tekintetem rá emelte. Az arc kifejezése
elbizonytalanított. A mosolya lehervadt, ajkait egyetlen vonallá
préselte össze. Tekintetében a csalódottság keveredett a dühvel,
és egy kis hitetlenkedés is társult hozzá.
- Meg magyaráznád? -
kérdezte fojtott hangon, és éreztem, hogy legszívesebben
ordítana.
- Egyszerű. Nekem barátom
van, neked meg barátnőd. A tegnapi csók csak véletlen volt. - ne,
ne mond ezt neki. - A szerződésen kívül semmi nem köt minket
össze. - Emina, ez nem igaz. Te is tudod. Beszélgettem magammal.
Igen, tudom, hogy ezzel mélységesen megbántottam.
- Az új igazgató neve
pedig nem más, mint...
- Emellett soha nem
szeretnék bele egy olyanba, mint amilyen te vagy. - köptem felé a
szavakat. Igazából már akkor megbántam, mikor ki mondtam. A
tekintete elsötétült, és üresen meredt maga elé. Halkan, szinte
némán felnevetett. De ebben nem volt semmi vidámság. Csak a
keserű érzelmek kaptak helyet ebben a rövid kacajban. A szívem
összeszorult, ahogy távolodó alakját láttam. Fájdalom fészkelte
be magát a mellkasomba, a szívem helyére. Fejem lehajtva vártam a
beszéd végét, mikor egy névre fölkaptam a fejem. A mozdulattól
a nyakam megroppant, de nem tudott érdekelni.
- Alexander Crossvel.
Üdvözöljétek szeretettel.
Megütközve néztem át a
könnyfátyolon bátyámra. Miért van ő itt? Lila szemeivel
kutatott a tömegben, majd tekintete megállapodott rajtam.
Tekintetünk összekacsolódott, a könnyeimet pedig már semmi sem
állította meg. Aggódva nézte csendes zokogásom, a tüdőm pedig
mintha belülről feszítene. Hiába kapkodtam a levegőt, nem volt
elég. Amint megkezdte beszédét, megelégeltem az egészet, és a
tömegen áttörve futottam a kijárat felé. Mielőtt még
kijutottam volna, valaki megragadta a karom, és durván vissza
rántott.
- Akadj le a pasimról,
vili?! - sipította az idegen, én pedig maradék méltóságomat
összekaparva fordultam felé. Hosszú, szőke göndör haja a
derekáig ért. Hatalmas kék szemeiben lángolt a harag, és a
szánalom ahogy végig nézett rajtam. Kikerekedett szemekkel
bámultam az előttem álló lányt, aki mintha csak megégettem
volna kapta el rólam a kezét. - Mondom akadj le Toushiroról,
különben csúnya vége lesz!
Lefagyva álltam előtte.
Szóval Shironak, az ilyen lányok jönnek be? A tipikus üresfejű
plázacicák? De ez az ismerős hang. Szinte azonnal megjelent
előttem a kép, hogy még is honnan ismerhetem én ezt a lányt.
- Szóval így találkozunk
újra, Sekai?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok :D Remélem tetszett. Kíváncsi vagyok, hogy ki mire számított a csók utáni fejezetben? Hasonlóra, vagy minden Happy-re?
By:Emina^w^
